Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára

A rengés epicentruma rendkívül messze, 800 kilométerre volt Bangkoktól.
A bangkoki magyar nagykövetség továbbra is folyamatosan elérhető.
A rendőrség nyomozást indított.
Szerinte a „pályatársak” közül túl sokan vehetik magukra a miniszter kijelentéseit.
Sorra érkeznek a felháborodott hangú reakciók.
Nézze meg ön is, milyen könnyen juthatna kábítószerhez Budapesten, ha akarna!
A demokratikus ellensúlyokat szándékosan egy titkos, sötét összeesküvésként láttatják.
Milliárdos tartozást halmoztak fel az önkormányzati lakások bérlői a kerületben.
Bede Zsolt is megjelent, rendőrök vezették el.
Tompos Márton, a Momentum elnöke további tüntetéseket tervez.
Egy jó kiállítás elgondolkodtat, jólesik léleknek, szellemnek, sőt akár a testnek is. Szerencsére van miből válogatni.
12-15 ezer csípőprotézis műtét történik Magyarországon évente. Az operációk után jellemzően hosszú ideig elhúzódik a felépülés, ami sok esetben nem is teljes. Pedig orvostechnológia innovációk állnak rendelkezésre, hogy ez ne így legyen.
Támogatott tartalomŐ az első közös gyermekük.
Traumatológiai ellátmányt és gyógyszert küldenek a helyszínre.
Hivatalosan is elkezdődött a Highlights of Hungary 2025-ös idénye.
A Mol új akkumulátora 7300 borsodi háztartás éves áramfogyasztását fogja tárolni.
A lánya is még mindig gipszben van.
A képviselő szerint a rendőrség kénytelen volt ebbe beletörődni.
Extrém luxusélet: Porschéval, új feleséggel, magánrepülővel.
Számos biztonsági kérdés merült fel a baleset után.
Magyarország első épületbiológusával beszélgettünk, aki elmondta: van megoldás.
Clive Revill 94 éves volt.
A 2024-es választások idején 5,4 milliárdot hirdettek el online a pártok.
Nem véletlen, hogy Moszkva nem ellenezné Ukrajna uniós tagságát.
Hétvégén még biztosan átállítjuk az óráinkat.
A nő fia korábban már megszökött anyjától, mert nem bírta elviselni a lelki és testi bántalmazást.
A gólyák szerelmi élete politikai kérdéssé vált.
Az őrzője gyilkolhatta meg.
A bankok ezért a neobankot is táncba hívnák, ahogy arról az Index elsőként beszámolt.
A lúgos orvos áldozata teljesen elvesztette a biztonságérzetét.
Szó sincs „megsemmisítő” erejű jogkörről, de időhúzásra jó.
A válogatott labdarúgó szűk családi körben vette el Buzsik Borkát.
Karaktergyilkossággal próbálkozik a regnáló elnök, szombaton eljöhet az igazság pillanata.
Ezzel megléptek a Real Madridtól a bajnoki versenyfutásban.
A tanítás mellett belekóstolt a filmforgatás világába is.
A tréner szerint túlmisztifikált dolog a statisztika és az adatelemzés.
Éjszaka játszották a szezon legpontgazdagabb mérkőzését is.
Pénzbüntetésben is részesült a 32 éves magyar férfi.
Az öt topligából négyben már csak a lefújást várjuk, a La Ligában viszont még bármi lehet.
Bedő Dávid szerint a kormányfőt a teherportán vitték be.
Fokozódik a Főpolgármesteri Hivatal és a Podmaniczky Mozgalom háborúja.
Emlékszik a dobozos otthoni genetikai tesztekre? Az egyik legnagyobb ilyen elemzést kínáló cég most ment csődbe.
A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.
Michael Caine nosztalgiázott a színészről új könyvében.
Az orosz elnök az együttműködés híve az Északi-sarkvidéken.
A Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére szállították a bombákat.
A magyarázat meglepően egyszerű – és annál bosszantóbb.
Megrendezték az első Gasztro Évadnyitót.
A dokumentumot a Legfőbb Ügyészséghez nyújtotta be.
A főváros filmes életének egyik legfontosabb tere új vetítőgépre gyűjt, ehhez pedig a nézők és a filmbarátok segítségét kérik.
A felvételen szereplő állat elképesztő lélekjelenlétről és gyors észjárásról tett tanúbizonyságot.
Kedvenced gondozása nem merül ki abban, hogy eteted és simogatod. Egy rossz mozdulat vagy hangsúly miatt a macska érzelmei is sérülhetnek!
Hári Csaba és Szekeres Nikolett tenyésztőkkel beszélgettünk.
A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.
Valóban ő lenne a "jó milliárdos" megtestesítője?
A biológia nem befolyásolja az apaságot.
Akiknek mindig el van törve a telefonjuk.
Mikor volt utoljára olyan, hogy valamit először csináltál?
Megelégelte a filmipar övezte szokásjogot és szexizmust
Mivé alakul át a világunk?
Lassan beindulhat az akkumulátorgyártó ipar, de a fejlődés macerás lesz.
Ez a TC Híradó 146. adása!
Ő volt első ember a világűrben – a Vosztok–1 űrhajóval indult 1961. április 12-én, Bajkonurból Föld körüli egyfordulatos útjára.
A feltételek miatt egyáltalán nem biztos, hogy azt a bankszámlát célszerű megnyitnod, ami a legmagasabb jóváírást adja.
A legjobb és legolcsóbb bankszámlanyitási opciókat kerestük gyerekeknek. Összeszedtük azt is, melyik banknál mikortól nyithatóak meg.
A licitálókról, a lakhatási és befektetési célú vevőkről és az agglomerációban keresett ingatlanokról beszélgettünk Kovács Márk Győzővel.
Egy készülő törvényjavaslat szerint egyes önkormányzatok szigoríthatnák az ingatlanvásárlást a településükön. Mit okozhat ez a hitelpiacon?
Hogyan finanszírozhatja egy fiatal pár első közös otthonát támogatásokkal és hitelekkel? Mennyi önerőt kell gyűjteniük? Mekkora törlesztőre számíthatnak?