Tragikus sors, Anne Heche édesanyja négy gyermekét és a férjét is túlélte

GettyImages-1384745963
2022.08.17. 16:46

A napokban érkezett a hír, hogy Anne Heche színésznő elhunyt, miután autójával nekiütközött egy garázsnak. A jármű ennek következtében kigyulladt, és őt is csak a csomagtartón keresztül tudták kimenekíteni. Mint később kiderült, Heche ezt követően eszméletét vesztette és kómába esett. Kritikus állapotban feküdt a kórházban, napokkal később agyhalottnak nyilvánították, és közölték, előbb-utóbb le fogják kapcsolni a gépekről, ami meg is történt. Az 53 éves színésznő augusztus 12-én hunyt el, hátrahagyva 13 éves és húszéves gyermekét.

Az ehhez hasonló tragédiák azonban sajnos nem először fordulnak elő a Heche családban. A színésznő édesanyja, a 85 éves Nancy Heche öt gyermeke közül ugyanis négyet elvesztett már, ahogy a férjét is még 1983-ban. Az ő halálát az AIDS okozta – írja a Daily Mail.

Tragikus sors

A Heche családban a veszteségérzés majdhogynem mindennapossá vált, mivel nem Anne az első, aki nem élte meg az időskort. Elsőként a színésznő nővére, Cythina halt meg még csecsemőként szívbetegség következtében, majd 1983-ban a homoszexualitását titkoló édesapja, Donald AIDS-ben, illetve 18 éves bátyja, Nathan autóbalesetben. A tragédiák sora itt még nem ért véget, mivel 2006-ban húga, Susan is elhunyt 48 évesen agydaganat következtében, így a 85 éves anyának egyetlen gyermeke maradt életben, Abigail. 

A színésznőnek sosem volt túl rózsás a kapcsolata a családjával, ami a Call Me Crazy című, 2001-ben megjelent memoárjából derült ki. Heche állítólag teljesen elhidegült az édesanyjától azt követően, hogy összejött az amerikai televíziózás nagyasszonyával, Ellen DeGeneresszel. A könyvben azt is felfedte, hogy apja fiatalkorában szexuálisan bántalmazta őt, nemi herpeszt adott át neki. Ahogy arra Anne mellett a testvére, Susan is kitért kötetében, Donald bizarr, kettős életet élt. Nappal egy zárkózott, istenfélő, homoszexuális baptista kórusvezető volt, éjszaka pedig otthon hagyta Heche anyját és a gyermekeit, hogy melegbárokban portyázhasson szülővárosukban, az ohiói Aurorában.

Mint arról a színésznő anyja, Nancy beszámolt saját könyvében, Donalddal kötött házassága alatt amil-nitrittel, azaz popperrel próbálkoztak, hogy felpezsdítsék szexuális életüket. Az ötletet a férfi egyik „üzleti partnerétől” kapták, akivel anno egy házban éltek, mikor Atlantic Citybe költöztek. Ahogy Nancy kiemelte, ártatlan dolognak tűnt, így kipróbálták. Miután elolvasott egy cikket a popperek elterjedéséről a melegközösségben, arra a következtetésre jutott, hogy férje és „üzleti partnere” is homoszexuális. 1983-ban Donald Heche az első amerikai férfiak közé volt sorolható, akik AIDS-ben haltak meg csupán két évvel azután, hogy először észlelték   a HIV vírust .

Feketelistára került

Anne Heche sokáig azt állította, hogy a kétezres évek elején feketelistára került az Elle DeGeneresszel folytatott románca miatt, hasonlóképp nem szívlelte az édesanyja sem a viszonyt, aki szerint lánya leszbikus kapcsolata bűn. Nancy így nyilatkozott még korábban a témával kapcsolatban egy műsorban:

Ez olyan, mint egy kimondatlan fogadalom elárulása, soha nem lesz közünk homoszexuálisokhoz.

Az édesanya ugyanakkor 2009-ben arról is vallott, hogy nem kezelte túl jól a lányát, aki 1997-ben coming outolt. Az interjú során Nancy azt mondta, támogatja, hogy szeretettel és tisztelettel forduljunk a meleg közösséghez, ezt követően több homofób konferencián is felszólalt országszerte. Mint azt a beszélgetés alatt kiemelte, ő az orvosuktól tudta meg, hogy férje homoszexuális, ami rosszul érintette. Azt érezte, hogy elárulták. 

Hasonlóképp érintette, amikor lánya vallotta be neki, hogy a saját neméhez vonzódik. Elmondása szerint nem egy tipikus anya-lánya kapcsolat volt az övék, mivel annak ellenére hogy nagyon szereti, sok súrlódás volt közöttük. Anne Heche még egy 2011-es interjúban mesélt arról, hogy még mindig nem sikerült rendezni a viszonyt. Hozzátette, az anyja nem úgy van jelen az életében, ahogy szeretné, de már megbarátkozott a gondolattal, hogy nem szereti őt. Mint Nancy még 2015-ben bevallotta, lánya már egyáltalán nem tartja vele a kapcsolatot, kizárta az életéből, így kérdéses, hogy a színésznő halála előtti időszakban tisztázták-e a kettejük között húzódó nézeteltéréséket, vagy Anne Heche úgy hagyta maga mögött a földi létet, hogy mindvégig azt érezte, édesanyja egyáltalán nem szereti őt. 

(Borítókép: Anne Heche 2022. március 12-én. Fotó: Axelle / Bauer-Griffin / FilmMagic)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport