Gundel Takács Gábor: „Mi választottunk meg titeket, de talán ezt azért nem így kéne”

Szeptember 18-án, vasárnap este startol el a Géniusz, az ATV tudásalapú kvízműsorának második évada. Az első széria nagy siker volt, rengetegen voltak kíváncsiak a Gundel Takács Gábor által vezetett műsorra, amely elnyerte a vetélkedő kategóriában a Televíziós Újságírók Díját.

A mai magyar televíziózás egyik legismertebb alakja a köztelevíziótól való 2017-es távozása óta szabadúszóként dolgozik a szakmában, idejét mára nagyrészt nem a televíziózás, hanem különböző podcastbeszélgetések, rendezvények, beszélgetések és események vezetése teszi ki, de időről időre jellegzetes hangját is hallhatjuk egyes sportközvetítések alatt. 

Gundel Takács Gábor az újrainduló vetélkedőről, a köztévétől való távozásával járó szabadságról, különleges hobbijáról és a közbeszéd alakításának fontosságáról is beszélt az Indexnek. 

Vasárnap, szeptember 18-án este indul a Géniusz második évada. Mi lehet 2022-ben egy ilyen vetélkedő népszerűségének az oka?

A kvízműsor egy klasszikus televíziós műfaj, amely az elmúlt évtizedben kicsit eltorzult. Talán a Legyen Ön is milliomos! volt az utolsó olyan, ahol két ember beszélgetett egymással, és nem történt túl sok minden a stúdióban, tehát igazából a tartalom, a gondolkodás és a tudás volt a lényeg. Aztán ezek lassan elkoptak, és lettek belőlük game show-k, ahol a kérdések inkább butácskák voltak, és valójában nem voltak igazán fontosak. Emiatt kialakult egyfajta hiány az emberekben az ilyen típusú tudásalapú játékokkal kapcsolatban. 2019-ben az ATV felélesztette a tudásalapú kvízműsorokat. Elsőként az 500 című vetélkedő futott nagy sikerrel a csatornán, majd érkezett a Géniusz, ami egy saját fejlesztés. Egyszerű, könnyen érthető formátum – amiben nincsen semmi olyan fölösleges látványelem, ami elterelné a nézők figyelmét. Egész egyszerűen csak okos emberek beszélgetnek és versenyeznek, ráadásul a néző otthon ülve összemérheti a tudását a játékoséval. Emiatt hiánypótlónak bizonyult a Géniusz, megmutatta, hogy van igény ilyen műsorokra is.

A Géniuszban azonban nemcsak tudni kell a választ a kérdésekre, hanem gyorsan rá is kell vágni a válaszokat.

Így van, ennek megvan a maga nehézsége. Sokszor van olyan kérdés, ami nem olyan nehéz, de mivel gyakorlatilag azonnal, öt másodpercen belül tudni kell a választ, mégis komoly feladat elé állítja a játékosokat és a nézőket. Rögtön kapcsolni egyáltalán nem egyszerű, ez az idő nagyon kevés.

Ez pedig a műsorvezető számára is kihívás lehet. Mennyire megterhelő ez, mennyit kell készülnie egy-egy felvételre?

A felkészülést nem lehet megspórolni. Én minden műsor előtt készülök a kérdésekből, sok mindennek utánaolvasok, amit nem tudok. Adott esetben én is egy szűrő vagyok, kiszűrjük azokat a kérdéseket, ahol nem jó a válasz, ahol nem biztos, hogy csak az a válasz a jó, vagy éppen helyesírási hiba van, szóval sok munka van vele. Menet közben ez egy szellemi és fizikai munka is egyben, két hét alatt felveszünk körülbelül harminc műsort – napi hármat –, két-három naponta pedig van egy szabadnap, így ez egy elég intenzív munka. Nyilván én már ehhez hozzászoktam – körülbelül 1600 vetélkedőnek voltam eddig a műsorvezetője. Ez idő alatt kialakul egyfajta gyakorlat, hogy hogyan kell erre felkészülni, még az is, hogy például mit eszem előtte vagy a felvételek között. Ez igazából a játékosoknak nehéz, mert nekik a televízió, a stúdió közege idegen. Mindig szoktam nekik mondani, hogy ez nemcsak a tudásról, hanem az állóképességről és arról is szól, hogy kinek milyen versenyzői tulajdonságai és képességei vannak.

