Pánik és halottak a tűzijátékon

2006.08.20. 21:49
A tűzijáték nem szakadt félbe, de tömegek indultak haza a kilenc után néhány perccel kitört vihar miatt. A mentőszolgálattól kapott tájékoztatás szerint három halottja van a viharnak, a Belvárosban, a budai rakparton és a várban is voltak sebesültek. Demszky Gábor vizsgálatot sürget, az Országos Meterológia Szolgálat előre jelezte, hogy éppen a tömegeket vonzó tűzijáték idején éri el a fővárost a vihar.

Három halálos áldozata és többszáz sérültje van a vasárnap esti orkánnak, mely a budapesti tűzijátékra összegyűlt 1-1,5 milliós tömegre csapott le, szinte percre pontosan a tűzijáték kilenc órás kezdetekor. A halottak egyike egy 12 éves kislány: őt, és egy 30-40 év körüli férfit egy a budai rakparton kidőlt fa alól nem tudták már élve kimenteni - mondta el az Indexnek Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. A harmadik áldozat egy idősebb hölgy volt, aki a pesti rakparton nézte volna a tűzijátékot: esetében még nem egyértelmű a halál oka, elképzelhető, hogy a vihar és tömegben kitörő pánik miatti ijedtség okozta a halálát. Kora hajnalban az MTI hivatalosan meg nem erősített forrásokra hivatkozva azt közölte, a kórházba szállított sérültek egyike is belehalt a sérüléseibe, így elképzelhető, hogy a vihar áldozatainak száma négyre emelkedett.

Példátlan tömegszerencsétlenség

A mentők további 104 sérültet szállítottak kórházba, de Győrfi Pál hangsúlyozta, hogy a fővárosi kórházakba nagyon sokan érkeztek magánúton is. A mentők által beszállított sérültek közül 38 állapota volt súlyos. A sebesülteknél a fejsérülés, a csontörrés volt a leggyakoribb, de volt olyan is, akinek a szemét szúrta át valami - mondta el a szóvivő, aki szerint az elmúlt évek legsúlyosabb tömegbalesete lett a tűzijátékból. A mentést ráadásul nehezítette, hogy a mentőautók a tömegben nehezen tudták megközelíteni a sérülteket, koordnálni kellett a pánikszerű, sokszor ugyanazon eseményre vonatkozó bejelentéseket. Az OMSZ 12 autója már eleve a tömegben volt, készülve az esetleges rosszullétek, sérülések kezelésére, de a vihar nyomán további negyven autót kellett bevetniük.

Munkatársunk a Péterffy Sándor utcai kórházban járt, ahol a dolgozók sosem látott katasztrófahelyzetről beszéltek, a többszáz sebesült ellátásához minden elérhető orvost és nővért riasztottak. Bővebben >>>>

Demszky vizsgálatot sürget
Éjjel fél tizenkettőkor megkezdte rendkívüli ülését a fővárosi védelmi bizottság. A testületet Demszky Gábor főpolgármester hívta össze, feladatuk a viharkárok enyhítésének koordinálása lesz. A megbeszélést követően a főpolgármester elmondta: a hozzájuk elért hírek szerint 250 sérültje van a budapesti tömegre lesújtó viharnak.

Ha a tűzijáték szervezői nyolc óra körül lemondták volna a rendezvényt, elkerülhető lett volna a katasztrófa - mondta Demszky, aki szerint ilyen intézkedésre a Főpolgármesteri Hivatalnak nem volt lehetősége. A városházát a meterológia nem tájékozatta a várható viharról. Demszky vizsgálni kell, kit terhel felelősség a történtekért. A főpolgármester jelezte, a vihar miatt hétfőn is fennakadásokra kell számítani a fővárosi közlekedésben. Bővebben >>>

Egy embert eltűnt a vasárnap esti budapesti viharban, amikor két hajó összeütközött a Dunán, közölte az MTI-vel a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ügyelete. Az ügyeletes beszámolója szerint a Zsófia hercegnő hajó és egy kisebb vízi jármű ütközött össze, és öt ember a vízbe esett. Négy személyt kimentettek, egyet viszont este tíz óra körül még nem találtak meg. Az eltűntet keresik. Emellett több, kisebb hajóütközésről is érkezett jelentés a katasztrófavédelemhez.

