Johnny Depp kiüthette magát, ezért maradt el a budapesti koncertjük

GettyImages-1530801099
2023.07.20. 09:34
Ivott, és túlbulizta magát, emiatt nem tudott színpadra lépni Budapesten Johnny Depp és a Hollywood Vampires – állítja egy, a Blikknek nyilatkozó bennfentes. A lap informátora szerint a színész-zenész már a szállodából sem tudott elindulni a koncert helyszínére, ráadásul orvost is kellett hozzá hívni.

Ahogyan arról az Index is beszámolt, a rajongók hiába várták tűkön ülve már a helyszínen a Johnny Depp és Alice Cooper nevével fémjelzett Hollywood Vampires július 18-i, budapesti koncertjét, a zenekar az utolsó pillanatban nem várt eseményekre hivatkozva lemondta a fellépést

A helyszínen hangosbemondón közölték a hírt, hogy a koncert elmarad, kollégánk elmondása szerint ezt a többezres tömeg csalódottan vette tudomásul, sokan nem is akarták elhinni, hogy ez történik.

Már a koncert lefújását követő órákban terjedni kezdett a hír, hogy bulit amiatt kellett lemondania a bandának, mert Johnny Depp rosszul lett, ezt azonban sem a szervezők, sem a banda nem erősítette meg azóta sem.

Nem úgy, mint a Blikk egyik bennfentese, aki a lapnak most elmondta, mi történt a budapesti buli előtt.

Annyit hallottunk, hogy Depp túlbulizta magát, már a szállodából sem tudott elindulni. Azt is hallottuk, hogy biztos, ami biztos, kihívtak egy orvost hozzá, hogy megnézzék, nincs-e nagyobb baj annál, mint hogy egyszerűen túltolta a rocksztárságot

– kezdte a lapnak az informátor, aki szerint már a színpadon is volt jele annak, hogy valami nem stimmel A Karib-tenger kalózai színészével, ezt azonban akkor még nem gondolták problémának. 

A gitáros ugyanis már a mikrofonok beállításánál sem állt ott a színpadon, miközben társai egytől egyig a show előkészületein dolgoztak. 

Minden elő volt készítve, a színpad állt, a háttérstáb is készen állt a bulira. Fel sem merült, hogy baj lehet, főleg, hogy a zenekar tagjai a délutánra beütemezett hangbeállást is megcsinálták. Senki nem gondolt bele többet abba sem, hogy Johnny Depp ezen nem vett részt

– tette hozzá.

Ugyan a bennfentes mondandóját érdemes fenntartásokkal kezelni, hiszen nem ez lenne az első alkalom, hogy egy informátor a történtekkel teljesen ellentétes narratívát próbál felépíteni, a képek tanúsága szerint a színész-zenész ugyanakkor valóban a pohár mélyére nézhetett a fellépés előtt. 

Az Instagramon és a Twitteren kezdett ugyanis terjedni egy kép, amelyen Depp látható, egyik kezében egy piros pohárral, a másikban egy mankóval, amint állítólag közvetlenül a budapesti koncert előtt az utcán iszogat, miközben testőre támogatja őt oldalról. 

Nem ez lenne az első alkalom, hogy a háromszoros Oscar-díjra jelölt színésznek meggyűlik a baja az alkohollal, korábban válása kapcsán merült fel, hogy komolyan ivott és kábítószerezett egy időben, ezt állítása szerint azonban már maga mögött hagyta. Vagy mégsem? 

(Borítókép: Jim Dyson / Getty Images)