Angelina Jolie elvesztette a kontrollt, kimondhatatlan összegre perli Brad Pittet

GettyImages-653554870
2022.09.07. 10:12 Módosítva: 2022.09.07. 10:15
Továbbra sem csitulnak a kedélyek Brad Pitt és Angelina Jolie között, a korábbi házaspár újra a franciaországi szőlőbirtokuk miatt csatározik, ugyanis a színésznő nehezményezi, hogy férje és barátai megpróbálták őt korábban kitúrni az üzletből, emiatt 250 millió dolláros kártérítést követel a bíróságon.

Ahogyan arról az Index is többször beszámolt, Hollywood korábbi sztárpárja, Angelina Jolie és Brad Pitt válása korántsem alakul békésen, a szakítás kimondása óta folyamatos a csatározás a felek között. Jolie a gyerekek elhelyezésével is trükközik, illetve közös francia szőlőbirtokuk kapcsán is pereskedik, amivel férje állítása szerint nagyban megkárosította üzletét. 

Brad Pitt exneje most újból támadásba lendült, és – már talán meglepetést sem okozva – ismét pert indított a színész ellen. A színésznő jogi képviselői által benyújtott, 250 millió dolláros kereset azt állítja, hogy Pitt és annak barátai alattomos módon, őt megkárosítva szerették volna átvenni a közös borászat irányítását, annak érdekében, hogy a volt feleség egy fillért se láthasson annak nyereségéből – mindezt a válás miatti bosszúból. 

A kedden Los Angelesben benyújtott bírósági iratok azt állították, hogy miután a pár 2008-ban megvásárolta az 1300 hektáros dél-franciaországi birtokot, közösen több tíz millió dollárt fektettek be annak fejlesztésébe. Jolie és Pitt egyaránt 50 százalékos részesedéssel rendelkezett, Jolie személyes vagyonának nagy része a pincészethez kötődött.

A pár korábban állítólag megállapodott abban, hogy a színésznő felügyeli a humanitárius projekteket, beleértve a Jolie–Pitt Alapítványt is, míg a házaspár Miraval-kastéllyal kapcsolatos befektetéseinek felügyelete Pitt kezében maradt, amit a volt feleség szerint ki is használt a színész. A lapok azt is állítják, hogy bár a pincészet díjakat nyert, és rendkívül értékes eszközzé vált a tulajdonukban, közel sem volt minden rendben, mivel Pittnél ez idő alatt alkoholfogyasztási probléma alakult ki.

A benyújtott dokumentumok a hírhedt, 2016-os magánrepülőgépen zajló veszekedést is megemlítik, kitérve rá, hogy a Pitt, Jolie és a házaspár gyermekei között történt súlyos incidens után Jolie válókeresetet nyújtott be.

A pert a Nouvel indította el, az a cég, amelyet Jolie azért alapított, hogy megtartsa részesedését a pincészetben, amelyet nemrég azonban férje beleegyezése nélkül eladott Jurij Sheflernek, a Stoli italgyártó cég tulajdonosának.

A válási és a gyámsági eljárások megtorlásaként Pitt egy sokoldalú, évekig tartó kampányba kezdett, hogy megszerezze az irányítást a Miraval-kastély felett, és kisajátítsa a cég vagyonát saját, valamint saját cégei és barátai javára. Kinevezte magát a Miraval jogos tulajdonosának, célja az volt, hogy elbitorolja Jolie cégének, a Nouvelnek az értékét, és megszerezze a Miraval-kastély kizárólagos tulajdonjogát

– idézi a dokumentumot a Page Six.

Pitt a beadvány szerint végig arra törekedett, hogy Jolie kérése ellenére minden információt visszatartson a szőlészettel kapcsolatban, ezzel próbálta meg megakadályozni, hogy volt felesége és annak cége, a Nouvel bármihez hozzájuthasson a Miraval irányításával kapcsolatban. A színészt emellett azzal vádolják, hogy szándékosan adott el eszközöket a birtokról, hogy ezzel is csökkentse felesége érdekeltségét az üzletben, de olyan projektekre is több millió dollárt adott ki, amelyek a vádirat szerint nem voltak indokoltak. Ezek közé tartozik egy uszoda is, de a kőfalak újjáépítésére Horvátországból hozatott mesteremberek alkalmazását is indokolatlannak tartja Jolie és képviselete. 

Bár Jolie nem volt köteles eladni részesedését Pittnek, korábban mégis felajánlotta, hogy eladja neki érdekeltségét, emiatt hónapokig tárgyalt vele. A megegyezés közeledtével a kereset állítása szerint Pitt elbízta magát, és irreleváns körülményeket követelt, beleértve azt a rendelkezést, amely megtiltotta Jolie-nak, hogy nyilvánosan beszéljen azokról az eseményekről, amelyek a válásukhoz vezettek. Pitt tudta, hogy Jolie vagyonának nagy része a pincészetben van, és ezt a tényt arra használta fel, hogy rákényszerítse Jolie-t, hogy elfogadja észszerűtlen feltételeit.

A lapok azt írják, hogy 2021 októberében, miután Pitt figyelmen kívül hagyta Jolie végső ajánlatát, a színésznő inkább a Stolinak adta el részesedését. A keresetben az áll, hogy a Stoli készen állt arra, hogy tapasztalatait és elosztóhálózatát a Miraval számára dolgozza ki, ám Pitt nem volt hajlandó megosztani az irányítást, nem volt hajlandó egyenrangú partnerként együttműködni, így most újra a bíróságon harcolhat meg szerelemprojektjéért és igazáért. 

(Borítókép: Angelina Jolie. Fotó: Harold Cunningham / Getty Images)