Sosem látott képsorokat osztott meg titkos esküvőjéről Rita Ora
További FOMO cikkek
Sokáig magát a tényt is titokban tartotta Rita Ora és filmrendező párja, Taika Waititi, hogy tavaly augusztusban összeházasodtak, képek és egyéb kulisszatitkok pedig ehhez mérten még annyira sem kerültek a nyilvánosság látószögébe a jeles napról.
Titokban ment férjhez Rita Ora
Hatalmas bulit szerveznek éppen.
Egészen idáig, ugyanis a brit énekesnő legújabb, You & I, azaz Te és én című dalának videóklipjében több képsor is látható a pár esküvőjéről.
A rendhagyó esküvői videó a 32 éves Rita Ora nagy napját dokumentálja, a képsorokon pedig, ahogyan ez ilyenkor lenni szokott, egészen a készülődéstől és öltözködéstől kezdve láthatják az esküvő momentumait a rajongók – szúrta ki a Daily Mail.
A felvételen többek között az a pillanat is szerepel, amikor a 47 éves Waititi először látta meg leendő feleségét, amint az bevonult, mielőtt kimondták volna a remélhetőleg tényleg boldogító, életre szóló igent.
A képek tanúsága szerint erre igencsak komoly esély van, ugyanis mindketten sugároztak a boldogságtól, amikor végre egymás ujjára húzhatták a karikagyűrűt, majd immáron férjként és feleségként megosztották egymással az első hitvesi csókot.
Két hét alatt szervezték meg, mindössze nyolc főt hívtak meg
Az immáron első házassági évfordulóját ünneplő pár a videóklip kiadása mellett először szólalt meg az esküvő előkészületeiről és részleteiről is. Ekkor derült ki az is, hogy már
a lánykérés sem a hagyományos módon zajlott, ugyanis maga Rita Ora volt az, aki megkérte párja kezét.
A pár a boldogító igent egy rögtönzött szertartáson mondta ki, amelyet mindössze két hét alatt szerveztek meg azt követően, hogy az énekesnő feltette a nagy kérdést a Palm Springs-i utazása során.
A szertartáson mindössze nyolc ember volt ott – csak közeli barátok és családtagok, valamint szülők a Zoomon keresztül
– ecsetelte Waititi az esküvő részleteit.
A Vogue az új klip megjelenésével egy időben, az évfordulón megosztott egy galériát is a nagy nap képeiből, a lapnak pedig Rita Ora elárulta, hogy Tom Ford brit tervező három különböző ruháját is viselte az esküvőn.
Őt már az egyik igazán közeli barátomnak mondhatom, akit tisztelek és imádok. A ruhájában férjhez menni egy valóra vált álom volt. Mivel az esküvő nem volt tervezett, ezért a ruha sem volt méretre szabva, emiatt izgultam, hogy jó lesz-e rám az üzletből elhozott darab, de szerencsére minden tökéletesen passzolt. Az egész esküvő tökéletes volt. Pontosan olyan, ahogy mindig is szerettem volna
– mesélte az énekesnő.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- FOMO
Fenyő János halála körül 27 év után is egyre több a kérdőjel
Egy dolog biztos, a gyilkost jogerősen elítélték. De ki volt a megbízója?
február 11., 18:18
- FOMO
Nem jelent meg a bíróságon Tupac Shakur feltételezett gyilkosa
Az egyetlen gyanúsított a fiatal rapper lelövésében.
február 13., 11:13
- FOMO
Kétezer meztelen ember ringatózik egy hajón a Karib-tengeren
A méregdrága úton rendkívül szigorú szabályok uralkodnak.
február 13., 18:02
- FOMO
Donald Trump bosszút állhat a luxusiparon, amiért nekimentek a feleségének
Aggódik a szektor, és most már jó kapcsolatra törekedne az elnöki családdal.
február 12., 15:05
- FOMO
Kanye West weboldalát leállították, mert horogkeresztes pólókat árult
A fehér színű pólók elején egy fekete horogkereszt volt látható.
február 12., 17:46
- FOMO
A katona, aki első magyarként ment Szomáliába harcolni
Az Indexnek A Kiképzésben szereplő Farkas András törzszászlós nyilatkozott.
február 11., 20:27
- Címlapon
Magyar Péter olyanra készül, amilyen még nem történt vele politikai pályafutásában
Orbán Viktornál már hagyománya van.
