Vérengzés egy debreceni lakótelepen

2003.07.15. 16:20
Egy szolgálaton kívüli rendőrtiszt egy debreceni lakótelepen rálőtt egy fiatal nőre és két férfire, majd önmagával is végzett. A rendőrség nem nyilatkozik arról, hogy a tettes ismerte-e az áldozatokat. A megyei napilap információi szerint a rendőr féltékenységből lőtt rá a fiatal nőre, és a társaságában lévő két férfira.
A Debreceni Rendőrkapitányság állományába tartozó tiszt, aki éppen táppénzen volt, kedden fél 12 körül az engedéllyel tartott önvédelmi fegyverével három járókelőt - egy fiatal nőt és két 30 év körüli férfit meglőtt, mondta el az MTI-nek a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A Hajdú Online úgy tudja, hogy a rendőr féltékenységből lőtt rá a fiatal nőre, és a társaságában lévő két férfira.

Szerelmi háromszög
A HavariaPress tudósítójának a helyszín környékén szerzett információi szerint személyes bosszú állhatott az ügy hátterében. A környéken lakók tudni vélik, hogy a rendőr elvált felesége a kómában fekvő egyik áldozat, még a jelenleg is súlyos sérülések miatt műtét alatt álló férfi az asszony barátja volt.

Az informátorok azt nem tudták megmondani, hogy a lövöldözésben a helyszínen meghalt fiatalembernek lehetett-e köze a történtekhez, vagy csak arra járt, és vétlen áldozatául esett a leszámolásnak. A HavariaPress úgy tudja, hogy ez a férfi a nő egy vétlen ismerőse.

"Az egyik férfi a helyszínen életét vesztette, a másik két járókelő súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett" - tette hozzá Gyulai József rendőrfőhadnagy.

"A helyszínre öt mentőautó vonult ki, ám két ember életét már nem tudták megmenteni, olyan súlyos lőtt sérülést szenvedtek" - mondta Győrfi Pál. Egy nő életveszélyes egy férfi pedig súlyos sérüléseket szenvedett, őket a Debreceni Traumatológiai Központba szállították.

Rákos Ildikó, a kórház szóvivője az Indexnek elmondta: a lövöldözés két sérültjét látták el. Tájékoztatása szerint a fejbe lőtt fiatal nő állapota válságos, "az élettel nem összeegyeztethető". A másik sérült a lakótelepi lottózó tulajdonosa, egy fiatalember, akit a vállán lőtt meg a tettes. Az ő sérülései nem életveszélyesek. A fiatal nő egy többórás koponyaműtét után kómában fekszik. A férfit jelenleg is műtik a kórház traumatológiai osztályán.

Gyulai József tájékoztatása szerint a szolgálaton kívüli rendőr az ámokfutás után agyonlőtte magát. A bűncselekmény pontos körülményeit a Hajdú-Bihar Megyei Ügyészségi nyomozó Hivatal vizsgálja.

Meghalt a fejbelőtt nő

Csütörtökön belehalt sérüléseibe az a nő, akit féltékenységből lőtt agyon rendőrtiszt élettársa Debrecenben. A nőt az orvosok életveszélyes fejlövéssel vették kezelésbe, megmenteni azonban már nem lehetett, így késő délután ő is életét vesztette. A rendőr a lövöldözés után magára emelte fegyverét, és öngyilkos lett. A meglőtt férfit az orvosok megműtötték, állapota már stabilizálódott. Egyes feltételezések szerint a gyilkos rendőr már korábban leszázalékolás alatt állt.

Ámokfutók Magyarországon
1993. november 19-én Pudleiner Gyula, a korrupció miatt 1988-ban nyugdíjazott rendőrtiszt Budapesten az utcán önvédelmi pisztolyából rálőtt három járókelőre, kettőt közülük súlyosan megsebesített. 1995-ben a Legfelsőbb Bíróság életfogytiglanra súlyosbította a korábban rá első fokon kiszabott tizenöt éves fegyházbüntetést.

1998. szeptember 3-án a hajdúhadházi Földi János Általános Iskola tagiskolájában Rapcsák Annamária harmincegy éves pedagógus nyolc gyereket és három felnőttet késsel megszurkált. 1999-ben a megyei bíróság kóros elmeállapota miatt felmentette, és elrendelte kényszergyógykezelését.

2000. július 4-én a budapesti Teréz körúti McDonald's étteremben B. Zsolt 25 éves érdi lakos három emberre rálőtt, majd egy negyediket az étterem közelében megsebesített. A lövöldözésben ketten meghaltak. 2003-ban a Fővárosi Bíróság a gyilkost életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte.

2001. június 28-án Budapest XIX. kerületében, a Corvin körút 2. szám alatti Casablanca borozóban szolgálaton kívül ittasan lövöldözött egy rendőr törzszászlós, és megölt egy embert. A rendőrt 2002-ben első fokon nyolc év fegyházra ítélték.

2001. szeptember 23-án P.S., huszonkilenc éves, magyar nemzetiségű, ukrán állampolgárságú hódmezővásárhelyi férfi egy együtt töltött éjszaka után meggyilkolta munkatársát. A férfi ezután hazament, és végzett élettársa nagyszüleivel, végül agyonverte élettársát is. Később Szegedre utazott, ahol sikertelen öngyilkosságot kísérelt meg. A rendőrök egy szegedi élelmiszerüzletben fogták el.