Megtalálták a Dunába zuhant kisrepülőgépet

2005.09.27. 22:02
Hangradar segítségével megtalálták kedden késő délután azt a kisrepülőgépet, amely kényszerleszállást követően süllyedt el három napja a Dunában. A repülőgép a baleset színhelyétől néhány száz méterre, a Duna partjától mintegy 60 méterre található, három méteres mélységben. A gépet kedd estére a part közelébe tudták vontatni.

Hangradar segítségével megtalálták kedden késő délután azt a kisrepülőgépet, amely kényszerleszállást követően süllyedt el három napja a Dunában - közölte a katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel. Dobson Tibor elmondta, hogy a vízirendőrök bójákkal jelölték ki a helyszínt, ahová a tűzoltók búvárszolgálata és egy tűzoltóhajó is kiérkezett.

Kedden késő estére sikeresen a part közelébe tudták vontatni a kisrepülőgépet - mondta Nagy Zsolt, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Pest megyei ügyeletes igazgatója kedden este az MTI-nek. Légvonalban mintegy kétszáz métert húzták a part felé a repülőt, amelynek már kilátszik a vízből a farokrésze. A következő feladat, hogy kiemeljék a parttól mintegy 15 méterre lévő gépet.

Hangradarral lelték meg

Zsuffa András, az Octopus Tengeri Régészeti Kutató Egyesület alelnöke az MTI-nek elmondta: a kisrepülőgépre Nagymaros fölött, a Lepence torkolattal szemben, a baleset színhelyétől 6-800 méterre, a bal parttól hetven méterrel találtak rá három méteres mélységben. A repülőgépet egy ultrahangelven működő műszer segítségével találták meg, amellyel látni a folyó fenekét. A kiemelés várható menetéről elmondta: valószínűleg egy búvár lemegy majd a folyó fenekére, a gépet ki kell kötni, és ezt követően lehet felszínre emelni.

A kisrepülőgép szombaton délután nekiütközött egy nagyfeszültségű vezetéknek. A pilóta ezt követően kényszerleszállást hajtott végre a Dunán, ahol gépe rövid sodródás után elsüllyedt. A pilóta épségben a partra úszott. A vasúti és a közúti közlekedés veszélyeztetése miatt indult eljárás ellene, mivel az a nagyfeszültségű vezeték, amelyet gépe elszakított, a part mentén futó vasúti pályára, illetve a 12-es számú útra esett: emiatt szünetelt a vasúti közlekedés, az úton pedig egy éppen akkor elhaladó motorkerékpáros könnyebben megsérült.