Vendel
6 °C
20 °C

Mit keres Budapesten Rod Stewart és Luis Fonsi?

2021.09.25. 10:46
Olvasóink jelezték, hogy a világsztárok a magyar fővárosban tartózkodtak, a közösségi oldalak pedig ugye tökéletesek arra, hogy lenyomozzunk egy ilyen információt.

A hírességek számára is vonzó hely Magyarország, még úgy is, hogy utazgatni a járvány alatt nem mindig egyszerű. Olvasóink jelezték, hogy Rod Stewart és Luis Fonsi valamiért épp most érezte úgy, hogy Magyarországra kell jönnie, a Despacito című világslágert jegyző énekes ráadásul az egész csapatát magával hozta – többek közt a vele dolgozó koreográfus, Danny Lugo, illetve táncos, Kiara Y. Rodríguez Saldívar is innen jelentkezett be. 

Rod Stewart nem igazán reklámozta, hogy hazánkban tartózkodik, ám bármiért is jött, ha már itt van, tett egy kört a városban, a sétájához pedig idegenvezetést kért, így bukott le végül. 

Egy kolléganőm idegenvezette ma Pesten, tegnap Budán Sir Rod Stewartot az Egyesült Királyságból, aki tutira beleszeretett Budapestbe

– olvasható a fotó mellett, amit a megosztója titokban lőtt a rocksztárról, és töltött fel a Facebookra.

Luis Fonsi ennél sokkal merészebb: az énekes az Instagram-storyjában élőzött Budapestről, egy gitárral a kezében a Kempinski Hotelből jelentkezett be. Csapatából a koreográfusa, Danny Lugo pedig szintén megosztott az Instáján, illetve a storyjában néhány felvételt, amelyek közt volt dunai hajókázás, hoteles és olyan is, amelyen társaival fellépőruhában pózol „gyerünk” felirattal.

Screenshot 1001
Fotó: Insta-story
Screenshot 1000
Fotó: Insta-story

Hogy hol álltak színpadra tegnap este, az egyelőre rejtély. Gondolhatnánk, hogy esetleg csak próbáltak, és a ma esti Szuperkoncertre érkeztek, ahol a korábbi években külföldi előadók, például Bryan Adams is megfordult, de tudjuk ugye, hogy – feltehetőleg a járványhelyzet miatt – a szervezők idén csak magyar fellépőkre számítanak.

Eszünkbe juthat az is, hogy Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc menyegzőjére hívták őket, hiszen az esküvő kapcsán már korábban is felmerült, hogy akár külföldi sztárvendégek is szerepet kaphatnak a ceremónián – tegnapi szavazásunkban, hozzáteszem, teljesen hasraütés-szerűen ráadásul Luis Fonsi is szerepelt.

Állítani persze nem tudjuk és nem is akarjuk, hogy Rod Stewartnak vagy Luis Fonsinak bármi köze lenne a pénteki ceremóniához, főleg azok után, hogy amikor korábban felmerült, hogy Jennifer Lopez szórakoztatja majd a násznépet, Várkonyi Andrea határozottan cáfolta, hogy ilyesmire sor kerülne a nagy napon. Ezek után mi lennénk a legjobban meglepődve, ha világsztárok álltak volna a mikrofon fögé. 

Nem is találgatunk tovább, inkább mókából szavazzunk egyet.

MIt keres Budapesten Rod Stewart és Luis Fonsi?