Özönlenek a magyar turisták Dominikára, ahol az Exatlon forog

Január 3-án indult az Exatlon Hungary negyedik évada, amely több tekintetben is újdonságot hozott. Az All Star-versenyben egyrészt a csapatokat a korábbi évadokból már jól ismert játékosok alkotják, másrészt Palik László helyett Monoki Lehel kommentálja a futamokat, a riporter pedig Gelencsér Tímeát váltva Nagy Réka lett. Az extrémsport-reality ezúttal is a Dominikai Köztársaságban forog, ahova bizonyos feltételek mellett a járvány ellenére is be lehet utazni. Ez akkor is igaz, ha nyaralni megy az ember, nem véletlenül választják olyan sokan a pandémia alatt is úti célnak ezt a helyet.

Hogy mennyire egyszerű kijutni a karibi szigetországba, azt most a saját bőrünkön is megtapasztalhattuk, kétfős stábunkkal ugyanis néhány napra kilátogattunk az Exatlon Hungary forgatási helyszínére. A jelenleg érvényben lévő szabályok szerint a beutazáshoz az útlevél mellett oltási igazolványra van szükség, illetve ha ehhez fel tud mutatni az ember egy 72 órán belül végzett negatív PCR-tesztet, akkor biztos, hogy megússza azt is, hogy érkezéskor szúrópróbaszerűen mintát vegyenek tőle. A vizsgálatot mi hétfő reggelre időzítettük, és miután mindent rendben találtak, kedden délelőtt el is indultunk a repülőtérre.

Mi vár ránk egy karibi szigeten?

Sok olyan hely van a világban, amelyről, ha nem is jártunk még ott sosem, minden bizonnyal vannak saját vízióink. A Dominikai Köztársaságról nagy valószínűséggel paradicsomi környezet, azaz szikrázó napsütés és pálmafákkal szegélyezett, fehér homokos strand jut először eszébe mindenkinek – és bizony ez a valóságban is pontosan ilyen. Már ami a tengerpartot illeti.

A spanyol nyelvű ország a Hispaniola nevű sziget keleti részén található, amelyen a nyugaton elterülő Haitivel osztozik. Munkámból adódóan korábban többször is jártam a karibi térségben, mondhatni, körbehajóztam már jó párszor Dominikát, ám miközben számtalan környező szigeten kikötöttünk, a két legnagyobbat, Kubát és Hispaniolát a hajónk útvonala valahogy sohasem érintette. Ettől függetlenül az eddigi tapasztalataim azt súgták, ez a hely sem különbözhet olyan nagyon a többi szigettől. Egyrészt meglesznek a szokásos vizuális élmények – a vakító napfény, a varázslatos partok, a türkizkék tenger és a kókuszoktól roskadozó pálmafák –, ennél többet azonban nem kell várni egy trópusi szigettől. Amellett persze, hogy mindenhol vannak azért olyan programok és helyi látványosságok, amelyek felturbózhatják a turisták parton heverős nyaralásait, ez pedig bőven elég is ahhoz, hogy fejben is ki tudjon csekkolni a hétköznapokból az ember. Ami ezt pluszban elősegíti, az a szigetlakók mentalitása. És ez nemcsak Dominikára igaz, hanem az összes olyan elzárt kis helyre is, amely nem áll szoros kapcsolatban a nyüzsgő nagyvárosi léttel.

Egy ilyen világba belecsöppenni valóban felüdülésnek számít, hiszen ahogy hirtelen lelassul körülöttünk minden, és elmerülünk az élővilág csodáiban, a hétköznapi problémáink seperc alatt kámforrá válnak. Már ha nyaralunk persze. A munkát bizonyos mértékben azért akadályozhatja a trópusi klíma, főleg, ha az esős évszakban érkezünk a szigetre. Január azonban a száraz időszak közepe, így napokig tartó csapadék helyett maximum rövid záporokra számíthat az ember, és ekkorra már az általában november végéig tartó hurrikánszezon is jócskán lecseng. Amire viszont nem árt felkészülni, hogy a levegő magas páratartalma miatt kellemes meleg helyett inkább fullasztó hőséget érez napközben az ember, az estéket pedig szintén ezért jóval hűvösebbnek érzékelheti. Ennek megfelelően elsősorban könnyű, rövid ruhákat pakoltunk az útra, illetve éjszakára vékony kabátkát és egy-egy pulóvert.

