Újra lecsapott Leonardo DiCaprio és a 25-ös csapdája – ők voltak a színész áldozatai
További FOMO cikkek
Az öregedéstől talán nincsen olyan ember, aki élete valamelyik szakaszában ne rettenne meg kicsit. Ugyan gerontofóbiáról – azaz az öregektől és öregedéstől való félelemről – az esetek többségében szó sincsen, vannak azonban, akik meglehetősen kiemelt figyelmet fordítanak saját és mások életkorára. Esetükben nincs ez másképp a párkapcsolatoknál sem, ki a fiatalokért van oda bizonyos korig, mások pedig csak egy adott kor fölött hajlandók valakivel összejönni.
Azt már megszokhattuk, hogy a sikeres és népszerű színészek nem egyszer náluk jóval fiatalabb, gyönyörű modellekkel vagy éppen kollégákkal az oldalukon tűnnek fel, azonban olyan, hogy valaki következetesen csak egy bizonyos korig van együtt valakivel – utána pedig azonnal vált –, az még Hollywood sötét bugyraiból is kitűnik.
A napokban a filmszakma egyik legnagyobb jelenlegi ikonja, Leonardo DiCaprio négy év után szakított modell barátnőjével, a nemrég 25. életévét betöltő Camila Morronéval. A kapcsolat felbontására ugyan észszerű magyarázatot egyelőre egyik fél sem adott, a korábbi sémából kiindulva erősen feltételezhető, hogy a modell kora miatt folytatják külön utakon a felek.
DiCaprio életében nem ez az első alkalom, hogy a 25-ös korhatárt elérő, általában modell barátnőjével rövid időn belül szakítanak, a múltban szinte csak ilyen esetek találhatók a színész exei között. Elképzelhető, hogy DiCaprio a gyerekvállalás vagy egy esetleges házasság gondolatától tart a bizonyos kort elérő nőknél, de az is lehet, hogy a 47 éves filmsztár szimplán szeretne fiatalos maradni, és ezért újra és újra fiatal barátnővel mutatkozni.
Nem is várt sokáig, a hírek szerint ugyanis már a szakítás nyilvánosságra kerülése előtt találkozni kezdett a 22 éves ukrán származású, de Svájcban felnőtt Maria Beregovával. Bár egyelőre nem tudni, mi van a felek között, azonban amennyiben egy pár is alkotnak, nem biztos, hogy a nőnek három évnél érdemes tovább terveznie a színésszel...
Szülei miatt nem tud elköteleződni
Az angol The Sun portálnak nyilatkozó párkapcsolati szakértő szerint annak ellenére, hogy elsőre meglehetősen különösnek tűnhet DiCaprio randizási preferenciája, nem feltétlen problémás az, amit csinál.
Leonardo DiCaprio jól néz ki, gazdag, tehetséges, és a közeli barátai szeretik. Szerencsés alapjai vannak, amelyek olyan lehetőségeket kínálnak számára, amelyekkel csak nagyon kevesen rendelkezünk. A hosszú távú elkötelezettségre való képtelenségéért egyesek a természetét hibáztatják, de valószínűbb, hogy ez a preferencia, amelyet Hollywood ingatag világa miatt alakított ki, ahol a kapcsolatok ritkán állják ki az idő próbáját. A saját szülei elváltak, amikor kisgyermek volt, és ezzel potenciálisan torzította a hosszú távú kapcsolatokról alkotott képét. Rendkívül szokatlan helyzetben van, ami lehetővé teszi számára, hogy megválogatja azt, akivel szeretne együtt lenni, egészen addig, amíg meg nem unja vagy fel nem ismeri, hogy párja komolyabbra fordítaná a kapcsolatot, házassággal vagy gyermekvállalással
– ecsetelte a lapnak Emma Kenny.
A szakértő szerint a DICaprióval randevúzó nők pontosan ugyanolyanok, azonban annak ellenére, hogy a korszűrő alkalmazása éretlen gondolkodásra utalhat, a színész esetében sokkal inkább tudatos döntésről lehet szó.
