Már hét embert gyanúsítanak az olaszliszkai gyilkossággal
Három újabb gyanúsítottat vett őrizetbe a rendőrség kedden az olaszliszkai gyilkosság miatt. A hatóság szerint "újabb személyekkel szemben igazolható a megalapozott gyanú, miszerint részt vettek a bántalmazásban, így november 28-án gyanúsítottként kihallgattak majd őrizetbe vettek három olaszliszkai személyt".
A rendőrség indítványozza a 16 éves fiú, a 31 éves férfi és a 35 éves nő előzetes letartóztatását. A súlyos bűncselekmény nyomozását a rendőrség változatlanul fokozott ügyészi felügyelet mellett, az ügyészséggel közvetlen napi munkakapcsolatban végzi.
A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a nyomozók számos embert hallgattak ki, többüket személyi szabadságukban is korlátozták, előállították. A felmerült adatok alapján emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt korábban már négy személyt vett őrizetbe a rendőrség, akiket a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett.
Olaszliszkán október közepén gyermekei szeme láttára verték agyon a 44 éves tiszavasvári tanárt, Szögi Lajost, miután autójával elsodort és könnyebben megsebesített egy kislányt.