Putyin első és utolsó szexuális élményéről vallott
Két órás élő, internetes interjút adott Vlagyimir Putyin a BBC és az orosz Yandex hírportál szervezésében. Az orosz elnököt tizenegyezren kérdezték, és ő még az igazán kényes kérdésekre is válaszolt.

Hascsók előtt
Szemérmes szex
"Nem emlékszem pontosan, mikor vesztettem el a szüzességem" - ismerte el például nevetve az érdeklődésre Putyin. "De arra percre pontosan, hogy mikor csináltam utoljára".
Sajnos az elnök az ígéretes kezdés után nem árult el zaftos részleteket nemi életéről. Cserébe megpróbálta elmagyarázni, hogy miért is csókolt hason egy ötéves forma kisfiút.
"Olyan felnőttesen komoly volt, szivem szerint csak cirógattam volna, mint egy cicát" - magyarázta. Mint mondta, a hascsók "a tetszés spontán megnyilvánulása volt". "Nincs ebben semmi" - magyarázta.
Elnök akar lenni a hason csókolt gyermek
Putyin egy hete csókolta hason a Kremlbe látogató kis Nyikitát, aki egy turistacsoporttal érkezett. A csók rögtön találgatásokat indított el, ezek némelyikében Putyin nem igazán jött ki jól. Azóta az Izvesztyijának sikerült megtalálnia a kis Nyikitát, aki a csók óta nem hajlandó megfürdeni.
"Nagyon tetszettem neki [Putyinnak], és ő is nagyon tetszett nekem" - nyilatkozta Nyikita az orosz lapnak. "Amúgy én is elnök akarok lenni" - tette hozzá a sztárság ízére gyorsan ráérző kisfiú.
Az oldalról ajánljuk
- Forma-1
Michael Schumacher 12 év után először mutat életjeleket
Felesége, Corinna segítségével aláírta Jackie Stewart legendás sisakját.
április 13., 09:05
- Külföld
Üzent a tüntetőknek Alekszandar Vucsics: A „színes forradalom” megbukott
Szerinte abba kell hagyni a tiltakozásokat.
április 13., 09:02
- Külföld
A lóvá tett rendőrökön nevetnek Szerbiában, miután kereket oldott őrizetesük
Még filmekben sem látni ilyet.
április 13., 09:34
- Futball
Kórházba kellett szállítani Szoboszlaiék rémét, nem lehet ott az MU elleni rangadón
Hiányában Jason Tindall lép elő az angol bajnokin.
április 13., 07:51
- Gazdaság
Fontos határidőre figyelmeztet a NAV, az érintettek majdnem fele még nem teljesítette kötelezettségét
A hivatal infóvonala hosszított ügyeletben várja a kérdéseket.
április 13., 09:59
- Gazdaság
Megszűnik a mobilos belépés az OTP netbankjába
A döntés május 5-től lép életbe.
április 13., 07:33
- Sport
„Kész vagyok meghalni a ketrecben” – ellenfele letartóztatása sem zavarta meg ifjabb Növényi Norbertet
Alaposan kigyúrta magát a ketrecharcos.
április 13., 10:03
- Kultúr
Ki vágta meg a Hunyadi-sorozatot, ha nem az alkotók?
Lengyel Balázs a Hunyadi-sorozatról: Ezt bizony nézik, gyerekek.
április 13., 10:01
- Forma-1
Mindkét Mercedesre lesújtottak a bahreini időmérő után, ugrott Russell első sora
Bagatell hiba miatt kaptak rajtbüntetést a német istálló pilótái.
április 13., 07:20
- Belföld
Erre aligha készült fel bárki, saras eső borítja be Magyarországot vasárnap
És még fagyra is lehet számítani.
április 13., 05:50
- Külföld
Lezajlott az első tárgyalás az iráni atomprogramról, Donald Trump katonai opcióról is beszélt
Minimális a bizalom, ha kudarcba fulladnak a tárgyalások, összehangolt csapás jöhet.
április 13., 07:19
- FOMO
Bella Throne azt állítja, hogy Mickey Rourke többféle módon megalázta, fémcsiszolóval is bántalmazta
Az egykori Disney-sztár azt írta, hogy a színész a forgatáson bánt így vele.
április 13., 07:23
- Kultúr
Történelmi pillanat az MVM Dome-ban: Kökény Attila egy soha meg nem jelent Máté Péter-dalt énekelt
A zeneterápia világhírű szakértője adta át az ajándékot.
április 13., 10:18
- Kultúr
Kitették a csecsemőt egy padra, rövid levelet mellékeltek hozzá
„Szeresse ezt az árvát, nevelje fel tisztességgel” – írta az anya.
április 13., 06:14
- Futball
Egy öngóllal araszolt tovább a bajnoki cím irányába az FC Barcelona
Robert Lewandowski gólöröme kissé megtévesztette a fotósokat.
április 13., 07:00
- Kultúr
Majdnem megölte egy strici, ez pecsételte meg a sorsát
Samuel Beckett még Nobel-díjat is nyert.
április 13., 06:13
- Kultúr
Pogány Induló a Sportaréna után a Puskás-koncertet is beharangozta
Nagy tervei vannak a fiatal rappernek.
április 13., 06:04
- Külföld
Donald Trump új alkut sürget: elkezdődtek a kritikus nukleáris tárgyalások
Már a megbeszélések formájáról is vitatkoznak a felek.
április 13., 06:15
- Futball
Előbb kiejtette, majd megmentette csapatát a 93. percben egyenlítő gólt fejelő kapus
Gaëtan Poussin közellenségből Zaragoza hőse lett.
április 13., 06:34
- Stenk
Csak ki kell lazítani a nyakkendőt, és jöhet az élvezet
A romantikázást elronthatja a turbulencia.
április 13., 06:16
- Belföld
A meghátrálás a legyőzhetőség látszatát keltené, ezt a Fidesz nem engedheti meg magának
A Tisza Párt a kampánygépezet építésén dolgozik, ám Magyar Péter országjárásának fő célja nem az, amire elsőre gondolnánk.
április 13., 06:02
- Futball
Ezért söpörte le az asztalról Mohamed Szalah a szaúdiak félmilliárd fontos ajánlatát
Szoboszlai Dominik csapattársa hamar meggondolta magát.
április 13., 07:18
- Belföld
Kihúzták a nagypénteki Eurojackpotot, Magyarországon is milliós összeget nyert valaki
Lezajlott a 16. hét sorsolása.
3 perce
- Belföld
Gyújtogatással állt bosszút ismerősén egy férfi, aki nem akart neki kölcsönadni
A rendőrök hamar elfogták.
április 13., 08:22
- Belföld
TOP 50-es magyar bűnözők kerültek rendőrkézre, egyikük rabszolgaként tartott fogva embereket
Szerbiában sikerült a nyomára bukkanni.
április 13., 09:47
- Belföld
Tanítványai gyászolják a balesetben meghalt tanárnőt
A tragédiának még egy halálos áldozata volt, egy férfi, aki megpróbált segíteni.
április 13., 06:30