Az Exatlon Hungary stábja nagy valószínűséggel már hozzászokott az új környezethez: a csapat december végén utazott ki a szigetre, és előreláthatóan még hónapokig maradnak. Ehhez képest nekünk csak néhány napunk volt a trópusokon, de indulás előtt igyekeztünk minden információt begyűjteni, hogy ne kelljen kint feleslegesen aggódnunk az előre kiküszöbölhető esetleges akadályok miatt. 

Rengetegen választják Dominikát

Az Air France járata repített át minket az Atlanti-óceán túloldalára, párizsi átszállással nagyjából 11 óra és 45 perc volt az utunk. A becsekkoláshoz egy-egy paksamétával érkeztünk – bár mobilon is be tudja mutatni a beutazáshoz szükséges igazolásait az ember, biztos, ami biztos, mi ki is nyomtattuk azokat. A beszállás gördülékenyen ment, a csomagfeladásnál persze minden dokumentumot gondosan leellenőriztek, s bár kevesebb utasra számítottunk, a Párizsig tartó járat szó szerint tömve volt. A gépen mindvégig maszkban kellett tartózkodni, csak akkor vehettük le, amikor felszolgálták az ételt, egyébként minden a megszokott módon zajlott. 

Párizsban nagyjából két óránk volt az átszállásra, és ami igazán meglepett, hogy a Dominikai Köztársaságba tartó, több száz fős gépen szintén rengetegen voltak. Valljuk be, bármennyire is vonzó a hely a viszonylag egyszerű beutazási szabályok miatt, mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki ott szeretne nyaralni. A pandémia alatt eleve nem túl jó ötlet egyelőre még utazgatni, nem beszélve arról, hogy többeknek anyagilag is rendesen odavágott ez az időszak. Legalábbis ezt gondolná az ember. A Punta Canába tartó járat csaknem teljes létszámmal indult útnak, és ami a legérdekesebb az egészben, hogy az utasok között meglehetősen sok volt a magyar.

Utunk kissé hosszabbra nyúlt, mint terveztük, a Párizsból induló gép ugyanis nagyjából másfél órás késéssel szállt fel. Ennek állítólag az volt az oka, hogy a hideg idő és a sűrű köd miatt jég keletkezett a gépünk szárnyain, amit indulás előtt el kellett távolítani. Ebből mi annyit érzékeltünk, hogy valami furcsa szerkezetből felhevített folyadékot lövelltek a szárnyak felületére, ami nekünk, laikusoknak elsőre meglehetősen ijesztően hatott. (A „jégtelenítés” technikáját ebből a videóból ismerheti meg részletesen.) Fél 5 helyett végül este 6 körül emelkedett fel a gépünk, és a késést némiképp behozva végül fél 10 körül landoltunk Punta Canában.

Kaland az Exatlon új arcaival

Leszállás után felvettük a csomagjainkat, és végre beléphettünk a Dominikai Köztársaságba. Ehhez igazából már semmi másra nem volt szükségünk, csak az útlevelünkre, a többi dokumentumot nem ellenőrizte senki. A repülőtér előtt sofőr várt ránk, aki azonnal az Exatlon Hungary All Star forgatására szállított minket. A versenyzők és a stáb hajnali 3 óra körül végeztek a munkával, amit mi is megvártunk, így nagyjából 4 órakor értünk csak a szállásunkra.

Másnap egy kisebb kalandban is részünk volt: kétszemélyes homokfutókkal, azaz buggykkal indultunk felfedezni a tájat. Az eredetileg turistáknak kitalált programot Marosi Krisztián működteti. A vállalkozó öt éve szervez a szigeten transzferszolgáltatást, illetve fakultatív programokat, több magyar iroda független partnereként, az utóbbi két évben pedig már önállóan is értékesít utakat Dominikára. Tavaly óta saját programokat is bonyolít, amelyek közül az egyik az, amit az Exatlon Hungary új arcai, Monoki Lehel és Nagy Réka társaságában mi is kipróbáltunk. A vállalkozó szerint egyébként ez a túra meglehetősen népszerű a magyarok körében, akik a pandémia ellenére sem mondanak le a Dominikai Köztársaságról: Marosi Krisztián azt mondja, mióta tavaly januárban megnyíltak a határok, özönlenek a magyarok a szigetre, havi szinten körülbelül négy-ötszázan fordulnak meg nála.

(Borítókép: Pogonyi Nóra / Index)