Az év eddigi legmelegebb napja várható, a napokban pedig megdőlhet az országos melegrekord is, közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) munkatársa csütörtökön. Kedden az ÁNTSZ hőségriasztást rendelt el.
Ezen a napon 1983-ban Tiszakécskén mérték az országos melegrekordot, ahol 38 fok volt, a csütörtöki prognózis szerint 31-36 fok lesz, de pénteken és szombaton további melegedés várható, így valószínűleg megdől az országos melegrekord, mondta Jenki Szilvia.
41,7 a csúcs
Tájékoztatása szerint az elmúlt száz évben az abszolút melegrekord 41,7 fok volt Magyarországon, amit Békéscsabán mértek 2000. augusztus 21-én. Azt még nem lehet előre jelezni, hogy ez megdől-e, tette hozzá a meteorológus.
Kőtörő Emese pszichológus az Indexnek elmondta, hogy a forróságban az emberek sokkal ingerlékenyebbek.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta, hogy a hőség miatt szerdán 15-20 százalékkal több hívást kaptak, de igazán komoly esetszám emelkedést csütörtökön, illetve pénteken várnak. Ez azt jelenti, hogy míg Budapesten egy átlagos napon mintegy 300 esetben riasztják a mentőket, ez most 400 riasztás fölé is emelkedhet.
Térdnadrág engedélyezve
Így szellőzik a mentőautó
Szegedi Péter, a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) szóvivője elmondta, csütörtök reggeltől a havária helyzetre való tekintettel 12 órás műszakokban, harminc-harminc mosóautóval locsolják a fővárosi közutakat. Fehérvári Tibor, a BKV fődiszpécserének tájékoztatása szerint eddig nem okozott fennakadást a tömegközlekedésben a hőség.
A MÁV Rt. azt közölte az MTI-vel, hogy a tartós meleg miatt országszerte 110 helyen mérik a sínek hőmérsékletét és az értékeket kétóránként, de minimum napi három alkalommal figyelik. Közlésük szerint várható - a biztonságos vonatközlekedés érdekében -, hogy csütörtökön több helyen csökkentik a vonatok sebességét, ezért a menetidők hosszabbak lehetnek.
A sok napsütés mellett időnként megnövekszik a felhőzet. Ma néhol zápor, zivatar is kialakulhat, holnap csapadék már nem valószínű. Ma többnyire mérsékelt lesz a légmozgás, zivatarfelhők környezetében azonban erős széllökések lehetnek. Holnap a Dunántúlon időnként megélénkül a délkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16, 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 31, 36 fok között alakul.