Idris Elba az undorító rasszizmus miatt adta fel James Bond szerepét

GettyImages-1242394846
2023.06.28. 14:48
Idris Elba egy podcastműsorban elárulta, többek között azért tett le James Bond szerepéről, mert elmondása szerint „undorító” rasszizmussal találta szembe magát, mikor terjedni kezdett a hír, hogy ő lehet az új 007-es ügynök.

Tom Hardy és Aaron Taylor-Johnson mellett Idris Elbát tartották az egyik legesélyesebb jelöltnek arra, hogy a soron következő James Bond-filmekben a 007-es ügynök szerepét alakítsa.

Idris Elba azonban – elmondása szerint – kiszáll a legendás szerepért folyó versenyből, miután érzékenyen érintették azok a vélemények, melyek problémásnak tartják, hogy fekete színész játsszon el egy olyan nagy múltú karaktert, amely alapvetően mindig is fehér volt.

A Jason Bateman, Sean Hayes és Will Arnett színészek által vezetett SmartLess podcastben az 50 éves színész azt is elmondta:

Az, hogy felkértek James Bond szerepére, olyan volt, mintha azt mondanák, elértem a csúcsot. Óriási bók volt, hogy a világ minden szegletében nagyon örültek az emberek, hogy szóba jöhetek. Azok, akik nem örültek az ötletnek, undorítóvá és visszataszítóvá tették az egészet, mert faji kérdést csináltak belőle.

A Showcase Cinemas októberi felmérése szerint Idris Elba volt az Egyesült Királyság első számú jelöltje Daniel Craig helyére – maga mögé utasítva Tom Hardyt, Tom Hiddlestont, James Nortont és Henry Cavillt.

Már tavaly kiszállt a versenyből

Idris Elba 2022 szeptemberében jelentette ki, hogy nem pályázik tovább James Bond szerepére. Mint a Telegraph felidézi, a színész akkor azt mondta:

Nem ez a célom a karrieremben. Bond szerepe túlmutat rajtam. Nem az a kérdés, hogy én akarom-e, megcsinálom-e. Ezt a nemzet akarata dönti el.

Michael G Wilson producer a 007-est alakító következő színész kilétével kapcsolatban csupán annyit erősített meg, hogy bármilyen elképzelés lehetséges – írja a Telegraph.

(Borítókép: Idris Elba. Fotó: Nathan Congleton / NBC / Getty Images)