További Bulvár cikkek
Halálos baleset
A síkos utakon több koccanásos baleset is történt. A 6-os főúton Ercsi térségében, az 1-es főúton Bicske és Budaörs között, továbbá a 63-as főúton Székesfehérvár és Aba között több helyen is egymásba csúsztak a járművek, de személyi sérülés nem történt.
Aba északi határában péntek reggel irányonként váltakozva haladt a forgalom, jelentős volt a torlódás. A 4-es főúton Abonynál felborult egy furgon, s a műszaki mentés alatt fél szélességben lezárták az utat. Rendőri irányítással araszoltak ezen a szakaszon a járművek.
A csúszós út halálos kimenetelű balesetet okozott a 42-es úton, Hajdú-Bihar megyében - jelentette a HavariaPress. Földes közelében előbb egy német rendszámú autó csúszott az árokba, majd két percre rá egy román rendszámú gépkocsi csúszott meg ugyanott, és csapódott az először balesetet szenvedett járműnek. A másodszor megcsúszott autó utasa, egy nő azonnal meghalt, három másik embert súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. A hírügynökség úgy tudja, mindkét kocsiban román állampolgárok utaztak. Jelenleg is tart a helyszínelés és a műszaki mentés.
Száz baleset Borsodban
Jégpályává változtatta a borsodi utakat az ónos eső és csaknem száz koccanásos baleset történt péntek délelőtt a megyében, szerencsére nem volt súlyos sérülés, az anyagi kár viszont jelentős.
A koccanó autósok többségének sikerült megegyezniük a helyszínen, de például Miskolcon a felelősségi kérdést tisztázó autótulajdonosok vitája közben további négy jármű csúszott bele a gépkocsikba.
Miskolc központjában egy megcsúszott autóbusz egy üzlet kirakatában állt Meg.
Bodnár Attila, az Országos Mentőszolgálat miskolci megyei ügyeletének vezetője arról számolt be, hogy a megyeszékhelyen és több településen főként a járdákon, lépcsőkön elesett gyalogosokat szállítottak be végtag- és fejsérülésekkel kórházba.
A jegesedés miatt különösen lelassult a forgalom Pest megyében Szentendre, Dunakeszi, Dabas környékén, Fejér megye nagy részén és a Balaton-felvidéken a fő- és mellékutakon. Gondot okozott az ónos és havas eső a Jászság útjain is. A jeges útszakaszokon a szórógépek pénteken kora reggeltől folyamatosan dolgoztak.
Időjárás
A meteorológusok szerint pénteken a késő délelőtti órákra mindenhol megszűnik a síkosság, mivel a hőmérséklet az ország egész területén gyorsan emelkedik.
Pénteken 8-9 fokig emelkedik a hőmérséklet, de szombaton a szórványos esőt követően estétől erős széllel hideg levegő érkezik. Vasárnap keleten számíthatunk havazásra, máshol rövid hózáporok lehetnek. Hétfőn és kedden kemény hajnali fagyokra kell készülni.