Kecskéket áldozott a nepáli légitársaság
A nepáli állami légitársaság, a Nepal Airlines két kecskét áldozott fel vasárnap azért, hogy megjavítsák egy utasszállító gépüket. A Boeing 757-es a cég elöregedő flottájának tagja. A Nepal Airlines illetékesei szerint az áldozatot azért mutatták be, hogy megbékítsék a hindu vallásban az ég isteneként tisztelt Akash Bhairabot.
"A hibát azóta kijavítottuk, és a gép újra repül" - mondta a nepáli újságíróknak Raju K. C., a társaság egyik vezetője, anélkül, hogy részletezte volna probléma okát.
Máshol nem gyakori az állatáldozat
Ariel Glucklich, az amerikai Georgetown Egyetem teológia professzora szerint a hinduizmus kezdeti korszakára vezethető vissza, de a szakértő szerint például Indiában, ahol szintén nagyon erős a hinduizmus befolyása, az állatáldozat ilyen célokra ma már nem fordul elő.
Egy másik szakértő, aki rendszeresen repült a Nepal Airlinesszal, azt nyilatkozta az amerikai Fox Newsnak, hogy nem lepte meg a nepáliak eljárása. John Adams, Virginiai Egyetem tanára szerint a Nepal Airlinesnak két öregedő 757-ese van, és ezek gyakran hibásodnak meg. A légitársaság egyébként is állandó veszteséggel küszködik, ilyenkor nem is olyan meglepő, hogy szinte csak az istenekhez fordulhatnak a menedzserek.
Adams szerint a cég nem túl megbízható, és Nepál már korábban is megpróbálta eladni vagy értékesíteni a légitársaságot. A szakértő hozzátette: mielőtt bárki meglepődne a nepáliakon, érdemes átgondolni, hogy a nyugati kultúrkörben is szokás pezsgősüveget csapkodni az újonnan vízre bocsátott hajók oldalához.