Előzetesben a fejsérüléseibe belehalt kisfiú apja
Előzetes letartóztatásba helyezte a Veszprém Városi Bíróság vasárnap annak a devecseri kisfiúnak az édesapját, aki egy hete halt meg, valószínűleg súlyos agysérülései miatt.
A kisfiút 18 éves apja vitte február 2-án a helyi ügyeletes orvoshoz eszméletlen állapotban. Azt mondta, hogy körülbelül három héttel ezelőtt, játék közben az ágy sarkába beütötte a fejét, de csak most lett rosszul, amikor altatás közben ringatták. A doktornő három különböző súlyos sérülést is talált a kisfiú fején, ezért mentőhelikoptert hívott, amely a győri megyei kórházba vitte a kicsit. A kisfiúnak csak két nap múlva vált annyira stabillá az állapota, hogy meg lehetett operálni, ám az életét már nem tudták megmenteni.
Az ajkai rendőrség kezdetben segítségnyújtás elmulasztása miatt indított eljárást, a nyomozás közben felmerült a gyanú, hogy a kisfiút bántották.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken közleményt adott ki, amelyben azt írták, hogy péntekre virradó éjszaka őrizetbe vették a gyermek apját. A gyanú szerint a 18 éves devecseri férfi felelős a kicsi haláláért. Vasárnap a bíróság úgy döntött, elrendeli az apa előzetes letartóztatását. A férfi ellen halált okozó testi sértés miatt folyik az eljárás.