Nem volt mérgezett a heroin

2008.08.07. 11:37
Négy nap alatt hat ember halt meg heroinfogyasztás után. A szakértő szerint az áldozatok által használt szer a szokásos tisztaságú volt, írta a Népszabadság.

Hat heroinfogyasztó halt meg az elmúlt napokban Budapesten. A Népszabadságnak nyilatkozó szakértő szerint kizárt, hogy mérgező anyag keveredett volna a szerbe.

A szakértői vizsgálatok után az a feltételezés sem igazolódott be, hogy túl jó minőségű anyag okozta volna a haláleseteket.

A lapnak nyilatkozó Ródler Norbert, a BRFK Kábítószer-bűnözés Elleni Szolgálatának vezetője szerint Budapesten hét és 40 százalék között változik a heroin tisztasága, azaz egy egygrammos pakettben legalább hét, de legfeljebb 40 százalék a tiszta heroin.

Az áldozatok a haláluk előtt 35-40 százalékos tisztaságú drogot használtak.

A már elfogott dílerek ellen így gondatlan emberölésért nem, csak kábítószer-kereskedelem miatt indul eljárás.

A hétvégén Óbudán és Angyalföldön két-két heroinfogyasztó halt meg, hétfőn a Fehérvári úton, szerdán Kőbányán találtak holtan egy-egy embert.

Kilencvenmillió forintos kábítószerfogás

90 millió forint értékű szintetikus kábítószert foglalt le a rendőrség; az ügyben két férfit is elfogtak és a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte őket, közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda.

A rendőrök még augusztus 2-án ütöttek rajta a két feltételezett elkövetőn, Budapesten és Biatorbágyon. Az egyikük autójából összesen közel 17 kilogramm szintetikus kábítószer - közel 51 ezer darab ecstasy tabletta és 3 kilogramm amfetamin por - került elő. A kábítószer piaci értéke hozzávetőlegesen 90 millió forint.

A nyomozás eddigi adatai szerint a Budapesten elfogott férfi a Biatorbágyon elfogott megbízásából, Hollandiából csempészte a kábítószert kamionnal. A kábítószert több lépcsőn keresztül juttatták volna el a fogyasztókhoz.

A két magyar férfi ellen jelentős mennyiségre elkövetett, kábítószerrel visszaélés miatt indult büntetőeljárás. A kábítószer csempészettel és terjesztéssel gyanúsított férfiakat a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

(MTI)