Szemben azzal, hogy Leonardo érzelmileg egy éretlen gyerek, aki nem hajlandó felnőni, egyszerűen felismerheti, hogy nem áll szándékában feladni kalandjait, és nem hajlandó megfelelni egy olyan társadalmi normának, amelyet nem érez szükségesnek követni
– vélekedett.
De kik azok DiCaprio múltjában, akik – Joseph Helller népszerű regényére hajazva – a 25-ös csapdájának áldozatai lettek, és kik azok, akik maguk vetettek véget a színésszel való kapcsolatnak?
Bridget Hall
Leonardo DiCaprio mindössze 19 éves volt, amikor 1994-ben randevúzni kezdett egy Victoria's Secret modellel. A szerencsés hölgy az amerikai Bridget Hall volt, aki rendkívül sikeres karriert épített fel, felkerült a Vogue címlapjára, és a Guess arcaként is többször szerepelt.
A románc azonban meglehetősen hamar véget ért – kivételesen nem a színésznek köszönhetően –, állítólag az ekkor csak 16 esztendős modell szüzességét a színész vette el, az együttlétet azonban Bridget állítólag annyira csalódást keltőnek találta, hogy ő maga szakított a színésszel.
Kristen Zang
DiCaprio még csak 22 éves volt, és éppen a megahírnév küszöbén járt, amikor 1996-ban összejött Kristen Zanggel. A pár egészen 15 hónapig randevúzott, úgy tűnt, a színész rátalált a boldogságra a színésznő mellett, ám végül lecsapott a 25-ös csapdája – bár kicsit korábban, a nála mindössze pár hónappal idősebb kolleganőjét végül 23 éves korában dobta a színész.
Akkor többen úgy vélték, a szakítás mögött a színész éretlensége állhat, míg mások azt latolgatták, hogy egy fiatalabb modell szólhatott közbe...
Eva Herzigová
Újabb év, és egy újabb lenyűgöző modell – ezúttal a cseh szépség, Eva Herzigovával jött össze a színész. A pár 1998-ban járt rövid ideig, ekkor Leo 24 éves volt, míg az éppen a Bon Jovi dobosától, Tico Torrestől elvált Victoria's Secret modell egy évvel idősebb. Ehhez mérten kapcsolatuk sem tartott sokáig, mindössze néhány hónap együttlétet követően DiCaprio jó szokásához híven megvált a barátnőtől.
Ennek ellenére a modell szép emlékeket őriz az együtt töltött időszakról.
Ő egy csodálatos ember, nagyon kedves, tele van energiával. Az első éjszakánk nagyon szép élmény volt
– mondta korábban Herzigová.
Gisele Bündchen
A brazil szupermodell, Gisele Bündchen 18 éves volt, amikor 2000-ben Leonardo DiCaprio elkápráztatta – szakításukkor előbbi 23, míg az Oscar-díjas színész 31 éves volt. A páros sokáig Hollywood álompárja volt, Bündchen még az Oscar-gálára is elkísérte, és gyakran kosárlabdamérkőzéseken is feltűntek közösen, végül azonban 5 év párkapcsolatot követően útjaik különváltak.
Pedig még pletykák is keringtek az eljegyzésről, azonban mint azt már tudjuk, nem így történt, a páros szakított, Bündchen pedig beleszeretett az NFL szupersztárjába, Tom Bradybe.
Nem zsibbadtam többé a dohányzástól, az ivástól és a túl sok munkától, így egyre jobban tudatosultak bennem olyan dolgok, amelyeket korábban nem akartam belátni. Azonban csak én akartam megváltozni és magamba nézni, ő nem
– beszélt kapcsolatuk végéről Bündchen.
Bar Rafaeli
Annak ellenére, hogy DiCaprio barátnői 25 éves kor felett láthatóan rendkívül kis eséllyel maradhatnak a színész mellett, azt nem lehet elmondani a filmcsillagról, hogy ne ugrana bele komoly kapcsolatokba – hiába voltak rendkívül fiatalok a modellek, hosszú évekig együtt jártak a színésszel.
