Nem büntetik a kátyúk miatt dudálókat

2004.04.23. 10:35
Minden jogalap meglenne a rendőri fellépésre a péntek délre "meghirdetett" kátyúk ellen tiltakozó akció miatt, ám Demszky közbenjárt a "joggal tiltakozó" autósok érdekében, így nem kell attól tartaniuk, hogy indokolatlan dudálás miatt szabálysértési eljárás indul ellenük.
E-mailben terjedt az a felhívás, aminek szerzője arra kéri autós társait, hogy április 23-án, pénteken dél és egy óra között dudáljanak, ha belehajtanak egy kátyúba: "hadd hallják az önkormányzatok, az állam képviselői, az útkarbantartók, hogy elegünk van! Elegünk van abból, hogy beszedik az útadót, a súlyadót, a mindenféle sarcokat, mégsem költenek egy fillért sem arra, hogy az utakon normálisan közlekedhessünk."

Szabálysértés

A KRESZ a hangjelzésről
"30. § Hangjelzést adni csak balesetveszély esetében, a baleset megelőzése érdekében, valamint - lakott területen kívül - az előzési szándék jelzése céljából szabad."
A rendőrség is tudomást szerzett a körlevélről. "Alaphelyzetben a KRESZ szabályokba ütközik, ha valaki indokolatlanul használja járműve dudáját" - mondta el az Index megkeresésére Jámbor István rendőralezredes a közlekedésrendészettől, akinek a megítélése szerint "nem biztos, hogy előnyt jelent a közlekedésbiztonság szempontjából", ha hirtelen többen is elkezdenek dudálni.

A jogalap tehát meglenne a rendőri fellépésre, de gyakorlatilag nem tudnának mit tenni, "hiszen nem állíthatunk minden kátyú mellé rendőrt". "Az állampolgároknak természetesen jogukban áll sérelmeiket a hatóságok tudomására hozni, de a törvényes úton kellene maradni" - tette hozzá az alezredes. A rendőrségnek nincs hivatalos állásfoglalása a dudáló akcióval kapcsolatban - tudtuk meg végül Jámbor Istvántól.

Demszky a dudálók védelmében

Fotó: Index
Burkolathiány
Konkrét város, vagy önkormányzat nem volt megnevezve az elektronikus röpiratban: "elég a milliónyi kátyúból, elég a nemtörődöm önkormányzatokból" - áll a levélben. Budapest főpolgármestere azonban megszólítva érezhette magát, Demszky Gábor ugyanis felkérte a budapesti-rendőrfőkapitányt, hogy senkit se büntessenek meg, aki a péntekre hirdetett kátyútüntetésen tülköléssel fejezi ki a véleményét.

"A budapesti autósok joggal tiltakoznak a kátyúk ellen. Joggal várják el, hogy az általuk befizetett horribilis adókból az utak karbantartására is jusson. Joggal nyomják meg a dudákat holnap. Ezért kértem fel Gergényi Pétert, Budapest rendőrfőkapitányát, hogy senkit se büntessenek meg, aki holnap a meghirdetett kátyútüntetésen tülköléssel fejezi ki a véleményét" - áll Demszky Gábor csütörtöki közleményében. A főpolgármester kifejtette azt is, hogy "Budapest rendőrfőkapitánya ígéretet tett nekem arra, hogy a budapesti rendőrök senkit sem vonnak felelősségre, aki részt vesz az akcióban".