Felesége ki nem állhatja, David Beckham belerúgott Ryan Reynoldsba

GettyImages-1240831055
2022.08.16. 17:32
Áll a bál, nem fogadta átütő lelkesedéssel és két éve nehezen emészti meg Ryan Reynolds fociklubvásárlását felesége, Blake Lively. A Wrexham csapatának különös adásvétele azonban nemcsak a színész családját, hanem a nyilvánosságot is meglepte, David Beckham is csak csóválni tudja a fejét a szerinte meglehetősen hozzá nem értő új klubtulajdonosokon.

A színészet mellett a futballtérképre is felhelyezte magát Ryan Reynolds. Természetesen arról szó sincs, hogy sportolónak állt volna, a Deadpool-filmek sztárja megvásárolta a walesi ötödosztályban versengő Wrexham focicsapatát.

A világ harmadik legrégebben alapított profi labdarúgócsapata mára már koránt sem tündököl régi fényében, ezen változtatna most a klub felének tulajdonrészét kétmillió fontért (932,7 millió forintért) megvásárló Reynolds és tulajdonostársa, a szintén színész Rob McElhenney.

Ugyan a város együttesének szurkolói érthetően megőrültek az új tulajdonosok hallatán, a színész szintén szakmabeli felesége, Blake Lively már nem volt annyira elragadtatva férje bejelentésétől. Állítólag olyannyira nem, hogy a 2020-as adásvétel óta is küzd azért Reynolds, hogy felesége elfogadja legújabb szenvedélyét.

Hozzá kell tenni, Reynolds talán nem a legjobban tálalta feleségének a vételt...

Rossz hírem van, egy nagyon rossz hírem. Ismét megnyitottam valakinek a privát üzenetét, de az igazán rossz hír az, hogy emiatt megvettem a walesi nemzeti labdarúgó-bajnokság ötödosztályában szereplő Wrexham csapatát

– idézi a Daily Mail a Jimmy Kimmel esti show-jában színt valló Reynoldsot, aki arra utalt, hogy a klub másik résztulajdonosa kereste meg az ötlettel, ő pedig az üzenet után nem sokat habozott igent mondani. 

Felesége, a döntésből teljesen kihagyott Blake Lively a meglehetősen furcsa bejelentést követően érthetően nem repesett az örömtől, sőt két évvel a klub megvásárlása után is nehezen fogadja el férje lépését. 

Még mindig azon dolgozunk, hogy ezen túl legyünk

– mondta a színész, ám Reynolds a feleségével az egyet nem értés ellenére is előszeretettel tűnik fel a csapat mérkőzésein a lelátón, amelyeket láthatóan egyre inkább élvez Lively is. 

Beckham rúgótechnikája a régi

Hiába a végtelen nagy lelkesedés azonban a focicsapat iránt, sem Reynolds, sem McElhenney nem mondható nagy futballszakértőnek, amit a korábbi angol labdarúgóikon, David Beckham is hamar kiszúrt, majd enyhén belerúgott a felesége elégedetlensége miatt már amúgy is félig padlóra került színészbe.

Nem jogtalanul, ugyanis meglehetősen kínos pillanatoknak lehetett szemtanúja Beckham. A tulajdonospáros ugyanis egy, a Wembley-ben játszott mérkőzésen egy gólnak örült látványosan még azt követően is, hogy a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot – ebből persze a tulajdonosok mit sem fogtak fel vagy észleltek. 

Beckhamre néztem, aki mellettünk ült a mérkőzésen, ő pedig csak lenézően, már-már lesajnálva rázta a fejét rajtunk. Nagyon megalázó volt

– mesélte nevetve Reynolds az esetről.

A színész bevallotta, sosem volt nagy futballrajongó, és a tulajdonossá válása pillanatában sem volt vérmes fociőrült, ez azonban azóta megváltozott. 

Megértettem azt a gyönyörű katasztrófát, azt a lassított vonatbalesetet, ami maga a futball. Teljesen megszállott vagyok!

– ecsetelte. 

Nem tudnak elszakadni a filmektől

Talán szakmai ártalom vagy csak marketingfogás, de a Deadpool színésze és McElhenney a tulajdonossá válást követően sem szakadt el a kamerától, ugyanis a páros filmet készít arról, hogy miként jött az ötlet és miként vásárolták meg a korábban szebb időket megélt klubot. A kamera már az adásvétel megköttetése előtt forgott, így az augusztus 24-én debütáló dokumentumfilmben minden apró részletre fény derülhet a meglehetősen különös ügylet kapcsán. 

A film előzetese itt látható: 

(Borítókép: A Wrexham társtulajdonosa, Ryan Reynolds pályára lép a Buildbase FA Trophy döntője előtt a londoni Wembley Stadionban 2022. május 22-én. Fotó: Kieran Cleeves / PA Images / Getty Images)