Monoki Lehel: Akkor vagyok nyugodt, ha körülöttem mindenki ideges

A szakember, aki 17 évesen azért hagyta abba futballpályafutását, hogy sportkommentátor lehessen, tavaly augusztusban igazolt a DIGI Sporttól az Arena4-hez, ahonnan kimenőt kapott az extrém sport reality miatt. A kereskedelmi csatorna főműsoridős produkciójának házigazdájaként mostanra az egész ország megismerte, ami feltehetőleg a karrierje mellett az életére is hatással lesz majd. Erről is faggattuk a műsorvezetőt, aki az Exatlon forgatási helyszínén, azaz a Dominikai Köztársaságban nyilatkozott az Indexnek, egyebek mellett pedig az is kiderült, mennyire érzi magát komfortosan ebben az új szerepben és miért mondott igent a megkeresésre annak idején.

Sikerült már megszoknia Dominikát ?

A jóhoz azért nagyon könnyen hozzászokik az ember, és ahogy megérkeztünk, teljesen egyértelmű volt, hogy ez a hely szerelem első látásra. Főleg ha az ember télen jön ide, amikor otthon beköszönt a leghidegebb időszak és a kikapcsolódási lehetőségek jelentősen csökkennek. Azt vettem észre magamon, hogy egy-egy fárasztóbb forgatási nap után nagyon sok mindenen át tud lendíteni pusztán az, ha kijövök a partra, és semmi mást nem csinálok, csak bámulok magam elé.

Járt már a Karib-tenger környékén?

Nem. Az észak-amerikai térség keleti részét már bejártam, annak idején ugyanis volt egy olyan vállalásunk az egyik barátommal, hogy minden évben csinálunk egy-egy nagyobb túrát. Így jutottunk el többek között Kínába, Hongkongba, Oroszországba és a skandináv országokba is. Nagyon sok helyen voltunk, de a Karib-térség eddig kimaradt.

Van ideje privát élményeket gyűjteni?

Őszinte leszek, olyan nagyon sok mindent nem próbáltam még ki. Mindenképp szerettem volna megvárni, amíg kiér a családom, és velük együtt átélni ezeket az élményeket. Mire ez a cikk megjelenik, erre valószínűleg már sor kerül.

Egyébként lenne alkalma ilyesmikre? Mekkora a hajtás?

Nagyon kevés a szabadidő, szinte nincs olyan nap, amikor ne lenne valamilyen tennivaló, folyamatosak a felvételek. Nyilván ehhez is hozzá kellett szokni, hiszen egy külföldi forgatásnak teljesen más a tempója, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy mondjuk otthon kevesebbet dolgozom, viszont az életritmusom teljesen megváltozott. De azért mindig próbálunk kicsit kikapcsolódni, a sport nekem például erre tökéletes terep, amilyen gyakran csak lehet, igyekszem is időt szakítani rá.

Ez itt, Dominikán mit jelent?

Heti három reggeli futásnak minimum bele kell férnie a programba, de találtunk egy remek konditermet is a kollégáimmal, oda szintén igyekszünk minél gyakrabban eljutni. Nem érzem komfortosan magam, ha mondjuk két-három napig érdemben nem csinálok semmit. Nekem ez fontos, akár munkaidő előtt is igyekszem időt szakítani a mozgásra.

Könnyen alkalmazkodik?

Szerintem most már igen. Régebben nem voltam ilyen, de időközben megtanultam nyugodtabban kezelni bizonyos élethelyzeteket, ami nyilván annak is köszönhető, hogy vészesen közeledek a negyvenhez. Korábban, a pályám elején nehezebben toleráltam a felmerülő problémákat, és valószínűleg indulatosabban is reagáltam rájuk. Itt viszont olyan remek csapat vesz körül, hogy igazából nincs min idegeskednem. Eddig nem nagyon volt olyan fennakadás, amit a kollégáim a lehető legrövidebb időn belül ne tudtak volna kezelni.

Ráadásul ez egy elég nagy csapat. Komfortosan érzi magát egy ekkora stábbal?

Igazából ezt nem a stáb mérete határozza meg, hanem a teljesen eltérő munkakörnyezet. Legalább két hét mindenképpen kellett ahhoz, hogy otthonosan érezzem magam a műsorban. Mindig azt szoktam mondani, hogy ez nagyjából olyan volt nálam, mint az autóvezetés. Az elején még azt figyeled, hogy mit kell fognod, keresed a sebváltót és hogy hol a fék, aztán már az utat is tudod nézni, végül jön a harmadik szakasz, amikor már élvezed is a vezetést. Szerintem én most vagyok az útnézés és az élvezet között valahol félúton.

Vissza tud emlékezni, mi volt az első reakciója, amikor felmerült a neve az Exatlon kapcsán?

