L.L. Junior kisfiának halálos balesete ügyében mégsem az édesanya ellen emeltek vádat

DSC2853
2022.01.14. 11:15
Tavaly decemberben még arról szóltak a hírek, hogy L.L. Junior kisfiának halálos balesete ügyében vádat emelhetnek az édesanya, Hopp Csilla ellen gondatlanságból elkövetett emberölés miatt, azonban az ügyészség végül arra jutott, hogy a tragédia az anya barátnője miatt történhetett, így most ellene emeltek vádat.

Ahogy korábban az Index is beszámolt róla, L.L. Junior hároméves kisfia 2019. augusztus 31-én Budapest XIV. kerületében, a Vezér utca és a Füredi utca kereszteződésénél a tilos jelzés ellenére átfutott a zebrán, és halálra gázolta egy autó. A kisfiú és édesanyja egy nagyobb társasággal volt, és egy gyerekrendezvényre tartottak épp. A társaságban volt még a kisgyermek idősebbik testvére, valamint az édesanya barátnője és az ő rokonai is.

A Fővárosi Ügyészség friss közleménye szerint a hároméves gyermek nem az édesanyja, hanem az édesanya barátnőjének szoros felügyelete mellett közlekedett. Amikor a Vezér utca és a Füredi utca kereszteződésénél át akart kelni a zebrán, a gyalogosforgalmat irányító lámpa pirosra váltott, ezért a társaság egy része – köztük L.L. Junior kisfia – az úttest szélétől mintegy 0,7 méter távolságra megállt. A kisfiú mellett jobbról Hopp Csilla barátnője, az ő jobbján pedig az édesanya állt. A társaság másik része – köztük a gyermek idősebb testvére – még a piros jelzés előtt átért az úttest túloldalára, ahol megálltak, és várták, hogy a többiek is átkeljenek.

A hároméves gyermek az idősebb testvérét követve lelépett a zebrára, azonban édesanyja barátnője ekkor őt visszahúzta, visszatartotta, és rászólt, hogy nem szabad továbbmenni, mert piros a lámpa. Ezt követően a barátnő – mivel kizárólag ő tartózkodott közvetlenül a gyermek mellett, aki így az ő felügyelete alatt állt – megfogta a kisfiú kezét.

A gyermek ennek ellenére pár másodperc múlva ismét kiszaladt az úttestre, és mintegy 1,1-1,4 másodpercen belül egy szabályosan, 42-43 km/h sebességgel közlekedő autós elütötte. A gyermek féktávolságon belül lépett az útra, az autó sofőrje a balesetet még intenzív fékezéssel sem tudta volna elkerülni. A kisfiú a helyszínen életét vesztette – olvasható a közleményben.

Az illetékes kerületi ügyészség álláspontja szerint az édesanya barátnője mulasztott, ezért vele szemben vádat emelt, az édesanyával szemben pedig megszüntette az eljárást. 

A vád szerint Hopp Csilla barátnője nem járt el kellő gondossággal, így a felügyelete alatt álló kisgyermek kezét nem megfelelő módon, erővel fogta, illetve más módon sem akadályozta meg, hogy a hároméves kisfiú – miután egyszer azt már megtette – újra az úttestre lépjen.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vele szemben gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt vádiratot nyújtott be a bíróságra, felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozva.

A kerületi ügyészség álláspontja szerint az édesanyát mulasztásban megnyilvánuló büntetőjogi felelősség nem terheli, mivel valamennyi körülményt figyelembe véve alappal bízhatott abban, hogy gyermeke a barátnője szoros és közvetlen felügyelete mellett kellő biztonságban van. A kerületi ügyészség ezért az édesanyával szemben a gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt indult eljárást megszüntette.

(Borítókép: L.L. Junior 2019. február 12-én. Fotó: Kaszás Tamás / Velvet)