Jakab Péter magára ismert, és kiosztotta Majkát a dala miatt

kombó
2022.11.21. 12:51
Eltartott néhány napig, míg megszólalt valaki azok közül, akikre a Molnár Tamással készített társadalom- és rendszerkritikus dalában Majoros Péter utalt. Jakab Péter, miután magára ismert a sorok között, egy videóüzenetben reagált a rapper állításaira, erős véleményt megfogalmazva Majka hitelességével kapcsolatban. A szerző is megszólalt az őt ért kritikák miatt, többek között hangsúlyozva azt is, hogy nem hajlandó öncenzúrára a dalaiban.

Már jócskán túl van a 2 millió megtekintésen Majoros Péter és Molnár Tamás Azt beszélik a városban című dala a YouTube-on, amelyben a szerzők erős bírálatot fogalmaznak meg a társadalommal, valamint a hatalmon és az ellenzékben lévő politikusokkal szemben. A kisfilm alatt özönlenek a kommentek, rengetegen üdvözlik a kiállást, de olyanok is akadnak, akik hiteltelennek éreznek egy ilyen szerzeményt a zenészek közül elsősorban Majoros Pétertől. Egyesek azt is sérelmezik, hogy a szerzők a körön kívülre helyezve magukat kritizálnak másokat, holott a dal második felében egyértelműen látszik, hogy a kritizált tömegbe többes szám első személyt használva maguk is belehelyezkednek (lásd Rá van írva a homlokunkra, minket a félelem dróton rángat, csontot dobnak, betömik a szánkat sorok).

Jakab Péter magára ismert

Ahogy azt korábban is kiemeltük, a szerzők a dal egy részében konkrét aktuálpolitikai utalásokat is tesznek – bár senkit nem neveznek meg a szövegben, azért elég egyértelmű, hogy kiket emelnek ki a politikai életből, akik feltehetőleg azonnal magukra is ismertek. Közülük Jakab Péter ma délelőtt a Facebook-oldalán reagált az ominózus sorokra, kétségbe vonva Majoros Péter hitelességét.

Téged, Majka, nem ismerlek, te se engem. Az egyik nótádban most azért mégiscsak megszólítottál. A fideszeseket jól kiosztottad, egyébként tetszett, de amit rólam mondtál, az nem igaz. Én gyerekkoromban is, Miskolcon szerényen éltem, te is biztos szerényen éltél Ózdon. Most nem tudom, hogy te hogy élsz, azt tudom, hogy én pont úgy, mint annak idején. Attól, hogy az ember jobban keres, nem biztos, hogy másképp akar élni, mint annak idején

– kezdte a videóban a Jobbik volt elnöke, majd rátért arra, mit nem néz jó szemmel a rapper életvitelében.

Tudod, én megválogattam mindig a barátaimat is. Neked Szijjártó Peti a barátod, én ki nem állhatom ezt az embert, például azért, mert a kínai lélegeztetőgépekből is bizniszt csinált. És azt, aki bizniszt csinál a magyar emberek problémájából, azt én nem legitimálom, a barátságommal sem. Nem pózolok vele, inkább pózolok akkor parizerrel, hogy a szavaiddal éljek.

Ezt követően felhánytorgatta, hogy Majoros Péter egy olyan csatornának dolgozik, amely szerinte lépten-nyomon hazudik azokról az emberekről, akik egy jobb Magyarországot akarnak építeni. Ennél a pontnál mutatott egy felvételt, amelyen az látható, ahogy a TV2 Tények című műsorában épp helyreigazítást közölnek a róla megjelent hírekkel kapcsolatban. Jakab sérelmezi, hogy Majoros a szerepléseivel egy olyan csatornát népszerűsít, amely szerinte elősegítette, hogy egy olyan párt győzedelmeskedjen a választásokon, amely ellen a dalában maga is felszólalt. 

Biztos érted, mert nálunk, Borsodban úgy szokták mondani, hogy ha fain csávó akarsz lenni, akkor ezt a szennycsatornát otthagyod. Mutass példát te is!

– üzente a politikus a rappernek.

Majoros nem hajlandó öncenzúrára a dalaiban

Amit Jakab Péter és egyes kommentelők kritizálnak, egészen pontosan azt, hogy a rapper a TV2 arca, arra mostanra Majoros Péter magyarázata is megérkezett:

Tizenhét éve dolgozom a TV2-nél, soha nem érdekelt, hogy épp ki a tulajdonosa. Még életemben nem álltam be semmiféle politikai oldal mögé, így az ilyen véleményeket nem tudom értelmezni. Sokan dolgoznak ma Magyarországon olyan munkahelyen, aminek a tulajdonosi köre egyik vagy másik oldalhoz tartozik, de ez nem azt jelenti, hogy az illetőnek elkötelezettnek kellene lennie az adott politikai oldal felé.

– kezdte a Blikk kérdésére a rapper, hozzátéve:

Én soha nem népszerűsítettem egy pártot sem, és nem is fogok.

Majoros kiemelte, vannak olyan intézkedései a kormánynak, amelyekkel egyetért, és olyanok is – például a vadászkiállítás és az ereszen lecsúszás –, amelyek mélységesen felháborítják, és nem tud velük azonosulni. A rapper nyomatékosította:

Nem vagyok sem kormánypárti, sem ellenzéki, egyszerűen egy ember vagyok, aki kritizál. Az senkit nem zavar, hogy a legnépszerűbb zenekar vagyunk Magyarországon? Tele van a naptáram, járjuk az országot az önálló koncertturnékkal, a fő bevételi forrásomat a zenei munkásságomból szerzem. Ezért sem értek egyet az efféle kritikákkal. Nekem semmi közöm ahhoz, ami a TV2 kapcsán zavarja az embereket.

A beszélgetésből az is kiderült, hogy az Azt beszélik a városban című dal szövegét több mint egy éve írta meg, a vadászkiállítás és az ereszen lecsúszás idején. Annak, hogy csak most jöttek ki vele, két oka volt: egyrészt nem akarta, hogy elfogultsággal vádolják egyik vagy másik oldal iránt, ezért semmiképp sem szerette volna a választások idejére időzíteni, másrészt maga a dal sem volt még olyan állapotban, hogy ki lehessen adni. Azt már korábban az Index is megírta, hogy Molnár Tamás úgy került képbe, hogy Majoros felkérte, írjon egy másik refrént is a nótába, ami olyan jól sikerült, hogy végül mind a kettőt benne hagyták, mert így lett kerek az alkotás. Azzal ő is tisztában volt, hogy a tartalom miatt ütni fog, arra a kérdésre pedig, vajon gondolkodott-e azon, mennyire szerencsés beleállni közéleti témákba, annyit mondott:

Szembeköpném magam, ha öncenzúráznom kellene a dalaimat, a saját művészetemet. Ha azon gondolkodnék, miként írjak meg úgy egy dalt, hogy az tessen másoknak, és ne tapintsak senkinek az elevenére, akkor nagy baj lenne. Pont azért született ez a dal, hogy ilyesmin ne kelljen gondolkodni.

A dalt itt tudja meghallgatni:

(Borítókép: Jakab Péter és Majka. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI / Bodnár Patrícia / Index)