2200 helyre riasztották a tűzoltókat a vihar miatt
További Bulvár cikkek
Több mint kétezer-kétszáz bejelentést kaptak a tűzoltóságok szombat estig az országszerte pusztító viharos erejű szél az országszerte pusztító viharos erejű szél okozta károk miatt. A legnagyobb erősségű, óránkénti 140 kilométeres széllökést Dél-Budán mérték.
A legtöbben kidőlt fák, megrongálódott épületek, háztetők miatt kértek segítséget, de nagyon sok gépkocsikárról is érkezett bejelentés. Fennakadások vannak az elektromos szolgáltatásban, valamint a közúti és a vasúti közlekedésben is. Komolyabb személyi sérülésről azonban eddig sehonnan sem érkezett jelentés.
A sok viharkár-bejelentés miatt túlterhelt a tűzoltóság telefonközpontja; csak a fővárosból 410 riasztást kaptak. Békés megyéből 390, Pest megyéből 320 esethez hívták a tűzoltó szakemberek segítségét.
Vasárnap reggelig takarítottak
A Fővárosi Közterület-fenntaró Zrt. a szombat éjszakai műszakban 34 munkagéppel és szállító járművel takarította a délutáni vihar nyomait.
Mint Horti Zsófia szóvivő az MTI-vel közölte, az utakra nagymennyiségű törmelék, tetőcserepek és faág került, melyek elszállítását vasárnap a nappali műszakban folytatják tovább a közterület-fenntartók. Ebben a Fővárosi Tűzoltóság munkatársai is közreműködnek, a szélvihar következtében kidőlt fákat, vastagabb ágakat feldarabolják, majd ezt követően a Közterület-fenntartó Zrt. a rönköket elszállítja.
A fővárosban megrongálódott a Nemzeti Múzeum, a Heim Pál Gyermekkórház, a Fradi-pálya teteje, és a Városháza egyik kéménye is ledőlt. A Síp utcában egy társasház teljes tetőszerkezetét gerendástul az utcára döntötte a szél; csak itt nyolc autó tört össze, ám máshol is nagyon sok gépkocsi sérült meg a szélben lerepülő cserepek, téglák és törmelék alatt.
A legtöbb káresetet a főváros térségéből, valamint Győr-Moson-Sopron, Békés és Fejér megyéből jelentették. Ez utóbbi megyében például Beloianniszban a könyvtár tetejét tépte le a szél.
A legnagyobb kár a Békés megyei Dévaványát érte, itt 250 épület károsodott, és több lakhatatlanná is vált. A Győr-Sopron megyei Nagyszentjánosban is súlyos károkat okozott a viharos erejű szél: több mint kétszáz ház sérült meg.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint vasárnap estig a narancssárga, tehát a másodfokú veszélyjelzés marad érvényben. Ez azt jelenti, hogy napközben óránkénti 90-110 kilométeres széllökések bárhol előfordulhatnak.