Nem lettünk volna a krumpliárak helyében

2015.02.16. 10:24

Tavaly decemberben 6,6 százalékkal voltak olcsóbbak a mezőgazdasági termékek, mint 2013 decemberében.  Ezen belül a növényi termékek ára 6,9, az élő állatok és állati termékeké 6,2 százalékkal csökkent, de voltak kiugró trendek is: a krumpli például csaknem 40 százalékkal olcsóbb volt, viszont a zöldségek ára 8,6 százalékkal nőtt – derül ki a  KSH jelentéséből .

 

További érdekes részletek a mezőgazdasági árak világából:

  • gabonafélék ára 8,4 százalékkal csökkent, a búza ára megegyezett az egy évvel korábbi árral, a kukoricáé viszont 11 százalékkal alacsonyabb lett.
  • Az ipari növények ára 2,1, ezen belül az olajos növényeké 2,8 százalékkal elmaradt a 2013. decemberitől.
  • gyümölcsfélék ára 17 százalékkal visszaesett, ezen belül az alma és a szőlő ára 21 százalékkal csökkent, a körtéé 26 százalékkal nőtt.
  • Az élő állatok 7,1 százalékkal lettek olcsóbbak, a legnagyobb mértékben a vágósertés ára csökkent (12,4 százalékkal), a vágómarha és a vágóbaromfi ára 6,1, illetve 3,9 százalékkal mérséklődött. A sertés felvásárlási ára 2014. július óta folyamatosan csökkent, decemberben 339 forint volt kilogrammonként, ami 2011. szeptember óta a legalacsonyabb ár.
  • tojás ára 3,5 százalékkal nőtt,
  • tej termelői ára 6,4 százalékkal csökkent.