Meghalt a Top Gun és a Die Hard színésze, Clarence Gilyard Jr.
Clarence Gilyard Jr. ugyan korábban színészként tevékenykedett, azonban végül a nevadai egyetem film- és színházművészetet tanító professzora lett. Az intézmény egy közleményben tudatta a nyilvánossággal, miszerint Clarence Gilyard Jr. hosszú betegeskedést követően 66 éves korában elhunyt. Azt nem közölték, pontosan mi volt a halál oka. Ahogy fogalmaztak, nagyon fog hiányozni nekik a professzor jelenléte, aki minden alkalommal, amikor megkérdezték tőle, hogy van, csak úgy felelt: meg vagyok áldva.
Valójában mi vagyunk megáldva, hogy kollégái és tanítványai lehettünk annyi éven át. Szeretjük, és nagyon hiányozni fog, G professzor
– írták.
Hátat fordított Hollywoodnak
A színészt akkor ismerhette meg a világ, amikor szerepelt az 1986-ban megjelent Top Gun című filmben, amelyben Marcus Williams hadnagyot alakította. Nem volt idegen számára ez a szerep, mivel katonacsaládba született, így gyermekkorában sok időt töltött a légierő hawaii, texasi és floridai bázisain. A Top Gun legújabb részében ugyanakkor nem vállalt már szerepet. Másik jelentős alakítása az 1988-as Die Hardban volt, amelyben egy hackerként tűnt fel, továbbá szerepelt még a Matlock és a Walker, a texasi kopó című produkciókban.
Clarence Gilyard Jr. húsz évet húzott le Hollywoodban színészként, azonban végül egyetemi professzor lett belőle 2006-ban. Korábbi elmondása szerint túlságosan élvezte a tanítást ahhoz, hogy levegőben lógó karrierjére gondoljon.
Az ügynököm nem örül, hogy nem dolgozom, de túlságosan élvezem az egyetemet. Ha elkezdesz egy szemesztert, és találkozol azokkal a diákokkal, az olyan, mintha egy tévésorozatot csinálnál
– nyilatkozta még 2010-ben a színész, akinek élete során hat gyermeke született.
(Borítókép: Clarence Gilyard Jr 1997. január 1-jén. Fotó: CBS Photo Archvie/Getty Images)
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.