45 perce
- FOMO
Nem amiatt bukták az évszázad perét, mert rasszista volt, hanem mert hazudott róla
Hármukon múlott, hogy O. J. Simpson megúszta a kettős gyilkosságot.
február 12., 13:23
- FOMO
Valentin-nap alkalmából közös dallal jelentkezett L.L. Junior és Azahriah
A videóklip péntek este debütált.
tegnap, 19:53
- Címlapon
Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó
Súlyos következményei lehetnek az Index oknyomozásának.
tegnap, 18:53
- Címlapon
Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit
Az ő feladata lesz a tárgyalások lebonyolítása.
44 perce
- Mindeközben
Visváder Tamás a feleségével való megismerkedéséről: Ultimátumot adtam neki, ha nem szakít, akkor engem felejtsen el
tegnap, 17:45
- FOMO
Kanye West is kampányol Donald Trumpnál P. Diddy kegyelmi ügyében
Több tucatnyi szexuális visszaélés miatt életfogytiglan várhat a rapperre.
február 8., 06:30
- FOMO
Aggódnak a rajongók Justin Bieberért, szörnyű állapotban kapták lencsevégre az énekest
Nehezen viseli korábbi mentora, P. Diddy letartóztatását.
február 11., 16:11
- FOMO
Börtönbe kerülhet a nő, aki várandósságát, majd vetélését is megjátszotta a párjának
Egy másik csecsemő halálát is megjátszotta.
február 8., 10:20
- FOMO
Havas Henrik teljesen kikészült a Honvédkórházban tapasztaltaktól
Az operált térdével fél óra után tudott csak leülni.
tegnap, 12:27
- FOMO
Pataki Ági a kisbabája elvesztéséről vallott, elárulta, hogyan dolgozta fel a vetélést
Egy 33 évvel ezelőtti nagy esemény begyógyította a sebeket.
február 10., 18:05
- FOMO
Utazókkal keltenék életre a földi poklot
A Szíriába történő utazást ennek ellenére a legtöbb kormány továbbra sem javasolja.
tegnap, 07:47
- Mindeközben
Imádni való fotón mutatta meg Hajdú Péter, hogy mekkorát nőtt a születésnapos kisfia
tegnap, 16:40
- Címlapon
Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba
Harcias kijelentéseket tett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és négy amerikai szenátor.
tegnap, 17:45
- Címlapon
Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet
Hamarosan újabb épületek találhatnak „gazdára”.
tegnap, 20:31
- FOMO
Taylor Swiftnél is kihúzta a gyufát Blake Lively, mert felhasználná Justin Baldoni ellen
Az énekesnő csalódott a barátnőjében, aki szerinte kihasználná.
február 8., 09:59
- FOMO
Kid Rock ocsmányul beszólt a közönségnek, majd leviharzott a színpadról
„Tudjátok, mit? Ba**ódjatok meg!”
február 11., 09:55
- FOMO
Van visszaút a százmilliós csalással vádolt Hawk Tuah-lány számára?
A botrány óta teljesen eltűnt a nyilvánosság elől Haliey Welch.
február 10., 11:00
- Mindeközben
Drew Barrymore szolgáltatta a nap nosztalgia-fotóját, így néztek ki 21 évvel ezelőtt Adam Sandlerrel
tegnap, 14:26
- FOMO
Sztárparádé és elképesztő kaszkadőrmutatványok a Lánchíd felett, látványos akciójeleneteket forgattak Budapesten
Helikopterek köröztek a Duna felett, és a híd tetején rohangáltak a kaszkadőrök.
február 9., 16:26
- FOMO
Csak egy szörnyeteg képes arra, amire P. Diddy
Az előadóról megjelent dokusorozat szerint eldobható tárgyként kezelte a nőket.
február 8., 12:23
- Mindeközben
Fejes Tamás annyira odavolt egy extrém külsejű hölgyért a Kincsvadászokban, hogy megduplázta ajánlatát
tegnap, 13:16
- FOMO
Dudás Miklós újabb részletet árult el édesapja halálával kapcsolatban
A támadásról készült felvételek is szóba kerültek.
február 9., 12:46
- FOMO
Dudás Miki a halott apját vádló Tasnádi Péternek: Megöltek egy embert, erre nincs mentség
A korábbi maffiózó szerint a világbajnok kajakozó édesapja fenyegetőzött, amivel kivívta a támadók haragját.
február 8., 11:29
- Mindeközben
Schobert Norbi Rubint Rékának adott Valentin-napi ajándéka magasan viszi a prímet
tegnap, 11:11