Apey a turnékon Neil Young lemezére alszik el
További FOMO cikkek
- Február végén hivatalosan is kimondják Jennifer Lopez és Ben Affleck válását
- Elhamvasztják a plasztikafüggőségéről ismert Jocelyn Wildensteint
- Bochkor Gábor kihagyta a Retro Rádió hétfői adását, azt is elmondta, miért
- Sztárparádét hoz az új év a magyar fővárosban
- Pamela Anderson: Majdnem meghaltam a repülőn
Az én lemezem című sorozatban húsz magyar zenész mesél arról az albumról, amely igazán fontos számára. A kisfilmek a projekt YouTube-csatornáján és az Indexen debütálnak, ami közös bennük, hogy a megszólaló zenészek egytől egyig fellépnek a két év után újrainduló Telekom VOLT Fesztiválon.
A korábbi részekben Marsalkó Dávid, Lábas Viki, Bagossy Norbert, Bérczesi Róbert, MC Columbo, Szendrői Csaba, Dzsúdló, Fekete Giorgio, Vitáris Iván, Azahriah, JumoDaddy és Lovasi András mesélt a favorit korongjáról, ezúttal pedig Áron András, azaz Apey mutatja be azt a lemezt, amely valóban meghatározó volt számára.
Apey legelső kazettás élménye egy Rod Stewart-album volt, amelyet síeléskor hallgatott az édesapjával Olaszországban. Elmondása szerint ez volt az első olyan zenei anyag, amely érthetetlen módon elementáris hatással volt rá. Ám ha feltennék neki a kérdést, melyik lenne az a lemez, amelyet elvinne magával egy szigetre, akkor Neil Young Harvest Moon című korongját választaná, amelyen a mai napig talál újdonságokat minden egyes újabb meghallgatásnál. Young munkásságával egyébként egészen fiatalon, 13-14 éves korában ismerkedett meg – nagyjából akkor kapta meg élete első akusztikus gitárját is. Azt is elárulta: ha turnén van, általában a Harvest Moon című lemezre alszik el.
Hogy mi mindent mondott még Neil Young hatásáról, az az alábbi videóból kiderül: