Hivatalos: Elvált Molnár Gusztáv és felesége
További FOMO cikkek
- Beadta a derekát Vilmos herceg, megszüntetik a feudális előjogokat Cornwallban
- Blake Lively szexuális zaklatással vádolta meg a Velünk véget ér rendezőjét
- Térkép helyett katalógus: így lett az IKEA bútoraiból túraútvonal
- A vidéki élet olyan kihívásokat gördített Árpa Attiláék elé, amilyenekre maguk sem számítottak
- Bódi Guszti Thaiföldről bejelentkezve köszönte meg, hogy díjat kapott Orbán Viktortól
Molnár Gusztávot, a Drága örökösök színészét már hat hónapja elvonón gyógyítják ki alkoholbetegségéből, most pedig a házassága is véget ért – immár hivatalosan is. A Blikk információi szerint Viviennel személyes találkozás nélkül, Skype-on keresztül váltak el.
Arról már korábban beszámoltunk, hogy a Drága örökösök sztárja, Molnár Gusztáv alkoholproblémái miatt veszítette el feleségét. A bipoláris zavarral küzdő színész bevonult az elvonóra is, hogy helyrehozza kapcsolatát nejével, ám a nő végül úgy döntött, véget vet a házasságuknak. A férfi ezután az öngyilkosság gondolatával is eljátszott, tavaly novemberben pedig elfogatóparancsot adtak ki rá rágalmazás miatt.
A válási procedúrát nehezítette, hogy a színész elvonókúrán van, de Vivient ez nem tántorította el, így az interneten keresztül tettek pontot a kapcsolatuk végére. A bontóperről Molnár Gusztáv volt felesége nem kívánt nyilatkozni, ám nem cáfolta a lap értesüléseit. Az egygyermekes édesanya sokáig igyekezett kitartani a színész mellett, tavaly még mindent megtett azért, hogy megmenthessék a kapcsolatukat, de ezt az évet már úgy kezdte, hogy biztosan tudta, számukra már nincs visszaút: nem élhetnek egy párként.