Agyvérzés gyanújával szállították kórházba Hailey Biebert

2022.03.13. 12:43
Félelmetes pillanatokat élt át Hailey Bieber, aki még csütörtökön került kórházba, mivel agyvérzésszerű tüneteket produkált.

Hailey Bieber a közösségi oldalán osztotta meg követőivel, mennyire megterhelő napokon van túl egészségügyi problémái miatt. A hamarosan kétszer is Budapesten koncertező Justin Bieber felesége még csütörtökön hozta a frászt családtagjaira, ugyanis olyan rosszul lett, hogy kórházba került.

25 éves modell szombaton tett közzé az Instagram-oldalán egy nyilatkozatot, amelyben elárulta, hogy agyvérzésszerű tünetei voltak, ezért sürgősen kórházba kellett szállítani, hogy időben megkapja az orvosi segítséget. Mint megtudta, egy vérrög okozta a bajt.

Kiderült, hogy egy apró vérrög keletkezett az agyamban, ami kismértékű oxigénhiányt eredményezett, de szerencsére a szervezetem magától leküzdötte, így néhány órán belül már jól voltam

– írta Hailey, majd így folytatta:

Bár határozottan ez volt az egyik legfélelmetesebb pillanat, amit valaha átéltem, de már otthon vagyok, jól érzem magam, és nagyon hálás vagyok minden orvosnak és nővérnek, aki gondoskodott rólam!