Amikor a műsor főszerkesztője, Ősz Edit felhívott, megmondom őszintén, nem vettem túl komolyan a megkeresést. Pontosan tisztában vagyok azzal, hogy amikor egy ilyen gigaprodukció elindul, és ahhoz műsorvezetőt keresnek, ott nem A, B és C opció van, hanem egészen Z-ig is eljuthatunk az ábécében. Nyilván nagyon sok név felmerült, úgy hallottam, hogy többen önjelölt műsorvezetőként is bejelentkeztek, de ahogy mentünk előre az időben, és már több tárgyaláson is túl voltunk, egyre inkább úgy tűnt, hogy engem szeretnének. Az utolsó találkozások egyike Fischer Gáborral, a TV2 Csoport programigazgatójával történt, rajta is azt éreztem, hogy abszolút bízik bennem, és a támogatásáról biztosított. Nagyon jó hangulatú beszélgetéseket szoktunk folytatni, akár itt, Dominikán is, amikor legutóbb meglátogatott minket a forgatáson. Egy rendkívül korrekt szakembert ismertem meg a személyében, aki ha megállapodunk valamiben, annak mentén cselekszik. Azt hiszem, ez a mentalitás jelentősen felértékelődött manapság, mivel ritka. És ha valaki nem ilyen vagy eljátssza a bizalmamat, azzal ezt követően nem tudok mit kezdeni.

Volt ilyen tapasztalata a karrierje során?

Szerintem mindenkinek volt, aki ebben a közegben tevékenykedik. De ezek is sok mindenre megtanítják az embert. Mert aki egyszer így viselkedik, az valószínűleg másodszor és harmadszor is így fog, éppen ezért a szakmán belül én kifejezetten zárkózott típus vagyok, és nagyon kevés emberben bízom meg. Ez néha a környezetemre is rávetül, nehezményezik is, de hát sajnos vagy sem, így működöm. Ebben a produkcióban viszont tényleg azt tapasztalom, hogy a váratlan eseményektől eltekintve mindig az történik, amit előre megbeszélünk, pont úgy, ahogy az anyacsatornámnál is.

Könnyen elengedték az Aréna4-től?

Igen, hiszen Borsány-Gyenes András vezérigazgató szintén a lehetőséget látta meg abban, hogy egy ekkora produkcióban dolgozhat a csatornájának egyik arca. Ha egy kevésbé innovatív és kevésbé profi mentalitású vezető ül a helyén, ő valószínűleg az ideiglenes távozásom okozta nehézségeket helyezi előtérbe, és közel sem biztos, hogy létrejön a megállapodás. András viszont egy kicsit másképp gondolkodik, nagyon hálás is vagyok azért, hogy minden téren a támogatásáról biztosít szinte naponta.

Azért volt némi rizikó is ebben a vállalásban, hiszen egy olyan arcot váltott, akivel indult, illetve hosszú ideig futott a produkció.

Az ember azért ennyi év után bízik saját magában, az ösztöneiben és a képességeiben, valamint erőt tud meríteni abból, hogy túl van jó néhány emlékezetes adáson és közvetítésen pályafutása során. Én a feladatra koncentráltam, nem azzal foglalkoztam, hogy ki szerepelt előttem a műsorban. Nyilván egy meglévő produkcióba beugrani abból a szempontból nehezebb, hogy a néző már megszokta valakivel a műsort, hozzászokott nemcsak az arcához, hanem a stílusához, a mozdulataihoz, a szövegéhez és a habitusához is, és persze hogy kell némi idő ahhoz, hogy a néző egy hullámhosszra kerüljön a teljesen más karakterjegyekkel rendelkező új műsorvezetővel. Ha megfordítjuk, és velem kezdődött volna az Exatlon, valószínűleg nagyjából ugyanez lett volna a helyzet.

A stílus tekintetében mennyire kap szabad kezet?

Száz százalékig szabad kezet kapok.

Palik László meglehetősen fanatikus volt a produkcióval kapcsolatban, nemcsak a közvetítésben, hanem például a nézettségi adatok folyamatos nyomon követésében is. Ön mennyire éli ezt a szituációt?

A nézettség nyilván fontos, hiszen mindenki szeretne nézett műsorban dolgozni, mi is mindennap figyeljük. Másrészről pedig az ember egyre inkább együtt lélegzik a produkcióval, egyre közelebb kerül a játékosokhoz, kialakul egy bizonyos viszony velük, már máshogy áll hozzájuk, akár azt is meg merem kockáztatni, hogy többet megengedek magamnak velük szemben, pont azért, mert most már egyre szorosabb a viszonyom velük. És hogy őszinte legyek, azt látom a szemükben, hogy igénylik is. Nyilván a kollégáim gondoskodnak arról, hogy hozzám is eljussanak a nézői reakciók, azt például sosem értem, miért vágják a fejemhez, hogy egyik vagy másik csapatnak szurkolok.

Semmi elfogultság?

