Lassított a traffipaxnál, mégis 248-cal ment

2006.10.30. 18:08

Három perc alatt akart Békéscsabáról Gyulára érni az a férfi, akit 248 km/h -ás sebességgel mért be a rendőrségi traffipax. A HavariaPress úgy tudja, hogy a megengedett sebesség majdnem háromszorosával hajtó Audit még szerdán állították le a rendőrök a 44-es számú főút 126-os km szelvényében.

A rendőrség tájékoztatása szerint a békéscsabai fiatalember a munkahelye egyik kocsijával száguldozott a négysávos úton Gyula felé, s amikor észrevette a traffipaxot és a rendőröket próbált lassítani, de a műszer így is elkészítette a szabályszegés bizonyításához szükséges felvételt, melyen 248 km/h szerepel.

A megengedett sebességhatár betartásával a Békéscsaba és Gyula közötti út megtétele nagyjából 9 percébe kerül a szabályosan autózóknak. Az Audi vezetője a 10 kilométeres szakaszon mindössze 6 percet nyerhetett volna rekordsebességével, így viszont el sem jutott célállomására, és a 60 ezer forintos bírsága mellett, 10 hónapra el is tiltották a vezetéstől.