Meghalt Diana hercegné egykori párjának édesapja

2023.09.02. 07:04
94 éves korában meghalt Mohamed al-Fayed egyiptomi üzletember. A Fulham labdarúgócsapatának és a Harrods áruház egykori tulajdonosának halála 26 évvel legidősebb fia, Dodi al-Fayed tragikus autóbalesete után következett be.

Meghalt 94 éves korában Mohamed al-Fayed egyiptomi üzletember, aki a londoni Harrods áruház tulajdonosa volt – közölte a The Guardian.

Mohamed al-Fayed 1929. január 27-én született egy tanítónő fiaként. Az üzleti élethez akkor került közelebb, amikor megismerkedett első feleségével, Samira Khashoggival, a nemzetközi hírű Adnan Khashoggi fegyverkereskedő húgával. 

Egyiptomban sikeresen kiépítette kapcsolatait, majd hajózási vállalkozást indított. 1966-ban már világ egyik leggazdagabb emberének, a Brunei szultánjának a tanácsadója lett.

Az 1970-es években Nagy-Britanniába költözött, majd bátyjával, Alival együtt 1979-ben megvásárolták a párizsi Ritz Hotelt. Pár évvel később, 1985-ben a londoni Harrods áruházat is megvették. Az ismert áruházat végül 2010-ben adták el a katari állam tulajdonában lévő Qatar Holdings befektetési alapnak.

Az üzletember 1997-ben vásárolta meg a nyugat-londoni Fulham futballklubot, ami regnálása alatt élvonalbeli csapattá vált. A klubot 2013-ban végül a pakisztáni-amerikai sportmágnásnak, Shahid Khannak adta el.

26 évvel fia halála után halt meg

Mint írtuk, a szegény egyiptomi árus a brit elitbe küzdötte fel magát az ikonikus londoni luxusáruház, a Harrods segítségével. A szélesebb plénum azonban akkor ismerte meg igazából a nevét, amikor elsőszülött fia szörnyethalt egy párizsi autóbalesetben, a világ egyik legismertebb asszonya mellett.

Habár Dodi Al-Fayed és Diana walesi hercegné két hónapot sem jártak, így is a történelem egyik leghíresebb párjává váltak.

Mohamed al-Fayed halála csaknem napra pontosan 26 évvel legidősebb fia, Dodi al-Fayed tragikus autóbalesete után következett be.

Diana walesi hercegné és párja, Dodi 1997. augusztus 31-én szenvedtek halálos autóbalesetet  Párizsban, amikor a fotósok elől menekültek.