Elon Musk mostohatestvére szült gyereket a Tesla-vezér édesapjának

GettyImages-483578859
2022.07.19. 09:19
A világ leggazdagabb emberének nem csak a Twitter körüli hercehurca miatt fájhat most igazán a feje, a saját családján belül is komoly dolgokat kellett lenyelnie. A Tesla-vezér édesapja, Errol Musk ugyanis Elon Musk mostohatestvérével, a saját nevelt lányával szűrte össze a levet, akivel mint kiderült, nemcsak egy, hanem két közös gyermekük is született. A kapcsolatukról tett 2018-as bejelentés ugyan a családot komolyan sokkolta, az édesapa szerint az ember amiatt van a Földön, hogy szaporodjon, így ezzel sincsen semmi probléma.

A család az első – tartja a sokszor emlegetett mondás, amelyet a világ leggazdagabb embereként számontartott techmilliárdos, Elon Musk édesapja, Errol Musk maga is vall, ugyan talán kicsit másképp, mint azt a hétköznapokban megszokhattuk. 

A Tesla-vezér dél-afrikai mérnök édesapja ugyanis a napokban dobta le a hírbombát, miszerint mostohalánya – Elon Musk mostohatestvére –, Jana Bezuidenhout nemcsak egy, hanem két közös gyermeküknek is életet adott már, egy ötéves kisfiú mellett egy hároméves kislányuk is van a meglehetősen különös kapcsolatból.

Errol Musk négyéves kora óta volt a nevelőapja Bezuidenhoutnak, viszonyuk azonban korántsem maradt meg a hagyományos nevelőapa–lánya szinten.

A kapcsolatot 2018-ban már felvállalta a páros, amelyet talán mondani sem kell, nem mindegyik családtag fogadott átütő lelkesedéssel. Köztük az elmúlt időben a Twitter közösségi oldallal való torzsalkodásával a hírekbe került Tesla-tulajdonos Elon Musk sem, aki a bejelentés hallatán magát visszafogva, inkább egyszerűen kihúzta magát az édesapjával való kínos beszélgetés alól. 

Rendben, értem, de most nagyon elfoglalt vagyok. A megfelelő időben beszélek majd veled

– idézi a dollármilliárdos reakcióját a Sun.

A család női tagjai azonban még ennél is nagyobb fenntartásokkal és megdöbbenéssel fogadták a most 76 éves Errol Musk és 34 éves mostohatestvérük bejelentését. 

A három lányom mind azt mondta, amikor megtudták, hogy: „Jézusom, hiszen Jana a féltestvérünk, mégis hogyan tehette ezt?” Azóta sem tudtak megbékélni a gondolattal, hátborzongatóan érzik magukat, hogy én és a nővérük együtt voltunk. Ők sokkal nehezebben fogadták, mint a fiúk 

– folytatta a lapnak az édesapa, aki 18 éven keresztül élt házasságban Jana Bezuidenhout édesanyjával, Heidével, akivel két közös lányuk született. Errol Musk korábbi házasságából három gyermek született, Elon, Kimbal és Tosca.

Generációs különbségek 

Errol Musk és mostohalánya egy ötéves fiú és egy hároméves kislány szülei már, a most nyilvánosságra hozott lánygyermek pedig még abban az időszakban fogant meg, amikor a pár együtt élt. 

Egyáltalán nem terveztük, de együtt éltünk akkoriban. A fiunk születését követően Jana körülbelül 18 hónapig élt itt, de aztán rájöttünk, hogy míg az ő édesanyja is már egy generációval utánam járt, ő kettővel van mögöttem. Egy ideig működhet így a dolog, azonban idővel nagyon érződik a különbség

– mesélt a kapcsolatról, amely azóta már nem tart.

Földi létünk értelme, a szaporodás 

A különválás miatt a gyerekek gyakran hiányoznak Errol Musknak, aki szerint azonban azt sosem lehet kizárni, hogy újra egymásra találnak.

Látták, hogyan néz ki? Magas, vékony és úgy jár, akár egy kecses antilop. Hosszú karok és ujjak, mindene rendben van. Az arca egyszerűen gyönyörű, nincsenek rá szavak. Az egyetlen dolog, amiért ezen a Földön vagyunk, az a szaporodás

– mondta.

A Musk családban úgy tűnik, a vér nem válik vízzé, ugyanis annak ellenére, hogy Errol Musk hivatalosan hét gyermek apja, azonban a fia, ahogyan vagyon tekintetében, úgy ebben is lekörözte, Elon Musk kilenc gyermekkel büszkélkedhet.

Nem biztos azonban, hogy a nem hivatalos számokban nem körözné le milliárdos fiát az édesapa, aki a nyolcvanas években akár jóval magasabbra is feltornázhatta ezt a számot.

Nagyjából hat nő keresett meg az elmúlt időben, hogy én vagyok a gyermekük édesapja, azonban ők valószínűleg csak a hasznot látták ebben. Volt azonban egy időszak még Johannesburgban a nyolcvanas években, amikor minden egyes éjszakát más nővel töltöttem, szóval akár lehet több gyerekem is, de egyelőre senki sem jött oda hozzám és mutatta be őket

– mesélte Errol Musk.

Apja nyomdokában?

Ugyan a többek között a SpaceX-et és a Teslát irányító Elon Musk nem jött össze egyik mostohalányával sem, a titokban megszületett gyerekekről ő maga is tudna mesélni. Ahogyan arról július elején az Index is beszámolt a techmilliárdosnak ikrei születtek Shivon Zilistől, aki már a harmadik nő, aki gyereket szült a férfinak. A gyerekek még 2021 novemberében, teljes titokban láttak napvilágot, ami amiatt is különös, mert Musk és akkori párja, Claire Elise Boucher, ismertebb nevén Grimes, béranya segítségével gyermeket vállaltak. 

Nehezen elképzelhető azonban, hogy édesapja cselekedeteit követendő példának tartaná Elon Musk, ugyanis korábban többször is arról mesélt, hogy apja megkeserítette a gyerekkorát, amelyet egy elszigetelt és rendkívül fájdalmas időszaknak tart életében.

Apaként sem fenékig tejfel azonban a dollármilliárdos vállalkozó élete, mivel fiával, a 18 esztendős Xavier Alexander Muskkal való kapcsolata sem nevezhető idillinek. Az első házasságából született fiú, aki szeretné nemét férfiról nőre változtatni, többé nem kíván rokoni kapcsolatban állni a biológiai apjával, és nevét sem viseli tovább a jövőben. 

(Borítókép: Errol Musk 2014. március 28-án. Fotó: Cyrus McCrimmon / Denver Post / Getty Images)