W. Róbert: zsarolással tartották sakkban?

2007.03.26. 08:05
N. László zsarolta, családját fenyegette, ezzel kényszerítette bele a móri bankrablásba, vallotta W. Róbert a rendőröknek.

Órákon át beszéltették a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai W. Róbertet, akit azzal gyanúsítanak, hogy társával, N. Lászlóval ő követte el a móri mészárlást. A férfit részletesen kikérdezték megismerkedésük körülményeiről, valamint eljutottak az első móri terepszemle momentumáig.

A Színes Bulvárlap úgy tudja, hogy a festőként dolgozó W. Róbert először ellenszenvet érzett N. Lászlóval szemben, de végül mégis bizalmába fogadta őt. Később N. László zsarolni és fenyegetni kezdte, a 34 éves, háromgyermekes családapa pedig bármit megtett, amit N. László követelt tőle, derült ki a vallomásból.

A nyolcórás kihallgatáson W. Róbert elmondta, hogy családja kiirtásával, megölésével fenyegette meg N. László, akinél mindig volt pisztoly, írja a Blikk. Ügyvédje szerint W. Róbert "minden lehetséges módon ki akart szállni ebből a kapcsolatból, de nem tudott".

A móri bankba autóvásárlás ürügyén mentek körülnézni. A bankba W. Róbert ment be, N. László kétszer is elküldte terepszemlézni, mert először úgy jött vissza, hogy be se ment a bankfiókba.

A két férfi szembesítésére feltehetőleg csak akkor kerül sor, ha már mindketten részletes vallomást tettek, várhatóan újabb poligráfos vizsgálatok is lesznek a nyomozás jelenlegi szakaszában az új állítások igazolására.