Orkán pontosan kilenckor

Ahogy a meterológusok megjósolták, pontban a tűzijáték kilenc órás kezdetekor érte el az orkánszerű vihar Budapestet. A hirtelen feltámadó, erős, 80-100 kilométeres óránkénti sebességű szél és a nyomában érkező sűrű zápor miatt sokan azonnal hazaindultak volna a tűzijátéknézőből, de sok sikerrel nem járhattak. A belvárosban, a rakpartokon, a budai várban és egyéb kiemelt területeken becslések szerint 1-1,5 millióan nézték a tűzijátékot.


Galéria!

A tűzijáték elején, az eső lezúdúlásakor igazi világvégehangulat és kisebb pánik alakult ki Budán a Margit körúton, jelentette tudósítónk. Szülők kisgyerekekkel futva menekültek haza, közben a tetőről cserepek estek le, a kitört ablakokból üvegszilánkok zuhogtak a járdára, több helyen megszólaltak az autók riasztói, a hegyről pedig patakokban zúdult le a víz. Az eső a nagy szél miatt vízszintesen esett, látni egyáltalán nem lehetett. Az Indexen indult tűzijátékfórumon egy hozzászóló pánikról számol be Pesten is: "Mi a Vigadó térnél voltunk, ilyen vihart én meg nem láttam. A tömeg elindult neki a kerítésnek, fák dőltek ki. Félelmetes volt! Megpróbáltunk bejutni a téren egy ismerőshöz, de nem lehetett, mert a ház kapuját benyomták, és ment a nép befelé."

Most szólt a meterológia
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előre figyelmeztetett arra, hogy vihar várható vasárnap este Budapesten, közölte Molnár László, az OMSZ meteorológusa az MTI-vel. A szolgálat prognózisában előzetesen figyelmeztetett arra, hogy kilenc óra körül várhatóan Budapestet eléri a zivatarzóna. Molnár László egy órával korábban maga is nyilatkozott erről a Petőfi Rádióban, a riasztások körülbelül másfél órával a zivatarzóna megérkezése előtt megjelentek a szolgálat internetes honlapján. Napközben rengeteg állampolgár is érdeklődött a várható időjárás felől, és még a tűzijáték előtt közvetlenül is kaptak érdeklődő telefonokat. Molnár László elmondta azt is, hogy a BRFK előzetesen érdeklődött a meteorológiai szolgálatnál, a budapesti tűzijáték szervezői azonban nem. Megjegyezte, hogy Budapest környékén és a Balatonnál 80-100 kilométeres sebességű széllökéseket mértek.

Az Árpád hídnál percek alatt százak gyűltek össze a 26-os busz megállójában, sokan gyalog menekültek, számolt be a helyzetről az Index egyik tudósítója. Részben miattuk, részben az átláthatatlan eső miatt átmenetileg az autóforgalom is megállt, a kocsik sorra húzódtak félre elakadásjelzővel.

A hajókon is pánik tört ki

A tűzijátékot az egyik Dunán álló hajóról néző tudósítónk is kisebb fajta pánikról adott helyzetjelentést. A hajót az erős szél himbálta, az asztalok csúszkáltak, dőltek, a poharak estek, törtek. Mindennek tetejébe még össze is koccantak egy másik hajóval.


Galéria! Képek: MTI

Többen azt jelezték, hogy a mobiltelefonok használhatatlanná váltak a viharzónában, nyilván a nagy tömeg okozta leterheltség miatt. A tűzijáték a hirtelen érkezett vihar ellenére az eredeti tervek szerint végig lejátszódott, a félórás műsorban a tv-közvetítés alapján nem okozott komolyabb fennakadást az eső. A közvetítést azonban egyedül az RTL tudta befejezni, a TV2 és az MTV adását meg kellett szakítani a vihar miatt.

