Ebben nem volt semmi fricska, Tóth Gabi megszegte a Szent István-napi kenyeret

2023.08.20. 17:49
A válása miatt reflektorfénybe került énekesnő a Várkert Bazárban adott koncertet augusztus 20-án a Fricska táncegyüttessel, de előtte megszegte a Szent István-napi kenyeret.

„Megvan a nagy kenyértörés. A hét kérdése: lesz-e kenyértörés” – mondta Tóth Gabi, miközben keresztet rajzolt a késsel a Szent István-napi kenyérre. A válása miatt az érdeklődés középpontjába került énekesnő nagykoncertet is adott a Fricska táncegyüttessel.  

A sztár a válási botrányát követően először szombaton, hevesi koncertjén jelent meg a nyilvánosság előtt a Fricska táncegyüttessel. Tóth Gabi pedig rögtön a koncert elején szót ejtett a válásáról, valamint elárulta, hogy az elmúlt nehéz időszakban a rajongóiból merített erőt.

Sok támadást kapok, amiért merek önmagam lenni, merek szabadon szeretni, és felvállalni magam

– mondta az énekesnő. Ahogy azt az Indexen is megírtuk, Krausz Gábor séf, Tóth Gabi férje egy Facebook-bejegyzésben osztotta meg a hírt, hogy hat év után elválnak egymástól az énekesnővel. A sztárpár 2019-ben házasodott össze, és még az év decemberében megszületett gyermekük, Hannaróza is.

A váratlan bejelentést követően szinte azonnal durva pletykák kaptak szárnyra a szakításuk okáról, de annyi biztos, hogy az egykori szerelmesek a közösségi médiában már nem követik egymást, és a sztárséf kiköltözött a korábban közös otthonból.

Sok jel utal arra, hogy Tóth Gabi állítólag a Fricska táncegyüttes tagjával, Papp Máté Bencével jött össze. A párost egy fideszes eseményen kapták lencsevégre. Krausz Gábor időközben magához költöztette közös lányukat, majd Tóth Gabi nevet változtatott.

„Keresztény álruhát öltött”

Somogyvári Dániel Fonogram-díjas, több mint húsz platinalemezes producer az Indexnek adott interjújában éles kritikát fogalmazott meg az énekesnővel szemben. Tóth Gabi példáján keresztül magyarázta, hogy milyen egy nem önazonos előadó.

Ahhoz, hogy egy dal megérintse a fiatalokat, az előadónak az ő problémáikat, érzelmeiket kell megfogalmaznia. Ettől lesz a szemükben hiteles. Az olyan álszent előadókat, mint például Tóth Gabi, senki sem hallgatja, mert semennyire sem önazonos. A tapolcai nő haláltusáját vívta a zeneiparban, és végső elkeseredésében keresztény álruhát öltött, amiben sikerült összemoslékoskodnia magának egy mondvacsinált díjat, néhány koncertet, de leginkább a népharagot kivívnia. A Spotifyon annyian hallgatják, mint egy középszerű punkbandát

– mondta Somogyvári.