Elon Musk fánkkal, Mark Zuckerberg hússal készül kettejük bunyójára

Névtelen-1
2023.06.27. 07:25
Ugyan még korántsem biztos, hogy valóban összecsap a múlt héten egymást ketrecharcbunyóra invitáló Elon Musk és Mark Zuckerberg, amennyiben azonban sikerül összehozniuk a legtehetősebb techguruk harcát, bizonyára sokat vet a latba, hogy ki milyen edzéstervet és diétát követ. Egyikük a saját keze által leölt állatok húsának szerelmese, míg a másik csokiszeletekkel és fánkkal hangol a nagy megméretésre.

Egy szokásos internetes adok-kapoknak indult, ám egyre inkább úgy tűnik, megvalósulhat a Meta-vezér Mark Zuckerberg és a Tesla-alapító Elon Musk közötti ketrecharcos összecsapás. Musk szokásához mérten múlt héten ismét a Twitteren posztolta ki az aktuális agymenését, és egy bejegyzésében verekedni hívta Zuckerberget, amelyre a Facebook-alapító örömmel mondott igent. A közösségi oldalon válaszul csak annyit írt Musk bejegyzésére, hogy adja meg neki a helyszínt és mehet – így komoly akadálya nem lehet a milliárdosok közötti harcnak. 

A bukmékerek természetesen azonnal esélylatolgatásba kezdtek, hogyha tényleg megvalósul az összecsapás, ki jöhet ki győztesként a ketrecből, a nyereményszorzók szerint pedig Zuckerberg jóval esélyesebb, mint Musk. Ez talán annyira nem meglepő, hiszen nemrég megnyert egy brazil dzsúdzsucuversenyt, és a vegyes harcművészetek sem idegenek számára, így valóban egyértelmű favoritja lehet a bunyó.

Mindez azonban még semmit nem jelent, hiszen az elmúlt időben egyre népszerűbbé vált youtuber-bokszmeccsek is igazolták, az előzetes esélyeket könnyedén boríthatja az, aki mindössze a gála kedvéért állt neki edzeni és megváltoztatni a táplálkozási szokásait. Ehhez azonban tenni is kell. 

Hiába követel meg azonban rengeteg lemondást, és szigorú diétát a legtöbb sport, a techguruk egyike jócskán nem így éli a mindennapjait… De mégis milyen étrenddel készülnek a felek az összecsapásra? 

Saját kézzel leölt állat, csoki, fánk és üdítő pörgetheti be a feleket

A bunyóra minden bizonnyal edzenek majd a felek, komoly életmódváltásra azonban egyikük esetében sem lehet számítani. Erre nincs is szükség a 39 éves Zuckerberg híresen szigorú és elkötelezett étrendjét és edzési szokásait illetően, amelyek azonban így is meglehetősen különösek: a Meta-vezér ugyanis

csak olyan állatok húsát eszi meg, amelyeket ő maga ejtett el.

Ehhez pedig a hírek szerint 2011 óta tartja is magát. 

Azt hiszem, sokan elfelejtik, hogy egy élőlénynek meg kell halnia azért, hogy húst ehessenek, ezért az a célom, hogy ezt ne felejtsem el, és legyek hálás azért, amim van. Alapvetően vegetariánus lettem, de az olyan állatok húsát megeszem, amelyeket én öltem meg. Sokkal egészségesebb ételeket eszem, és sokat tanultam a fenntartható gazdálkodásról és állattenyésztésről.

– mondta a Fortune magazinnak akkor Zuckerberg, akinek étrendje főként biocsirkéből, halból, kagylóból, marhahúsból és egzotikus ételekből áll. Emellett különböző edzős kihívásokban is részt vesz, és a harcművészeteket is kedveli, így az 51 éves Musknak biztosan fel kell kötnie a gatyáját, ha nem szeretne csúfos vereséget szenvedni a ketrecben. 

Pedig erre minden esélye megvan, ugyanis Zuckerberggel ellentétben nem szeret edzeni, és elmondása szerint

mindennap fánkot eszik, illegve dobozszámra issza a szénsavas üdítőket. 

Musk hozzátette, az alapból sem tartalmas étrendje mellett van, hogy a munkáját helyezi előtérbe az étkezések helyett is.  

Ha az étkezések kihagyásával többet tudnék dolgozni, akkor nem ennék többet

– magyarázta.

Ráadásul a Tesla-vezér korábban azt mondta, hogy a legtöbbször kihagyja a reggelit, vagy ha nem, bekap valami édeset, például egy Mars-szeletet vagy egy fánkot.

Mindennap megeszek egy fánkot, és még mindig élek. Ennek ellenére igyekszem csökkenteni az édes dolgokat, és próbálok néha inkább enni egy omlettet és meginni egy kávét

– mesélte korábban.

Így ha adunk az „az vagy, amit megeszel” mondásra, még tovább olvadhatnak Elon Musk győzelmi esélyei… 

Zuckergberg mellett szól szinte minden

A tudatos étrendje mellett szinte minden más tényező is arra utal, a bukmékereknek igazuk lesz, és Zuckerberg simán kiütheti ellenfelét. 

Ilyen tényező lehet például az, hogy mivel 171 centiméteres magasságával és 69 kilogrammos súlyával jóval alacsonyabb és könnyebb, mint a 187 centis, 89 kilós Musk, így fürgeségével és ügyességével még a komolyabbnak mondható fizikai hátrányok ellenére is győzhet – írja a Daily Mail. Mindehhez a komoly edzettségi állapota is nagyban hozzájárulhat. Zuckerberg a hónap elején teljesítette a „Murph Challenge” edzést, amely 100 húzódzkodást, 200 fekvőtámaszt, 300 guggolást és egymérföldes futást foglalt magában. A techmogul ráadásul bekerült a legjobb 200-ba a több tízezer résztvevő között. A kihívás Michael P. Murphyről, az amerikai haditengerészet SEAL-jéről kapta a nevét, aki rendszeresen végzett brutális edzéseket, és akit 2005-ben egy afganisztáni körúton öltek meg.

Minden emléknapon megpróbálom, mint hagyományt, hogy tiszteljük azokat, akik megvédtek minket

– írta Zuckerberg. 

Az erőviszonyokat hatványozottan a Meta első emberének oldalára billentheti, hogy már rendelkezik harcművészeti versenytapasztalattal is, májusban első brazil dzsúdzsucutornáján egy arany- és egy ezüstérmet is nyert.

Állítása szerint azonban Musk is gyerekkora óta otthon van a harcművészetekben, korábban karatézott, taekwondózott, dzsúdózott és a dzsúdzsucut is kipróbálta, ám ennek ellenére nem rajong az edzésért. 

Hogy őszinte legyek, egyáltalán nem sportolnék, ha tehetném

– mondta a Tesla-vezér, így vélhetően a Zuckerberg elleni összecsapásra sem fogja túlzásba vinni a felkészülést, már amennyiben valóban megvalósul a mérkőzés. 

(Borítókép: Mark Zuckerberg és Elon Musk. Fotó: Chip Somodevilla, Dimitrios Kambouris / Getty Images)