Két zivatarzóna egyesült a főváros alatt
További Bulvár cikkek
Este hat órakor, ért Budapestre a vihar, az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása szerint délkeletről és délnyugatról is egy-egy zivatargóc érkezett a főváros alá, ahol egyesült.
Budapesten 30 esethez riasztották a tűzoltókat – mondta az Indexnek Molnár Péter. A szóvivő szerint ez az átlagnál több, de egy vihar esetén nem minősül soknak. A legtöbb riasztást kidőlt fákkal, illetve magasból lógó tárgyakkal kapcsolatban érkezett. Az egyik esetnél egy fa két parkolóra autóra dőlt, de személyi sérülés sem itt, sem másutt – a tűzoltók tudomása szerint – nem történt.Dunaújvárosban kis híján katasztrófa történt
Levitte egy 45 lakásos társasház sátortetejét a vihar kedden este Dunaújvárosban – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Dobson Tibor elmondta: a tető mintegy tíz, közelben parkoló autót megrongált. A balesetben személyi sérülés nem történt. Este hétig mintegy 150-200 tűzoltói beavatkozás volt a vihar miatt országszerte kedden. Dobson Tibor hozzátette: jellemzően Somogy, Tolna, Fejér és Pest megyében, valamint a fővárosban hívták a tűzoltókat; a beavatkozások felében kidőlt fákat takarítottak el.
Megjegyezte: a viharzóna kelet felé halad, így várhatóan Heves, Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben várható zápor, zivatar, erős széllel. Az országon kedden délután vonult át egy hidegfront, emiatt főként a Dunántúlon volt erős szél. Heves zivatarok a Dunántúl déli részében és a fővárosban voltak.
Késnek a vonatok
A vihar miatt késnek a vonatok több vasútvonalon is: fák dőltek a vasúti sínekre, ezért a vonatok csak az egyik vágányon közlekedhetnek Albertirsa és Ceglédbercel-Cserő között, valamint a Budapest-Újszász-Szolnok vasútvonalon Nagykáta és Tápiószele között. A Budapest-Miskolc vonalon is késéssel közlekednek a vonatok, mert Hatvan és Tura között leszakadt a felsővezeték, és a Hatvan-Hort-Csány szakaszon, illetve Aszód és Galgamácsa között is fa dőlt az egyik vágányra. A Budapest-Pécs vasútvonalon az időjárás miatt néhány helyen nem működik a biztosítóberendezés. A vasúttársaság közlése szerint az esti órákban még késésekkel kell számolni, de szerda hajnalban már várhatóan menetrend szerint közlekednek a vonatok.
Vecsésen túl kelet felé
A front délnyugat-északkelet irányban halad, és a széle súrolja a főváros délkeleti részét, mondta el kérdésünkre Vadász Vilmos, az OMSZ ügyeletese. Mint mondta, a radarképek alapján Vecsés környékén van most a legkeményebb zivatarzóna. Bár jelentés még nem érkezett róla, nem kizárható, hogy itt jégeső esik. Vecsési tudósítónk erős szélről, sűrű villámlásról és esőről számolt be.
A nap folyamán a zivatargóc a Balaton partján, Zamárdiban már okozott jégverést, itt diónagyságú jégdarabok hullottak.
Az OMSZ szerint csapadék az egész városban várható, de az igazán nagy zivatargócok a mostani állás szerint elkerülik a főváros nagy részét. A front átvonulását 70-80 kilométeres, a zivatarzónákban akár 90 kilométeres széllökések kísérhetik. A front előre láthatóan az éjszaka első felében vonul át a főváros felett.
A nap folyamán hidegfront vonult át az országon, a front vonalát főként a Dunántúlon követte erős szél. Heves zivatarok a Dunántúl déli részén voltak.
Állnak a vonatok
Vihar miatt 20-30 perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Pécs vasútvonalon. A Tolnanémedi-Pincehely közötti szakaszon faágak kerültek a vasúti felsővezetékre, Szakály-Hőgyész térségében pedig a biztosítóberendezés nem működik a viharos időjárás miatt.
Késnek a vonatok a vihar miatt a Budapest-Székesfehérvár vasútvonalon is. A viharos erejű szél a fővárost és környékét is elérte, és gondot okoz a Budapest-Kelenföld-Budafok-Albertfalva-Nagytétény-Érd alsó-Tárnok közötti vonalon. A vasútvonal felső-vezetékrendszerében nincs áram, emiatt a vonatok egy része ott vesztegel.