Mintha egy élsportolóról beszélnénk.

A rutinos játékosok ezt már valamennyire ismerik, de az újak nem igazán tudják, mire számítsanak. Ugyanúgy, ahogyan a sportban, itt is számít, hogy ki milyen versenyző. Valakit ezek a helyzetek felpörgetnek, mások pedig lefagynak. Nemegyszer láttam olyan játékosokat, akiktől kevesebbre számítottam előzetesen, aztán a versenyhelyzet, az adrenalin annyira feldobta őket, hogy hasítottak.

Az ATV-n fut egy másik, szintén tudásalapú vetélkedő, az 500 is. Miben különbözik a Rónai Egon által vezetett kvíztől a Géniusz?

Néhány évvel ezelőtt az ATV vezérigazgatója, Németh S. Szilárd gondolt arra, hogy a tudásalapú kvízekre nagy igény lenne ezen a csatornán. Elsőként az 500 licencjogait vették meg. Ez is egy abszolút tudásalapú játék, és igazából annak a műsornak a sikere sarkallta az ATV-t arra, hogy több ilyen műsor készüljön. Az a különbség, hogy a Géniusz egy saját fejlesztésű műsor, és nagyon büszkék vagyunk rá, hogy ilyen sikeres. 

Korábban a táskanyitogatós vetélkedőt, az Áll az alkut is vezette. Miben más egy ilyen műsor?

Az Áll az alku látszólag a pénzről, valójában azonban arról szól, hogy bizonyos helyzetben az emberek hogyan viselkednek, hogyan döntenek. Miközben ott vannak, és játszanak, sokat beszélgetünk, sok mindent megtudunk az életükről. Mi, újságírók történetmesélő emberek vagyunk, és a történeteket sokféleképpen lehet elmondani, például úgy, hogy valaki játszik, és közben megismerjük az életét. Az Áll az alkunak inkább ez a titka, hogy megmutatja, milyenek ezek az emberek.

Ha lenne megkeresés, vállalna még ilyen típusú műsort?

Az ember sokféle játékot játszik a hétköznapjaiban is, komolyabbakat és kevésbé komolyakat, de a játék maga a lényeg. Nyilván, ha jön egy olyan formátum, amiről én azt gondolom, hogy szívesen csinálnám, és az én karakteremnek való, akkor belevágnék, de volt már olyan műsor, amire azt mondtam, hogy nem nekem való. Én abszolút nyitott vagyok, amíg van bennem kíváncsiság, ameddig szeretek játszani, ameddig látok feladatokat a televíziózásban, addig szívesen csinálom. Ha már azt látom, hogy nem érdekel és nem motivál a tévézés, akkor nem fogom csinálni.

A Magyar Olimpiai Bizottságtól való áprilisi távozása óta szabadúszóként dolgozik.

Igazából én azóta tartom magam szabadúszónak, amióta 2017 februárjában eljöttem a Magyar Televíziótól. A MOB-os időszak egy félállás volt, mellette folyamatosan forgattam, és csináltam sok minden mást is.

Könnyebb lett ezzel az egyfajta szabadsággal az élete?

Abból a szempontból szabadságot ad, hogy ha állásban vagy egy televíziónál havi fizetésért, akkor megmondják neked, hogy milyen műsorokat csinálj meg. Nyilván mondhatod, hogy ez nem neked való, de viszonylag kevés mozgástered van. A kereskedelmi tévézésben – már 58 éves vagyok – nagyon sok olyan műsor van, ami nem nekem való. Ezeket nem szeretném már elvállalni, mert az nekem, a csatornának és a nézőknek sem jó. Ez egy szabadság, hogy mondhatok nemet. Ha valamiben úgy érzem, hogy nem lennék hiteles, nem vállalom. Az elején elég furcsán néztek rám, hogy nem fix állásba mennék oda, hanem élve a szabadságommal csak műsorokra szerződöm. Addig az volt a trend, hogy valaki a „mi arcunk” vagy az „ő arcuk”, de most már úgy gondolom, hogy ez egy teljesen megszokott helyzet lett. Nyilván minden csatornának van még saját arca is, de egyre többen vagyunk, akik csak műsorokra szerződünk.

