Kiket érint a dohányipari különadó?

2015.10.29. 11:55

Új dohányipari különadó bevezetését javasolja a kormány, az egészségre különösen káros dohánytípusokat szálanként négy forint adóteherrel sújtanák, jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Azt, hogy pontosan mit jelent a "különösen káros dohánytípus", egyelőre nem tudni, az új terhet mindenesetre a Brüsszelben elbukott dohányiparra kivetett különadó helyett szeretnék behozni. A Költségvetési Felelősség Intézet alábbi ábráján viszonylag jól látszik, hogy a korábban kivetett, majd az Európai Bizottságban elkaszált különadó célpontjai kik voltak, illetve kik nem voltak.

A Magyar Idők nevű lapban is tulajdonos Sánta János tulajdonában álló Continental például a többiekhez képest egészen olcsón megúszta, rosszul érintette viszont a kisebb magyar cégeket és a nagy külföldi multikat is.

7343915_09d3130d2c0b515cfe02758ee7e54e9a_wm.jpg

A hozzájárulást a 2014-ben elért nettó árbevétel alapján sávosan kellett volna fizetni. Az 57 dohányipari cégből az új adó gyakorlatilag egyetlen cégméretnek biztosított volna jelentős versenyelőnyt.

Nettó árbevétel Hozzájárulás mértéke
30 milliárd forint alatt 0,2%, de legalább 30 millió forint
30-60 milliárd forint közötti rész 2,5%
60 milliárd forint feletti rész 4,5%

Kérdés, hogy a szálanként 4 forintos megoldás ugyanazt a kört érinti-e majd, mint akiket a sávos különadó is érintett volna.