Természetesen nincs, és ebben a pozícióban nem is lehet. Viszont egy kommentátornak az a dolga, hogy közvetítsen és véleményt is mondjon, ne csak a játékosok neveit sorolja. Ez egy nagyon szubjektív műfaj, gondoljon csak bele, egy elrontott ziccernél sem mindegy, hogy fogalmaz a kommentátor: kihagyta a csatár vagy kivédte a kapus? Én a sportmédiában dolgozom most már lassan húsz éve, szóval bőven hozzászoktam már ehhez, a munkavégzésemet az ilyen tartalmú kritikák semmilyen szinten nem befolyásolják.

Most, hogy egy kereskedelmi tévé műsorának arca lett, sokkal többen látják, ami nagy valószínűséggel az imidzsére és az életére is hatással lesz. Mire számít ezzel kapcsolatban?

Egyelőre nem tudok, nem akarok és nincs is időm ilyesmikkel foglalkozni, bár nyilván a hazatérésem után, ha akarom, ha nem, szembesülök majd ezzel. Összességében azt gondolom, hogy mivel elég régóta dolgozom ebben a szakmában, és ha nem is ekkorák, de azért különféle ingerek értek már, nem hinném, hogy a személyiségemet, a gondolkodásomat vagy a mikrokörnyezetem életét bármiben is befolyásolná az exatlonos szerepvállalásom.

Bár a műsor alapvetően a versenyekre épül, miután realityről van szó, a szórakoztatás is fontos eleme. Ezt mennyire tartja szem előtt a munkája során?

Nem tudom, hogy az olvasók mennyire vannak tisztában a sportkörnyezetben folytatott stúdiós tevékenységemmel, de szerintem mindig fontos, hogy legyen valamilyen konfliktushelyzet, akár sportról van szó, akár más tematikájú műsorról. Itt meg aztán főleg. Ha a személyiségemből indulunk ki, mindig azt szoktam mondani, hogy én akkor vagyok nyugodt, ha körülöttem mindenki ideges. Tehát van egy ilyen oldalam is, amit főképp a beszélgetések során próbálok érvényre juttatni, hol tudatosan, hol kevésbé tudatosan. Ami érdekel, azt megkérdezem, és általában olyasmi érdekel, amiből konfliktus fakadhat. Erre azért sokszor volt már itt is példa, és bizony a konfliktus egyben szórakoztató is tud lenni.

A játékosok közötti konfliktusok is érdeklik?

Mivel most már jó ideje része vagyok az életüknek, persze hogy kíváncsi vagyok rá, milyen kapcsolat van közöttük. Ezekre próbálok is rákérdezni. Sokszor előfordul, és ez a televíziózás egészére igaz – legyen szó műsorvezetőkről vagy szereplőkről –, hogy a kamerák előtt van egy úgynevezett fellépő viselkedésük, ami nem természetes állapot. A néző viszont egyáltalán nem hülye, felismeri, ha kamuzol – észreveszi, mikor játszol szerepet és mikor vagy önmagad. Én gyakran látom a játékosokon is, hogy megpróbálnak kibújni a kényesebb kérdések elől, az ilyen szituációkban szerintem akkor látom el jól a feladatomat, ha nem hagyom.

Ha már a versenyzőknél tartunk, kipróbálta már valamelyik pályát?

Pályarészeket próbáltam ki. Én a vizes pályák szerelmese vagyok, igyekszem is majd ezekre sort keríteni. Nyilván fontos szempont, hogy ahol nagyobb a sérülésveszély, azt ne erőltessem, mert jelen pillanatban pótolhatatlan eleme vagyok a produkciónak, már csak ezért sem szeretnének gipszben látni. Úgyhogy a rázósabb terepeket kihagyom, de bizonyos pályarészeket mindenképpen tesztelni fogok, mert ez kívülről nézve is nagyon izgalmas kihívás.

Lehet, hogy még korai ezen gondolkodni, de az eddigi tapasztalatai alapján el tudja képzelni, hogy akár még évekig vezesse az Exatlont, vagy esetleg más műsorokhoz is csatlakozzon a csatornánál?

Szoktunk erről beszélgetni Fischer Gábor programigazgatóval, és már szóba kerültek ilyen tervek is, de egyelőre nincsenek konkrétumok. Nyilván az anyacsatornámon is nagyon sok minden múlik, hiszen elsősorban az Aréna4-hez tartozom. De ha össze lehet egyeztetni, és olyan feladatot kapok, ami szimpatikus, mint például az Exatlon, amiben nagyon komoly teljesítményeket láthatunk, akkor miért ne. A teljesítmény nélküli embereket felvonultató műsorokban viszont biztosan kényelmetlen feszengést éreznék, úgyhogy az ilyen típusú felkéréseket udvariasan, de határozottan vissza szoktam utasítani. Ugyanakkor ha azt látom, hogy az én mércém szerint is nívós produkcióról van szó, ami nincs mérföldes távolságra a személyiségemtől, akkor egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy más műfajban is kipróbáljam magam.

(Borítókép: Monoki Lehel. Fotó: Pogonyi Nóra / Index)