Az egész pályafutását végigkísérte a sport, napi szinten azonban már nem része az életének a közvetítés. Hiányzik? 

Amikor nekem meg kellett hoznom azt a döntést, hogy eljövök a köztelevíziótól, akkor tudtam, hogy lényegesen kevesebb sporteseményen leszek ott, és kevesebbet fogok közvetíteni. Most az RTL-en közvetítek Európa-liga-mérkőzéseket, de néhány világversenyen, főleg úszáson voltam helyszíni kommentátor is. Hatalmas élmény volt, hogy a legutóbbi két budapesti úszó-világbajnokságon én lehettem a helyszíni kommentátor az arénában. Most lényegesebben kevesebb sport van az életemben, néha azonban az embernek meg kell hoznia bizonyos döntéseket, és azoknak vannak következményeik.

Volt ideje a nyáron a Géniusz forgatása mellett azért kikapcsolódni?

Nyáron forgattuk a műsort, aztán úszó-világbajnokság volt, igazából júliusban és augusztusban volt kicsivel több időm pihenni, azonban, úgy gondolom, hogy erre szükség is van. Tervezetten volt lazább nyaram, mert ősszel több új kihívás elé nézek. Szükség van arra, hogy az ember feltöltse a fizikai és a szellemi napelemeit.

Akkor az elmúlt évek hajtása után végre több ideje jutott magára.

A pandémia kitörése alatt pont volt két-három hónap, amikor senki sem tudta, hogy mi fog történni, ezért mindenki mindent lemondott, de ez sem volt olyan nagy baj, mert mindenki rákényszerült arra, hogy kicsit pihenjen. Tavaly nyáron például a Géniuszon dolgoztam, aztán a MOB-bal a nyári olimpián, tehát tavaly nem sok idő maradt a kikapcsolódásra, úgyhogy most jól is esett, hogy kicsit pihentem.

Akkor az egyik hobbijának, a búvárkodásnak is tudott hódolni? Honnan jött ez a szenvedély?

Pár éve, 2019 tavaszán mentünk el a feleségemmel egy búvártanfolyamra, ahova aztán a három gyerekemből kettő jött is velünk. Szokták mondani, hogy az élet akkor kezdődik, amikor a gyerekek kirepültek. Hát kirepültek, de szerencsére nem teljesen. Úgy vagyunk vele, hogy ha a gyerek visszajön a szülőhöz, akkor nem csinálhattuk azért rosszul a nevelést. Szóval elkezdtünk búvárkodni, egy évben kétszer vagy háromszor van lehetőségünk párat merülni. Főleg Horvátország a bázis, vagy Egyiptom, ahol még lehet viszonylag közel, baráti áron búvárkodni. Ez egy egészen különleges világ, én nagyon beleszerettem. Most már van közel nyolcvan merülésem, különböző vizsgákat is letettünk közben. A lebegés érzése fantasztikus, ez a természetjárás egy különleges módja, az én életemben ez és az utazás a luxus, nincsen nyaralóm vagy hajóm.

A koronavírus alatti időszakban ön is megjelent különböző podcastműsorokban, és elkezdett közeledni a közösségimédia-felületeken játszott műsorok irányába – saját YouTube-csatornáján például a kertészkedésről készít videókat. Tervezi, hogy ezzel foglalkozzon komolyabban, vagy ez inkább megmarad hobbinak?

Én igazából ezeket a videókat a saját szórakoztatásomra kezdtem el készíteni, ha pedig ennek lesz egyfajta anyagi vonzata, az jó, de ha nem, az sem baj. Facebookon és Instán indítottam egy sorozatot #otthonturist néven, sokszor teszek fel képeket, amikor itthon túrázok. Van, hogy nem írom meg, hogy hol jártam, hanem kérdésként teszem fel, hogy kitalálják-e a követőim – általában ezeket szeretik az emberek. Ez inkább örömújságírás, nem pedig megélhetési. Természetesen nekem is vannak olyan támogatóim, akik miatt posztolok, ezt valaki szereti, irigyli vagy elfogadja, de ma már a nagy cégek nem feltétlenül a plakátokon és a tévében hirdetnek, hanem a közösségi médiában.

