Hollywood védelmezője az oroszok után újabb maffiózókkal csap össze

2023.08.27. 06:08
Már nem kell sokat aludnunk, a jövő héten végre mozikba kerül A védelmező-filmek harmadik és elvileg utolsó része. A Denzel Washington főszereplésével készült A védelmező 3. megjelenését szeptember 1-jére tolta el a gyártó, így tényleg napokon belül újra nyomon követhetjük Robert McCall kalandjait. A premier apropóján mai kvízünkben ön is számot adhat róla, mennyit tud a 68 éves amerikai színészről és a trilógia első két részéről.

Hiába jelent meg 2014-ben az első, majd 2018-ban a második rész is, a harmadik A védelmező-film megjelenésére nem négy, hanem öt évet kellett várnia a rajongóknak, akik jövő héten, szeptember elsején már a mozivásznon tekinthetik meg a trilógia legújabb felvonását. 

Aki az első két részt látta, bizonyára ezúttal is eszeveszett, kemény összecsapásokra és öldöklésre vár, Denzel Washington karaktere pedig jó eséllyel semmit sem puhult az előző felvonás óta, amelynek utolsó képkockáin a mélybe lökte a DIA-ügynök Dave Yorkot. 

A védelmező 3.-ban az előzetes hírek és a megjelent trailerek szerint azonban újra az első részhez hasonló maffialeszámolásokra lehet számítani, ugyanis Robert McCall Dél-Olaszországba költözik, hogy elmeneküljön a sötét múltja elől.

Aztán gyorsan rájön, hogy új barátai a szicíliai maffia irányítása alatt állnak.

Az események természetesen ezt követően teljesen a feje tetejére állnak, ugyanis a Washington alakította karakter múltbéli énje ezúttal is elszabadul, hogy megvédje új barátait. 

A harmadik A védelmező-film tervezése még a második rész 2018. augusztus 2-i bemutatója után kezdődött, de a projektet hivatalosan csak 2022 januárjában jelentették be. A forgatás 2022. október 10-én kezdődött az olaszországi Amalfi-parton, és egészen november 20-ig folytatódott a régióban. A stáb ezt követően, december elején Nápolyba költözött, majd 2023 januárjában Rómában fejezték be a munkát. 

Ennél is fontosabb, hogy jövő héten már itt a premier, és bemelegítésként kvízünkben ön is számot adhat arról, mennyire ismeri A védelmező-filmeket és a főszereplő Denzel Washingtont.