Istenes Bence mindenkit átvert az X-Faktorban

2021.10.31. 09:19
Versenyzőnek adta ki magát Istenes Bence az X-Faktor negyedik előválogatóján, ahova álruhában érkezett. A műsorvezető igazából a párját akarta megviccelni, aki a produkció jubileumi évadában a mentorok közt foglal helyet.

Csobot Adél és Istenes Bence már úgy lavíroznak az RTL Klub műsorai közt, mintha csak otthon lennének. Ha az ember egy időre leveszi a szemét a csatornáról, mire visszatér, már egészen más produkcióban, külön-külön vagy olykor épp együtt jelennek meg. Istenes Bence most az Álarcos énekest vezeti, amelynek előző évadában a párja is dolgozott, ebben a szezonban viszont Adél az X-Faktor mentora lett, a maszkos műsortól pedig elbúcsúzott. Legalábbis így tudta mindenki, múlt héten azonban kiderült, hogy – bár a nyomozói széket elhagyta – magára vette az Automata jelmezét, és a produkcióhoz játékosként csatlakozott.

Az X-Faktor tegnap esti adásában fordult a kocka, és Istenes Bence volt az, aki álruhát öltve betoppant a show-ba. A műsorvezetőt, aki a korábbi adásokból már ismerős Hörcher László fiaként mutatkozott be, még a produkciót vezető Miller Dávid sem ismerte fel. Bence bevonult, közölte, hogy neki egyetlen célja van, meghódítani Csobot Adél szívét, majd egy rózsával a kezében dalra fakadt.

A párja először azt sem tudta, hogyan reagáljon a helyzetre, szerencsére azonban a műsorvezető nem hagyta sokáig kétségek között, lerántotta az arcát elfedő kendőt, ami óriási derültséget okozott a stúdióban. Csobot Adél azonnal csatlakozott is hozzá, és együtt fejezték be a produkciót a színpadon.

„Nem vagy normális! Mit keresel itt?” – szegezte végül Adél a párjának a kérdést, amit Istenes Bence úgy válaszolt meg:

Gondoltam, bejövök, és megnézem, hogy dolgozol. Két órát töltöttem itt, és jöttem végig a stúdióban...

„Hol vannak a gyerekek?” – vágott közbe Adél, mire Istenes Bence – tettetve, hogy róluk bizony megfeledkezett –, kirohant a színpadról. 

A vicces jelenetet itt tudja visszanézni: