Jobbról érkezik a beadás, a dán csatár 10 méterről a jobb alsó irányába bólint, Dibusz véd, de kijön róla...
Stroeykens 19 méterről, kissé balról érkező beadása picit magas középen Dolbergnek, Szalai Gábor tisztáz ezúttal fejjel.
A Ferencváros klubelnöke és Hajnal Tamás sportmenedzser szúrós tekintettel kerül közben képernyőre a hivatalos közvetítésben. Kubatov Gábor kissé zavartnak tűnő gallér- és cipzárigazgatással „múlatja” a képernyőidőt. Egyikük sem tűnt túl elégedettnek.
Négy-öt napja olvassuk a jelentéseket az Anderlecht gyenge formájáról. Nos, a mérkőzés első perceiben ennek a gyenge formának nyoma sincs. Vagy akkor a Ferencvárosé még gyengébb.
Abu Fani került a földre egy balról érkező beadásnál, de előtte a Botkát megverő Edozie beívelésénél még Ramíreznek kell önfeláldozóan mentenie.
Edozie húzódik befelé a jobb szélről, majd a 16-os előteréből, takarásból megcélozza a rövid alsót, a fű felett suhanó labdát bravúrral tolja ki a rövid alsó elől Dibusz. Ez már komoly védés volt.
Szinte olvashatatlan a mezszámozás az Anderlecht szerelésén. Egy vékony fehér csík mellett két árnyalattal sötétebb kék a szám, mint a mez alapszíne... Magasabb nézőpontból szinte láthatatlan...
A szebb napokat is látott dán támadó – aki több mint hét éve gólképtelen nemzetközi kupameccsen – 15 méterről, védőjéről lefordulva laposan lőtt a jobb alsó irányába, Dibusznak nem kellett bravúr a védéshez.
Botka húzódott előre a jobb szélen, a beadását épp a hosszúnál érkező Traoré elé csúsztatja az egyik brüsszeli védő, az FTC szélsője csinál egy cselt, majd 7 méterről a blokkba lő. A szöglet veszélytelen.
A 16-os bal csücskétől laposan centerezne a szélső, de hiába érkezik középen üresen Varga Barnabás, Jörgensen simán lefüleli a labdát.
Az első akció – egy hosszú indítás formájában – az Anderlechté, de a kapujából jól kimozduló Dibusz összeszedi a labdát Amuzu elől.
A két csapatkapitány már túl a térfélválasztáson, fogadkoznak a csapatok, aztán elfoglalja a helyét apránként mindenki a pályán.
Csak rákezdett megint az eső...
Az FTC hagyományosnak tekinthető zöld-fehér felsőjében futballozik majd, az Anderlecht a lilát leváltva egy érdekes kékeszöld alapszínű mezben (egyelőre felette még melegítőben) érkezett a pályára.
Az Európa-liga „himnuszát" pedig éles füttyszó kíséri.
A régóta fennálló négycsapatos csoportkörnek vége, az eddigi hat meccs helyett nyolc lesz, minden gárda mind a négy kalapból két-két ellenfelet kapott, melyek közül az egyikkel idegenben, a másikkal hazai pályán küzdhet a pontok megszerzéséért, és végül a nyolc forduló alatt gyűjtött pontok alapján áll össze a 36 csapat sorrendje.
A mérkőzés vezető játékvezetője Julian Weinberger lesz, segítői ugyancsak osztrákok, Andreas Heidenreich és Maximilian Kolbitsch.
Brüsszelben 16 Celsius-fok, összességében száraz, nem túl meleg, de futballhoz azért nem is rossz időjárás fogadta a csapatokat. Csepereg az eső, de az előrejelzések szerint ennek intenzívebbé válásától nem nagyon kell majd tartani. Ezt alighanem megköszöni a belga sajtó szerint viszonylag rossz állapotban lévő pálya.
A Ferencváros magyar támadója a mérkőzés előtt az M4-nek nyilatkozva arról beszélt, igazi ki-ki meccsre számít az Anderlecht ellen, amelynek szerinte nincs egyértelmű esélyese, azt pedig főleg nem mondaná, hogy a brüsszeliek azok. Szerinte a napi forma fog dönteni az előttünk álló 90 percben.
A megújított versenysorozat szerdai rajtját megelőzően felidéztük a nyolc vetélytárs elleni magyar örökmérleget, valamint kitekintünk az erőviszonyokra is.
Borbély László kollégánk összeállítása itt olvasható!
Pascal Jansen, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint együttesének több körülményhez is alkalmazkodnia kell az Anderlecht otthonában.
A tréner keddi sajtótájékoztatóján kiemelte, kielemezték a megbízott vezetőedző, David Hubert eddigi egyetlen mérkőzését, a Charleroi elleni bajnokit és megpróbálták megtalálni azokat a különbségeket, amelyek a korábbi vezetőedzőt jellemezték.
Az Anderlechtet korábban a dán Brian Riemer irányította, vele már csatázott Pascal Jansen, aki még az AZ Alkmaar trénereként búcsúztatta a belga csapatot a Konferencia-liga tavalyi negyeddöntőjében. Pascal Jansennek a védelem összeállításával lehetnek gondjai, mivel Raul Gustavo eltiltás, Cebrail Makreckis pedig az MTK elleni örökrangadón elszenvedett fejsérülése miatt nem állhat a rendelkezésére.
Tapasztalt, jó játékosokkal van tele a keretünk, és maximálisan megbízom azokban, akik helyettük pályára lépnek majd
– mondta a tréner.
Az utóbbi időben szokásosnak nevezhető Dibusz–Varga Barnabás páros mellé a nyáron igazolt Szalai Gábor és Botka Endre is bekerült a zöld-fehérek kezdőjébe. Úgy fest, Orosz Pálkívánságai gyorsan teljesülnek...
Továbbra is gyengélkedik a belga labdarúgó-bajnokság élvonalában (Jupiler League) szereplő Anderlecht, a hétvégi bajnoki mérkőzésén is mindössze egy 0–0-s döntetlenre futotta az előző idényben kiesés ellen küzdő Charleroi ellen. A találkozó tudósítását itt olvashatja vissza!
21 órakor kezdődik az RSC Anderlecht–Ferencvárosi TC összecsapás a második számú kontinentális kupasorozatban, azaz az Európa-ligában. Kövesse velünk a lila-fehér–zöld-fehér összecsapás alakulását, és ne maradjon le egyetlen kulcspillanatról sem!
Indulunk!