Gáspár Laci: Én vártam, hogy a tulaj felhív, és elnézést kér

További FOMO cikkek
-
Ben Affleck kitálalt, ezért váltak el Jennifer Lopezzel
- Óriási botrányba keveredett Harry herceg, nagy hibát követett el
- Rákosrendező helyett Bécsben vásárolt be a dubaji befektető
- Curtis testvére az utolsó szó jogán is ártatlannak vallotta magát a Katzenbach-gyilkosságban
- Nagyon beteg a Hunyadi egyik szultánja
Az X-Faktor mentora komoly konfliktusba keveredett a múlt héten, miután videóra vették, hogy egy balatonfüredi bárnál kelt ki magából, mivel megjegyzést tettek a származására. A történtek óta már megszólalt a szórakozóhely szóvivője is, akinek elmondása szerint amiatt alakult ki vita, hogy Gáspár Lacinak nem tetszett, hogy hajnali négykor bezárnak, és még annak ellenére sem távoztak, hogy a pultos felszólította őket. Elmondása szerint a bár munkatársa azt követően tett megjegyzést az énekes származására, hogy leszbikus k*rvának nevezte.
Gáspár az esetet követően már megszólalt a közösségi oldalán, ahol kifejtette, ez történik akkor, amikor valaki a származása miatt bántja őt, illetve kiemelte, senkit nem akart bántani, de vannak olyan helyzetek, amikor ki kell állnia magáért. Az énekes e nyilatkozatát követően hallgatásba burkolózott, azonban a Story magazinnak most bővebben beszámolt a történtekről.
Tisztán emlékszem mindenre. Semmit nem tettünk Nikivel. Ültünk a pultnál, és egyszerűen nem tűnt fel, hogy záróra van. Egyszer csak azt hallom a pultos fiú szájából: »Na most már takarodjatok innen«
– fejtette ki az énekes, illetve megjegyezte, majdnem bocsánatot kért, de aztán leesett neki, milyen stílusban is szóltak hozzá. Mint hozzátette, ekkor vetette oda, hogy nem érti, ezt a viselkedést mégis hogyan engedheti meg magának egy vendéggel szemben. Ahogy megjegyezte, a szóváltás odáig fajult, hogy majdnem verekedés lett a vége, le kellett fogni a pultost.
Megalázóan beszéltek velem, kidobtak, és még rasszista megjegyzést is kaptam. Ez az igazság, így indult a történet
– mondta Gáspár, ami szöges ellentétben áll a szórakozóhely szóvivője által elmondott történettel.
Őszinte leszek, én vártam, hogy a tulaj felhív, és elnézést kér a történtekért. Vártam, hogy azt mondja, elhatárolódik az alkalmazottja viselkedésétől. Hideg zuhanyként ért, hogy ehelyett nyilatkozgat, és így védekezik. Életemben nem történt velem még ilyen, és bevallom, nagyon rosszulesik ez az egész
– magyarázta a mentor.
(Borítókép: Gáspár Laci 2017. október 11-én. Fotó: Velvet)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- FOMO
Státusszimbólummá vált a sminkelés a 11 éveseknél, végük, ha nem követik a trendet
A Sephora kids jelenség népszerűsége nem csökken.
március 22., 14:49
- FOMO
A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát
Franciaország, az Egyesült Államok és Törökország is élen jár az utazókat érintő csalásokban.
március 22., 05:51
- FOMO
Azt hitték, hazamennek, de egy kegyetlen dél-amerikai börtönbe kerültek
Bírósági ítélet nélkül mondták ki bűnösnek az illegális bevándorlókat is.
március 22., 10:48
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- FOMO
Ben Affleck kitálalt, ezért váltak el Jennifer Lopezzel
Nem volt botrány, sem szappanopera.
tegnap, 19:16
- FOMO
Megindító bejegyzésben emlékszik édesanyjára Bényi Ildikó lánya
Jövő héten vesznek végső búcsút a legendás műsorvezetőtől.
március 22., 12:06
- FOMO
Bella Ramsey-t autizmussal diagnosztizálták a The Last of Us forgatásán
A felismerés felszabadító érzés volt számára.
március 22., 16:19
- FOMO
Justin Baldoni beperelte egykori sajtósát, amiért nem publikus üzeneteket szivárogtatott ki
A vád szerint a szakember bosszúhadjáratát a cégéről megjelent negatív hírek váltották ki.
március 21., 19:10
- FOMO
Pataky Attila üzent egy erőset Azahriah-nak
Az Edda frontembere a magyar közállapotokról beszélt.
március 21., 19:46
- FOMO
Olyan katasztrófa árnyékában áll a világ, amire már most is késő reagálni
A tavalyi év minden korábbi hőmérsékleti rekordot megdöntött.
március 21., 20:00
- FOMO
Noszály Sándor: Szerencse, hogy túléltem
Őszintén vallott az elmúlt hónapokról a korábbi teniszező.
március 22., 14:06
- FOMO
A Szex és New York megálmodója mindenről kitálalt a magyaroknak
Candace Bushnell, az igazi Carrie Bradshaw az Erkel Színházban tartott előadást.
március 20., 11:31
- FOMO
Lenne mit tanulniuk a magyaroknak, ha vendégszeretetről van szó
Magyarország az InterNations listájának alsó felében kullog.
március 22., 18:52
- FOMO
Egy e-mail elküldése akár emberéletekbe is kerülhet
A hosszú aláírások feldolgozása komoly környezetkárosító hatással bír.
március 23., 10:14
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- FOMO
Bagdy Emőkének válaszolt Kocsis Tibor: Kevés félelmetesebb dolgot tudok elképzelni, mint Budaházy Edda
Az énekes szerint a fiatalokat egyáltalán nem zavarja az azonos neműek szerelme.
március 22., 21:43
- FOMO
Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában
A műsorvezetőt evangélikus szertartás szerint temetik el Hernádvécsén.
március 20., 08:02
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- FOMO
Hajléktalanságról szóló gyerekkönyvet írt az Alkonyat-filmek sztárja
Michael Sheen már többször segített a rászorulóknak.
március 21., 16:02
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Címlapon
Nagyszabású hekkertámadás érte az egyik legnagyobb orosz vállalatot, teljes a káosz a cégnél
tegnap, 06:12
- FOMO
Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője
Ezúttal a film három főszereplőjének szúrt oda a közösségi médiában.
március 20., 15:29
- FOMO
A Facebookon kért segítséget az Aranyélet színésze
Órákon belül több felajánlás is érkezett.
március 20., 16:55
- FOMO
Felbőszítették Észak-Koreát, miatta zárhatták le újra a határokat
Mike Okay kihúzta a gyufát.
március 20., 19:24
- FOMO
Alig két év házasság után újra válik Sia
Az énekesnő második házassága is tönkrement.
március 21., 06:10
- FOMO
A hegy, ami valósággal felfalja az embereket
Több mint 8 millióan veszthették már életüket a bányászat kezdete óta.
március 20., 21:03
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- FOMO
Meghitt családi fényképeket tett közzé Demi Moore Bruce Willisről
A színész születésnapja alkalmából közölt képeket.
március 20., 17:35
- FOMO
Számos alkalommal járta meg a kórházat a betegsége miatt Christina Applegate
A színésznő részletesen beszélt a betegségéről.
március 20., 19:49