Van terve arra, hogy mivel fog foglalkozni a tévézés után?

A tevékenységeimnek ma már nem túlnyomó többsége a televíziózás, például amikor leforgatunk 30 epizódot, az körülbelül egyhavi munka. Egy sportközvetítés felkészüléssel együtt körülbelül egynapi munka. Ma már eltolódott a hangsúly egészen másfelé, beszélgetésekre, konferenciákra, podcastekbe hívnak, valamikor én vezetek, valamikor pedig én vagyok vendég. Sokszor hívnak meg kisebb közösségekbe, egyetemekre, rendezvényekre, szóval sok minden mást csinálok, sokat írok, rengeteg dolog van az életemben. Az utazás az, amit nagyon szeretnék csinálni, nagyon hosszú a bakancslista, aztán meglátjuk, hogy az élet és a világ alakulása lehetővé teszi-e ezt. Ha lehet utazni, akkor az azt jelenti, hogy nagyjából rendben vannak a dolgok körülöttünk.

Korábban többször is felszólalt a hazai közbeszéddel kapcsolatban. Miért tartja fontosnak a közbeszéd minőségének javítását?

Azt gondolom, hogy egy kultúrember rendet tart maga körül, felsöpri az otthonát, kiporszívózik, rendben él. Szerintem az is egyfajta rend, hogy kinek mi jár a fejében, és ezt hogyan fogalmazza meg, hogyan beszél, milyen kultúrával folytat párbeszédet, vitát másokkal. Másrészről ezzel példát mutatunk a saját gyerekeinknek. Őket nemcsak úgy neveljük, hogy rájuk szólunk, hogy valamit nem szabad, hanem azzal is, hogy példát mutatunk nekik azzal, hogyan viselkedünk és beszélünk egymással. Engem ezért ijeszt meg ennyire a közbeszéd állapota, mert nemcsak a média, hanem olykor a parlamenti felszólalások egy része is olyan rossz példát mutat, hogy ezt így lehet csinálni. Szerintem meg nem biztos, hogy lehet. Nem biztos, hogy az egy kultúrvilág, ahol így beszélnek egymással az emberek. Fontos lenne, ha ez mindenkinek az eszébe jutna, mielőtt megszólal.

Mivel lehetne ezen a helyzeten javítani?

Ha az ember felemeli a kezét, és azt mondja, hogy figyeljetek, beszélgessünk már arról, hogy ezt így lehet-e – vagy sem –, akkor az elgondolkodtató. A világban az számít normálisnak, amit a többség csinál, ha a többség kulturálatlanul beszél, akkor az a normális. Ha a többség meggondolja, hogyan fogalmaz, milyen szavakat használ, akkor az lesz a norma, és a kisebbség igazodik majd hozzá. Állampolgárként az is egyfajta kontrollja az általunk megválasztott vezetőknek, hogy azt mondjuk, „mi választottunk meg titeket, de talán ezt azért nem így kéne”. Ez is egy fontos része a demokráciának. Ha nem szólunk, a dolgok el tudnak torzulni, és egy idő után úgy néz ki, mintha normális lenne. Ez igaz arra, ahogyan az utcán vagy egy boltban beszélünk egymással, és arra is, ahogyan a sajtóban vagy a parlamentben fogalmaz valaki.

Vagy éppen a közösségi médiában...

Igen, ez igaz arra is, hogy ki milyen hangvételű kommenteket ír mondjuk a Facebookon vagy az Instagramon. Ebben minden egyes magyar állampolgárnak szerepe van – akár politikus, akár kommentelő –, hogy milyen módon, milyen impulzusokat és indulatokat gerjesztünk a megszólalásainkkal. Sajnos tele vagyunk indulattal, ami talán nem is feltétlenül véletlen. Mindenesetre nem jó. Átgondoltabban kellene megszólalni. Hányszor van az, hogy valaki odaröffent dühösen valamit a másiknak, aztán megbánja, amikor lehiggadt. Ez egészen biztosan nem vezet sehova, ezért fontos, hogy erről beszéljünk, és próbáljunk meg változtatni rajta.

(Borítókép: Gundel Takács Gábor. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)