Óbudára is jutott a német szemétből
Egy szerb és egy budapesti férfi ellen folytat eljárást a rendőrség a III. kerületben még 2006 végén talált német eredetű, illegálisan lerakott szemétbálák ügyében. A rendőrséghez még 2006. decemberében a Közép Duna Völgyi Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségtől érkezett bejelentés, mely szerint a III. kerületi Dósa utca egyik épülőfélben lévő családi házánál feltehetően Németországból származó, több bálányi háztartási szemetet raktak le ismeretlenek.
A nyomozáskor kiderült, hogy a szemétbálákat bizonyosan Németországból szállította oda egy 47 éves budapesti és egy 44 éves szerb férfi. Ellenük a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt indult eljárás.
Tavaly december elején pattant ki a német import szeméttel kapcsolatos botrány, mikor Kiskunmajsán egy illegális szemétlerakóra bukkantak a közterület-felügyelők. Azóta csaknem 4600 tonna Németországból származó bálát találtak az országban összesen 19 helyszínen, az első 1800 tonnányi szemetet májusban kezdik visszaszállítani Németországba.
A maradék csaknem 3000 tonnáról a hatóságoknak be kell bizonyítaniuk, hogy azok valóban német eredetűek, csak abban az esetben lehet a felelősséget Németországra hárítani. Megfelelő bizonyítékok esetén a szemét visszaszállításának és feldolgozásának költségei a jogszerűtlenséget elkövető céget terhelik, ha ez behajthatatlan, akkor a német állam kénytelen rendezni a költségeket.