Több villamos is leállt

A HÉV, a metró és a 4-6-os jár, ez biztos, mondták az Indexnek a BKV diszpécserközpontjában este negyed tizenegykor. Ugyanakkor több villamosvonalon is megbénult a közlekedés, erősítették meg, de részletesebb tájékoztatásra nem volt mód. Az Indexen indult tűzijátékfórumon szereplő egyik hozzászólás szerint ugyanakkor lebénult a szentendrei HÉV is, mivel a Tímár utcánál egy fa rádőlt a sínekre. Az Index tudósítója azt jelentette, hogy nem jár az 59-es és a 61-es villamos, mert az Alkotás utcában leszakadt a felsővezeték. Ugyanitt akadozott az autóforgalom is, óriási volt a dugó. Leállt a 2-es villamos is.

A vihar miatt több helyen elszakadtak a felsővezetékek Budapesten, ezért egy-egy szakaszon nem közlekedik a 2-es, a 3-as, a 24-es, a 28-as, a 30-as és az 56-os villamos, valamint a 70-es, a 74-es és a 78-as trolibusz. 55 forgalomirányító lámpa elromlott - mondta el az InfoRádióban a BKV vezérigazgatója. Aba Botond közlése szerint hat brigád reggelig dolgozik azon, hogy a járatok újra elindulhassanak -írta az inforadio.hu.

Sebesültek mindenütt

Pánikról, kaotikus állapotokról és nagyon sok sérültről adtak hírt Budapest több pontjáról vasárnap este az MTI tudósítói. A pesti alsó rakparton egy ember meghalt, legalább tíz megsebesült a hírügynökségi jelentés szerint. Az Erzsébet híd pesti hídfője alatt a mentők két sérült külföldit, egy férfit és egy nőt láttak el. A híd budai hídfőjétől legalább öt mentőautó szállította el a sérülteket. Két ember sérült meg a pesti Vigadó teraszán, illetve a Marriott szállodánál, ahol a betört ablakokból kizuhanó üveg sebezte meg a nézőket. Súlyos és könnyebb sérültek voltak Budán, a Sándor-palota környékén is. A szél erejére jellemző, hogy letépte a népligeti buszpályaudvar tetejét, több száz négyzetméteren felszakítva a fémborítást. Hasonlóan komoly kár keletkezett a Budai Várban a Sándor Palota melletti épületben is, ahol a tető lehulló darabjai sok autót is összetörtek.

Az Indexet úgy tájékoztatták a pesti oldalon, a Szabadság híd és az Erzsébet híd között lévő szemtanúk, hogy a vihar hirtelen kitörésekor mindenki a kapualjakba próbált menekülni. Sokan egy olyan épület alá akartak bújni, amiről később cserepek hullottak le. A tömeg egy része más kapualjakhoz rohant, ahol még nagyobb volt a zsúúfoltság. A vihar elvonulása után a legtöbben gyalog hagyták el a helyszínt. Tudósítóink és a fórumos beszámolók szerint is a város több pontján a tömeg az aluljárókban keresett volna menedéket. A Ferenciek terén és az Astoriánál is az aluljáróba menekültek az emberek, a Szabad sajtó úton és Kossuth Lajos utcában vagy tucatnyi, apróbb sérüléseket ellátó mentő állt.

Eddig nyolcvan helyszínen kellett a Fővárosi Tűzoltóságnak beavatkoznia a vihar miatt, főként kidőlt fákhoz, összetört autókhoz és megsérült háztetőkhöz riasztották őket - mondta Molnár Péter. A Fővárosi Tűzoltóság szóvivője hozzátette: hétfő hajnali két órakor még százhetven helyszínre kell kivonulniuk, de a káresetek jelentése folyamatos, így elképzelhető, hogy számuk reggelre meghaladja a kettőszázat. A fővárosi tűzoltók jelenleg Budapest egész területén teljes állománnyal végzik a mentési munkálatokat.

