Mindent visz ez a sorozat, pedig sokáig senki sem akarta megcsinálni

SquidGame Unit 103 1195
2021.10.05. 11:12
Hwang Dong-hyuknak, az írónak nem volt könnyű dolga.

A Squid Game, magyar címén a Nyerd meg az életed alig két hete debütált a Netflixen, térdre kényszerítve szinte minden más sorozatot, legfőképpen a nem angol nyelven írottakat. A széria már most elképesztő népszerűségnek örvend. A közösségi oldalakon mindenki erről beszél, ennek fényében pedig sok jelenetet mémesítenek is, ami jócskán spoilerveszélyes azok számára, akik még nem nézték végig a sorozatot. Bár a népszerűség kétségtelen, az írónak nem volt könnyű dolga, amikor szerette volna megfilmesíteni az ötletét.

Mint kiderült, Hwang Dong-hyuk tíz éven át lobbizott, hogy képernyőre vihesse a sorozatot. Valószínűleg azért talált egymás után zárt ajtókra, mert kezdetben csak koreai származású producerekkel beszélt, akik elzárkóztak az ötlettől, mondván, túl erőszakos és bonyolult. Ez nem meglepő, hiszen Dél-Koreában inkább családbarát tartalmakra összpontosítanak az alkotók. A kitartása végül meglehetősen kifizetődő lett, azonban a sorozat elkészülését nem csak az nehezítette, hogy az író nem talált partnereket.

Hwang Dong-hyuk elmondása szerint némileg a saját életéből merített ihletet, amikor hozzáfogott a forgatókönyvhöz, ami eredetileg egy filmet formált volna meg. Persze nem halálig tartó játékokra kell gondolni, hanem arra, hogy az író maga is komoly pénzügyi problémákkal küzdött, egyszer meg is kellett szakítania a szkript készítését, mert el kellett adnia a laptopját, hogy kihúzza a hónap végéig. Mint mondja, összesen hat hónapot vett igénybe, amíg megírta, majd átírta az első két részt, ezután pedig a barátaihoz fordult tippekért – írta meg Perez Hilton.

Ez egy szomorú történet. De az ok, amiért visszatértem a projekthez, az az, hogy mára a világ olyan hellyé vált, ahol ezek a hihetetlen túlélési történetek hétköznapivá váltak

– magyarázta Hwang Dong-hyuk, aki a járványhelyzet miatt is kénytelen volt egy ideig pihentetni a munkálatokat.

Az írót egyébként többen megvádolták, hogy az Éhezők viadala, az As the Gods Will vagy a Battle Royale mintájára készítette el a sorozatot, ő azonban egy pillanatig sem tagadja, hogy a japán képregényekből rengeteget inspirálódott az évek során. A nézők egy része persze a sztereotipizálásba is beleállt, sérelmezték a csaló és csábító nő, a haszontalan öregember és a bevándorló klasszikusnak szánt karakterét.

Problémák merültek fel továbbá a sorozathoz készült angol feliratokkal is. Egy koreai anyanyelvű nő több ponton is felhívta a figyelmet, hogy az eredeti nyelven zseniálisan megírt szövegek az angol feliratot nézve jócskán eltérnek, kvázi élvezhetetlenné téve a sztorit. Mindez egyébként felmerül akkor is, ha angol szinkront és magyar feliratot választunk ki: a történet ugyan nem változik meg a diskurzusokat nézve, de jól hallható, hogy az angolul elhangzott szöveg és a magyar felirat között nincs meg a tökéletes összhang.

Mindezek ellenére a sorozat kirobbanó sikernek örvend, mindez pedig valószínűleg tovább fog növekedni a következő hetekben – talán már a napokban is látható lesz mindez, hiszen a tegnapi Facebook-összeomlás közel hét órán át tartott, ez idő alatt pedig akár hét részt is végig lehet nézni a sorozatból.

(Borítókép: Részlet a Nyerd meg az életed című sorozatból. Fotó: Youngkyu Park / Netflix)