Nem volt ez másképp Bar Rafaeli esetében sem, aki hat évig volt együtt a színésszel, miután 2005-ben egy Las Vegas-i partin találkoztak. Rafaeli – mily meglepő – 25, Leo pedig 36 éves volt, amikor 2011-ben végleg különváltak.
Egyikük sem áll készen a megállapodásra, mindkettőjük elfoglalt a karrierje miatt, ami más-más irányba vitte őket
– mondta egy, a párhoz közelálló forrás szakítássukkor.
Blake Lively
Ahogyan DiCaprio esetében a 25 éven aluli modellek jelenthetik a zsánert, úgy Blake Lively esetében a színészek lehetnek azok, akiknek nem tud ellenállni. A jelenleg Ryan Reynoldsszal boldog házasságban élő színésznő korábban Penn Badgley és – mint az listánkon való szerepléséből sejthető – Leonardo DiCpario oldalán is feltűnt.
Lively 2011-ben körülbelül öt hónapig járt Leóval, többek között együtt jelentek meg a Cannes-i Filmfesztiválon, és egy jachton együtt nyaraltak Olaszországban. A színésznő még Ausztráliába is elrepült, hogy meglátogassa Leót egy sydney-i forgatáson, de alig néhány hónappal később mindennek vége szakadt, talán nem is véletlen, ekkor Lively már 24 éves volt...
Erin Heatherton
Ugyan tíz hónapig együtt voltak, meglehetősen keveset tudni a Titanic Jackjének és Erin Heatherton Victoria's Secret modell kapcsolatáról. A páros 2012-ben jött össze, ekkor DiCaprio 38, míg a Heatherton 23 éves volt.
A 25-ös lélektani korküszöbig ugyan még két év hátra volt, végül a modell már nem a színész oldalán ünnepelhette a negyed évszázadot, kapcsolatuk már hamarabb tönkrement, az akkori híresztelések szerint a munkáik sűrű menetrendjét nem tudták összeegyeztetni.
Toni Garrn
Nem búslakodott sokáig azonban a szakítást követően a színész, a modellkatalógust tovább lapozva következő választottja a német származású 21 éves Toni Garrn volt, akivel 2013-től kezdődően 18 hónapig volt együtt.
Az akkori pletykák szerint Garrnt bosszantotta, hogy az ekkor már 39 éves DiCaprio egy éjszakát 20 lánnyal együtt bulizott végig Miamiban, emiatt végül „idő előtt” szakítottak. Évekkel később, 2017-ben újra együtt kapták lencsevégre a párost, az ekkor már 25 éves modell és a színész felmelegített kapcsolata azonban mindössze hetekig tartott.
Kelly Rohrbach
A Sports Illustrated modellje és a Wall Street Farkasa sikerfilm színészének kapcsolata 2015-ben került a nyilvánosság elé, amikor kiszúrták őket, amint együtt bicikliznek New Yorkban. A páros úgy tűnt remekül kijön egymással, még olyan pletykák is keringtek, hogy eljegyezték egymást. Rohrbach azonban 25 éves lett, a kapcsolat pedig nem sokkal később véget is ért, bár a páros elmondása szerint ismét a munka állt a boldogság útjába, nem pedig DiCaprio életkoros hóbortja.
Mindketten nagyon elfoglaltak, egy nagy film készül, Kelly pedig a világ egyik legkeresetettebb szupermodellje. Nincs más személy a képen
– oszlatta el a kételyeket egy ismerős akkor.
Nina Agdal
A nem meglepő módon szintén modell Nina Agdalt és a színészt először 2016-ban New Yorkban egy buliban látták együtt közösen, ezt követően pedig több alkalommal is lencsevégre kapták a meglehetősen boldognak tűnő párt – a Bahamákon és Malibuban is együtt pihentek a tengerparton, kapcsolatuk azonban a minőségi időtöltés ellenére sem tartott ki sokáig, egy évvel később szakítottak.
Talán mondani sem kell, Agdal ekkor már meglehetősen korosnak bizonyult DiCaprio mellé – 24 éves volt, amikor szakítottak.
(Borítókép: Camila Morrone és Leonardo DiCaprio 2019-ben. Fotó: TheImageDirect.com / Northfoto)