A szóvivő elmondta, hogy a tűzoltók a Dunáról egy leállt, emberekkel teli motorcsónakot vontattak ki. Molnár Péter elmondta azt is, hogy a lakosság folyamatosan hívja a 105-ös telefonszámon elérhető segélykérő vonalat, de arra kérik a bejelentőket, hogy ha a tűzoltóság munkatársai nem tudják azonnal felvenni a telefont, ne tegyék le a kagylót. A telefonközpont egyszerre huszonkét bejelentő hívását tudja fogadni, a többieket várakoztatja: ezért ha valaki leteszi a készüléket, újabb hívásnál a sorrend végére kerül.

Bombákat keresnek Budán
A rendőrség több budai utcát is lezárt, ahol pirotechnikusok és tűzszerészek a tűzijátékban fellőtt, de fel nem rombat bombákat, rakétákat keresnek. A tűzijátékban használt eszközöknél ugyanis alul van a hajítótöltet, amely az esőben sem feltétlen ázik el, míg a felül levő, elvileg a levegőben robbanó fej igen. Így sok rakéta úgy érhetett földet, hogy nem robbant fel.

Késnek a vonatok

Egy-másfél órát késnek a vonatok Budapest fő pályaudvarain, mivel sínre dőlt fák, zárlatos felső vezetékek nehezítik a vonatközlekedést, tájékoztatta az MTI-t Kavalecz Imre, a MÁV szóvivője. Nem közlekednek a vonatok a Budapest-Vác vonalon, mert este kilenc után a rákosrendezői főépületre és a sínre rádőlt egy fa. A balesetben senki nem sérült meg. A szóvivő hozzátette, hogy áll a vonatforgalom Rákosrendező és Angyalföld között. Jelentős késésekre kell számítani a Budapest-Esztergom vonalon is. Fa dőlt a vezetékre Kelenföld és a Déli pályaudvar között, a vonatok csak egy vágányon járnak ezen a szakaszon. A Budapest-Miskolc vonalon Rákos és Pécel között felsővezeték-zárlat miatt nem járnak a vonalon. A Keleti pályaudvaron is problémát okozott a szél, a főbejárat előtti lépcsőre zuhant két nagyméretű ablaktábla. A balesetben senki nem sérült meg, de a rendőrség lezárta a helyszínt.

Árvíz miatt már maradt el tűzijáték

Az országot sújtó nyári árvíz miatt 2002-ben elhalasztották az augusztus 20-ai tűzijátékot. Az égi parádét egy héttel később rendezték meg, mintegy köszönetet mondva az árvízi védekezésben segítőknek. Bár szakértők szerint a tűzijáűték megrendezését a dunai árhullám nem akadályozta volna, a kormány azzal indokolt, hogy amíg az ország számos pontján az árral küzdenek, nem volna illdomos tűzijátékkal ünnepelni.

A Nexus szervezte az állami ünnepet

Immár harmadszorra esett a kancellária választása a Nexus Reklámügynökségre, mint az állami ünnepek szervezőjére. A társaság debütálása nem sikerült valami fényesre: 2003. augusztus 20-án ők szervezték alválallkozókkal az égi parádét is. Az esemény azért emléítésre érdemes, mert ez volt az a tűzijáték, amelynek során kigyulladt egy tűzijátékrakétákkal teli uszály, illetve lángra kapott egy platós teherautó is. A cég a fiaskó ellenére a 2005. március 15-i ünnepség szervezési jogát is elnyerte, illetve ők nyerték a mostani augusztus 20-ai esemény szervezésének jogát is. A Nexus a Miniszterelnöki Hivatal oldalán szereplő adatok szerint 208,3 millió forintért vállalta az ünnepség és a tűzijáték megszervezését.