Nem túl mindennapi nevet kapott Cardi B gyereke

GettyImages-1146405365
2022.04.16. 13:58
Az amerikai rapper, Offset a közösségi oldalán tudatta a világgal, hogy párjával, Cardi B-vel hogyan is nevezték el közös kisfiukat.

Ahogy arról a korábbiakban beszámoltunk, még 2021 szeptemberében szülte meg második gyermekét Cardi B, ám párjának, Offsetnek ő már az ötödik a sorban. Ugyan a kisded születése óta már hónapok teltek el, ám eddig még egyikük sem árulta el, hogy is hívják őt, sőt képet sem mutattak róla. A napokban azonban, úgy tűnik, elérkezettnek látták az időt arra, hogy lerántsák a leplet a titokról.

A hírességek esetében egyáltalán nem ritka az, hogy különleges nevet szánnak a gyermekeiknek. Elég csak a Kardashian családra gondolni, főleg Kim fiaira és lányaira, akik mind egyedi nevet viselnek (North, Saint Chicago, Psalm). Ám Cardi B és Offset is felültek a hullámra – ez a kifejezés pedig később értelmet is nyer  , ugyanis már első gyermeküknek, Kulture-nak sem mindennapi nevet adtak, így számítani lehetett rá, hogy ez a kisfiuknál sem lesz másképp. 

Cardi B nemrég a közösségi oldalán mutatta meg kisfiát, ahogy Offset is megosztott egy fotót gyermekükről, ám ő azt is elárulta el követőinek, hogy végül milyen nevet választottak a már hét hónapos gyermeküknek. Mint kiderült, a Wave (magyarul hullám) név mellett tették le a voksukat, így a kisfiú teljes neve Wave Set Sephus. 

(Borítókép: Cardi B. Fotó:  Axelle/Bauer-Griffin / FilmMagic / Getty Images Hungary)