Jeremy Renner sérülései súlyosabbak, mint gondolnánk

GettyImages-119402688
2023.01.17. 10:09

Jeremy Renner még január elején szenvedett súlyos balesetet hókotrás közben. Miután hóban rekedt egyik családtagját kiszabadította – akinek az autója lerobbant a kaliforniai otthona közelében –, szóba is elegyedett rokonával, majd a hat és fél tonnás jármű gurulni kezdett, és elgázolta őt. A színészt mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol kétszer is megműtötték. Később azt közölték, mellkasi és ortopédiai sérüléseket szenvedett, viszont az állapota stabil.

Szerettei már attól tartanak, hogy a baleset egy életre megnyomoríthatja őt. A RadarOnline értesülései szerint ugyanakkor a barátai arról számoltak be, hogy a korábbiakban elmondottakkal ellentétben Renner sérülései sokkal súlyosabbak, és akár két évbe is telhet, mire felépül.

Sokkal rosszabb a helyzet, mint azt bárki is gondolná. Jeremy nagyon is tudatában van annak, hogy majdnem meghalt odakint

– mondta egy forrás. 

Egy bennfentes kifejtette: a baleset következtében a színész mellkasának jobb oldala teljesen szétzúzódott, a felsőteste összeesett, megsérült a lába, illetve a feje is nagyon vérzett. Ahogy a lap megjegyezte, Renner majdnem elvérzett, amíg várta a segítséget.

Jeremynek nagy fájdalmai voltak, és nehezen lélegzett

– tette hozzá egy informátor.

A RadarOnline egy másik forrása szerint a színész eddig két műtéten esett át, de továbbiakra lesz szükség, hogy a lábát is helyrehozzák. Mint hozzátette, az orvosok arra várnak, hogy Renner szervezetének természetes gyógyulási folyamata beinduljon. Testvére és édesanyja egész nap a színész mellett van, akinél jelenleg első számú prioritást élvez a mielőbbi gyógyulás. 

(Borítókép: Jeremy Renner 2011. július 19-én a kaliforniai Beverly Hillsben. Fotó: Jason Merritt / Getty Images / MIU MIU)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport