Irina Shayk a múlté, Kanye West ismét balhézik

GettyImages-475561248
2021.08.28. 19:43
Nyáron úgy festett, a Kardashian klánról átlibbenve egy orosz szupermodell oldalán vigasztalódik a rapper. Irina Shaykkel való románca ugyan elbukott, de Kanye West nem szeret elfeledett híresség lenni.

Nyár elején sokak döbbenetére néhány kedves ismerős megszellőztette, hogy Kanye West ugyan még hivatalosan el sem vált Kim Kardashiantól, máris egy szupermodell mellett vigasztalódik. Az említett szépség pedig nem volt más, mint Bradley Cooper exe, Irina Shayk.

A 35 éves modellt és a rappert először májusban látták együtt, kettesben töltötték West születésnapját egy festői francia vidéken. Fotó is készült állítólagos enyelgésükről. Azt mondták, hogy halálosan szerelmesek, ám július közepén azzal látszódott záródni a történet, hogy csak barátok, és bár a rapper többet is szeretett volna, Irina inkább visszautasította, elkerülve a pletykákat. Úgy fest, a pár mégis randizott, de mostanra, három hónap után végérvényesen vége a vitatott románcnak.

Nem sokkal azután, hogy egy ismerős azt nyilatkozta, hogy a modell nem akar kapcsolatot, egy másik már arról számolt be, hogy Irinát éppen azok a pletykák bántják, amelyek a szakításukról szólnak – írta meg Perez Hilton.

Nagyon is randiznak!

– mondta az illető nemrég.

Most újabb fejlemény történt az ügyben. Úgy fest, hogy ha a korábbi szakításról szólók híresztelések nem is voltak igazak, Irina végül mégis úgy döntött, jól megvan Kim Kardashian exférje nélkül is.

Kanye és Irina végeztek, de igazából soha nem is kezdődött el ez a dolog, nincs itt semmi látnivaló

– mondta a napokban a US Weekly egyik informátora, hozzátéve, hogy a modell időközben rájött, ő és a rapper nem jönnek ki túl jól egymás szeretőiként.

Mindez azért érdekes, mert a járás felröppenésének idején volt olyan, aki arról számolt be, hogy Bradley Cooper támogatja volt párját a döntésében, nem számít, kivel randizik, csak a boldogsága. Hasonló véleményen volt közös ismerősök szerint maga Kim Kardashian is, akit állítólag nem zavart, hogy volt férje új hölgy felé kacsintgat, bár hozzá kell tenni, hogy a celebritás még jó ideig szerelmes volt a rapperbe a szakítás után is.

Ami az ő kapcsolatukat illeti, úgy tűnik, meglehetősen jól sikerült házastársakból a gyerekeiket közösen nevelő szülőkké szelídülniük. Kim Kardashian Instagramon megmutatta a követőinek, hogy a kocsiban volt ura egyelőre még nem nyilvános albumát hallgatja, majd pedig együtt ebédeltek Miamiban.

Kim azt akarja, hogy a gyerekek kötődjenek az apjukhoz. Nagyon fontos neki, hogy egészséges kapcsolat legyen közöttük, és közösen tudják nevelni a gyerekeket, hogy szoros kapcsolatuk lehessen mindkét szülőjükkel. Kim számára ez hatalmas prioritás, és mindent meg is tesz ezért

 – árulta el az E! News informátora, hozzátéve, hogy bár a felek között remek barátság alakult ki, és őszintén szeretik egymást, arra semmi esély, hogy ismét párba álljanak.

Kanye ugyan maga is dolgozik azon, hogy a család élete rendben legyen, azért mindig jut ideje egy kis drámázásra. Ő és Drake például évek óta szólogatnak egymásnak a dalaikban, a rapper nevéhez fűződik Drake hosszú ideig ismeretlen fiának leleplezése is. Kanye West egy Pusha-T nevű zenésszel készített dalt The Story of Adidon címmel, amelyben hosszasan ekézi Drake-et, majd pedig a fiáról is említést tesz, akiről addig nem tudott a publikum.

Adonis a te fiad, és többet érdemel, mint egy Adidas cipő: így van

– hangzik a dalszöveg.

Kettejük dalba foglalt kakasviadala az évek során hol elapadt, hol pedig újra felszínre tört, ez történt most is, ám Kanye kicsit túlságosan is a szívére vette, hogy az énekes kiégettnek nevezte őt egy számában. A rapper először is megfenyegette egy csoportos üzenetben, majd a pontos lakcímét is közölte az éjszaka folyamán.

Ezért élek. Egész életemben ilyen kockanégerekkel baszakodtam. Sosem fogsz helyrejönni, ígérem

– szólt az üzenet, ami után Kanye riválisa otthonát is közzétette mindenki számára.

Drake egyébként nem sokat törődött mindezzel, az eset után pedig csak egy nevetős videót posztolt. Bár a lakcímét Kanye West jobbnak látta törölni, valószínűleg jó páran elmentették maguknak. Akármi is volt a terv, a rapper ismét elérte, hogy a fél internet a viselkedésén hőbörögjön, mivel pedig küszöbön új albuma, a negatív reklám is reklám...

A rapper egyébként a napokban hivatalosan is „Ye“-re változtatta a nevét. Döntését már 2018-ban is megindokolta, a szükséges intézkedéseket azonban valamiért csak mostanra sikerült elvégeznie.

Úgy hiszem a 'ye' a leggyakrabban használt szó a Bibliában, ahol azt jelenti, hogy 'te'. Szóval én vagyok te, én vagyok mi, mi vagyunk mi. Kanyéból indult ki az egész, ami azt jelenti, hogy "az egyetlen", Ye azonban egyaránt tükrözi a bennünk lévő jót, rosszat, zavart, egy szóval mindent

– mondta korábban.

Ha pedig mindez nem lenne már így is elég bizarr, Donda nevű lemezének bemutatóján Ye a színpadon állva gyújtotta fel magát, később pedig Kim Kardashian is megjelent, méghozzá esküvői ruhában. A rapper nem volt rest továbbá felhívni maga mellé Marilyn Mansont és DaBaby-t is, amikor egy ideje azzal van tele a sajtó, hogy Manson brutális módon kínoz meg nőket, DaBaby pedig nemrég a homofóbiát illetve az AIDS-et is fontosnak tartotta vicc tárgyává tenni.

(Borítókép: Kanye West a CFDA Fashion Awards show-ján 2015-ben. Fotó: Michael Loccisano / Getty Images Hungary)