Betegsége miatt minden fellépését visszamondta Lewis Capaldi

GettyImages-1446398398
2023.06.27. 16:09
Lewis Capaldi lemondta turnéjának összes hátralévő koncertjét. Azt is bejelentette, hogy belátható időre az énekléstől is visszavonul, hogy alkalmazkodni tudjon a Tourette-szindrómával való együttéléshez.

A 26 éves, skót származású előadó még tavaly szeptemberben állt a nyilvánosság elé azzal, hogy a betegséggel küzd, ami miatt gyakran rángatózik a válla vagy grimaszol önkéntelenül.

Mindeddig ez karrierje szempontjából addig nem okozott különösebb problémát – most azonban odáig fajult állapota, hogy kénytelen volt lemondani turnéjának hátralévő részét.

Capaldi azután döntött így, hogy a Glastonbury fesztiválon elvesztette a hangját, és kénytelen volt a közönségére hagyatkozni, hogy legnagyobb slágereit előadhassa.

Ahogyan arról az Index is beszámolt, a fiatal énekes tavaly szeptemberben a diagnózissal kapcsolatban szinte egyből a nyilvánossághoz fordult, nem szerette volna ugyanis, ha rajongói azt feltételezik, hogy esetleges kábítószerezés miatt rángatózik és mozog önkéntelenül a teste.

Capaldi a nemrégiben kiadott közleményében a következőképp fogalmazott:

Régebben minden másodpercét élveztem a koncertjeimnek, így reméltem, hogy három hét távollét majd rendbe hoz. De az igazság az, hogy még mindig tanulom, hogyan tudok alkalmazkodni a Tourette-szindrómám hatásaihoz, és szombaton nyilvánvalóvá vált, sokkal több időt kell azzal töltenem, hogy rendbe hozzam a mentális és fizikai egészségemet. Mindezt azért teszem, hogy még sokáig csinálhassam mindazt, amit szeretek

– írta Instagram-bejegyzésében az énekes, hozzátéve, rendkívül szerencsésnek érzi magát, hogy megadhatja magának azt az időt, mely a felépüléséhez szükséges.

Nem ő az egyetlen

A Tourette-szindróma tünetei először rendszerint gyermekkorban, esetleg fiatal felnőttkorban, általában 21 éves kor előtt jelentkeznek.

A legújabb kutatások szerint poligénesen öröklődő betegség, férfiaknál 3–4-szer gyakoribb, mint nőknél. Oka még nem tisztázott, legvalószínűbbnek azonban a dopamin vagy más ingerületátvivő anyagok agyban lejátszódó anyagcseréjére hatást gyakorló gének rendellenességét tartják.

Lewis Capaldi mellett számos híresség, köztük Billie Eilish hétszeres Grammy-díjas énekeső, Seth Rogen kanadai származású amerikai színész, LeLe Pons YouTuber és Jamie Grace énekesnő is Tourette-szindrómával küzd.

(Borítókép: Lewis Capaldi 2022. december 2-án. Fotó: Matt Winkelmeyer / Getty Images)