Damu Roland kitiltotta a temetéséről a szüleit

2021.12.30. 13:42

Ahogy arról az Index is beszámolt, 47 éves korában meghalt Damu Roland színész, a Jóban Rosszban című tévésorozat egykori szereplője. Halálát elsődleges információk szerint a koronavírus szövődményei okozták.

Damu Roland mélyaltatásba kerülése előtt mindössze három napig volt magánál. Úgy tudni, a színészt előbb a Honvédkórházban kezelték, majd onnan átszállították a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára, mivel nem javult az állapota.

Egészségi állapotáról nyár végén érkezett hír először. A sajtó akkor arról számolt be, hogy betegségei miatt már nem tudott munkát vállalni. Ismerősöktől és barátoktól próbált pénzt kérni, hogy ki tudja váltani a gyógyszereket.

Noha korábban a színész unokaöccse arról beszélt, hogy mindenkit szívesen látnak a temetésen, most mégis úgy tűnik, Damu Roland szüleit nem várják. A színész Angliában élő unokatestvérét, Zitát kérte meg, hogy szervezze majd meg a búcsúztatót, egyúttal arra kérte, hogy a testvéreit se hívja meg a szertartásra.

Az asszony együtt nőtt fel Damu Rolanddal, ugyanis a színész Zita édesanyjánál és az ő szüleinél nevelkedett.

Sokat beszéltünk a halálról, nálunk ez nem volt tabu. Roli volt mellettem a férjem temetésén, ő mondott beszédet. Én is elmondtam neki, mit és hogyan szeretnék, ha meghalok, és ő is nekem. Az volt a kérése, hogy Budapesten temessék el, mert ő ott volt otthon. A szüleit és a testvérét sem akarta, hogy részt vegyenek a temetésen, ezt anyunak is elmondta a kórházban. Hamvasztást vagy nyitott koporsós temetést akart, még nem tudjuk, melyik lesz. Biztos, hogy a szertartás szűk körű lesz, csak az édesanyám, a testvérem, egy másik unokatestvérünk, a mi gyerekeink és két nagyon jó barátja lesz jelen. Illetve Nagy Feró, ha elfogadja a meghívást. Szeretnénk, ha ő mondana beszédet

– nyilatkozta a Blikknek Damu Roland unokatestvére. Zita azt is elmondta, hogy ha a színész valamelyik kollégája szeretné leróni a kegyeletét, őket is szívesen látják, ahogy a rajongókat is a szertartás után. Hozzátette:

Azt azonban nem engedjük, hogy Roland szülei, testvérei és a felesége, Edina megjelenjen.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport